9 hónappal ezelőtt
Mély kómába estem.
A szerelem lelőtt,
Azóta minden estem:
Gyönyörű.
Zártkörű álmomban,
Csak Te vagy benne.
Minden lábnyomban,
Mi visszavezetne
Hozzád.
Vonzád elmém hamar,
És ő siet is feléd.
De szavakat csavar,
És üres a beszéd:
Elmémben.
Félelmében ő hadar,
Megbotlik, csetlik.
Teljes a zűrzavar,
Míg eljut a tettig.
Aztán...
Arcán bíbor érzelem
Végre hozzád érhet.
Megtörténik énvelem!
De tudatra ébred.
Kómában van.
És sípolnak a gépek.
Streck Dániel
Ahogy fölébb száll a füst,
Kirajzolódnak ócska bábok.
Mint egy krómozott habüst,
Meghajlítja amit látok.
Véres sebből köldökzsinór,
És halálból lesz születés.
Büszke, erőteljes futásból,
Végső, haldokló ügetés.
Egy holttesten pillangók,
Felsír a halott csecsemő.
Eldobott, használt mankók,
És bólogató jegenyefenyő.
A vágytól égő szerelmesek
Meghalnak egymás karjaiba.
És utána az érzés ellebeg,
A felejtésnek ódon zugaiba.
Én sem vagyok teljes egész.
Kihalt belőlem már minden.
Mint a szerelmekre éhezés,
Vagy épp az útmutató Isten.
Már nincs igaz, vagy hamis.
A habüstnek lakója lettem,
Kicsit ilyen is, olyan is.
Ezért látsz görbének engem.
Streck Dániel
"A teljes igazságban élni egyenlő azzal, hogy megöljük a saját lelkünket."
Streck Dániel
Sikerült!
A mai nap folyamán ( 2012. 07. 18. ) az Ízisz költészet túllépte a 10 000 látogatót is! Ez azt jelenti, hogy havonta 1000 látogatóval dolgozik, és abból 300 visszajáró vendég. A legsikeresebb napon ( 2011. 12. 07. ) több mint 300 ember nézte meg a blogot. Több mint 120 vers olvasható, azok mellett pedig idézetek, beszámolók is szerepelnek a virtuális hasábokon.
Köszönöm mindenkinek a támogatást, és kitartást, remélem továbbra is velem maradtok.
Köszönettel:
Streck Dániel; Ízisz költészet
Buborék szökik meg
Az üvegpohárból.
Elkoptatott filmek
A felejtés porából.
Fényes fejű ceruza
Árnyékát rajzolja.
Az estém himnusza
Egymagát hajszolja.
Szamárfüles regény
Olvassa most magát.
Mintha nem ismerné,
A saját szavát.
Édeskés bús kontúr
Aranyozza be estém.
Szívemben dróthúr,
S mérgezett elmém.
Elkoptatott vagyok,
Üres belül, üres.
Nem segítenek papok
A hitem is rühes.
Vár sárga tabletta,
Már nyúlnék is érte.
Ekkor jössz Tinetta,
Ellöksz tőle félre.
S fényesek a filmek,
Vidám a ceruza árnya.
Könyvek újat őriznek,
S működik elmém,
rozsdás szárnya.
Szívem boldog paletta,
Köszönöm neked, Tinetta!
Festhetek!
Streck Dániel
Szivárványízű szócsokor,
Türkizfényű hangfodor.
Gyémánt - pillanatszobor,
Virágoskert, s díszbokor.
Vattafelhő s mézalkony,
A szerelmes létzsargon.
Egy felemelő légballon,
Érzelmek egy vérpadon.
Kormos ég, és sötétség,
Vörös vér, mi sötétkék.
Torzulás vagy műszépség,
Kint fiatal, bent vénség.
Végül nyugalom s létezés!
De újra a rosszra éhezés.
Mert értelmetlen létezés,
És a szerelemről kérdezés.
Streck Dániel
Ahogy jössz le a lépcsőn,
Estélyiben, oly forrón.
Mint ringó öled bölcsőm,
Úgy szavad a koporsóm.
Bársonykezed enyémbe ül,
Szemed feléli tudatom.
Szinte elporladok belül,
Átkozott egy jutalom.
Tested ring az enyémmel,
Az úri táncban haldoklom.
S te csak makacsul nézel,
Ahogy eltáncolom a poklom.
Sóvárgok, és reménykedem,
Hogy örökké fújják zeném.
De táncom már reménytelen,
Már nem nézel felém.
Más a párod s más ölel,
Te forrón izzó Tinetta.
De még itt vagy közel,
Hozzám hoz a parketta.
S észreveszel.
S bársonykezed enyémbe ül.
Ott legbelül.
Streck Dániel
Az asztalon áll tele,
Véremmel telt pipetta.
Szerelmemnek bábele,
Mely tiéd, ó Tinetta.
Rózsaszirmos ajkadon,
Megborzong a hajnal.
Szerelmem átadhatom,
Egy csipet arannyal.
Te szépséges Tinetta.
Érzelmeim ősi kovácsa.
Neveddel élő vignetta,
Hamuban sült pogácsa.
Hajad mint őszi avar,
Részegen leng egymaga.
Végtelen órát hadar,
Színes, őszi éjszaka.
Hangod ateista motetta,
Mégis hitre bátorít.
Ó, te lázadó Tinetta.
Annyira mámorít...
Ajkadnak forró rúzsa,
Szempárod két smaragd.
Tinetta, örök múzsa,
Költészetemet faragd!
Csókod ezeréves bor,
Ölelésed lávagúnya.
És szavad mi egykor,
Igazi szerelemrúna:
Mára az már káprázat,
Szédülés, romantika.
Naponta elkápráztat,
A szerelmi galaktika.
Ó, szépséges Tinetta!
Streck Dániel
'71 nyarán született,
Sorsoknak szülőanyja.
Pici testén lüktetett,
Édesanyja karja.
Szilvia nevét kapta,
Az első szülinapra.
Száját
Fog nélkül harapta,
Majd később állt
csak talpra.
Ma már felnőtt Anya,
3 sorsnak kovácsa.
Minden egyes tana,
A romlásnak vasrácsa.
Felnőtté válunk tőle,
Ő fáradtan mosolyog.
Szeretet jő belőle,
Szívünkben gomolyog.
Anya vagy. Anya vagy.
Egy a világon.
Akkor is az vagy,
Ha én néha vitázom.
S ha rosszul döntök,
Akkor is anya vagy.
Ha megszáll az ördög,
S testembe belefagy:
Anya vagy.
Az én anyám.
Boldog születésnapot!
Streck Dániel
Akarat rajzol meg engemet,
Fantázia alkotja testemet.
Remény festi le lelkemet,
Tudásból születik a képzelet.
Ideállá, tökéllyé alkotsz.
Létemért naponta harcolsz.
Festesz, csinálsz mindig,
És feltámasztassz a sírig.
Sajnos én csak benned élek,
Nem vagyok más, csupán lélek.
Nincs baj, s nincsenek hibák,
De nem is láthat a gaz világ!
Miért nem oda teremtettél?
Engem magadban felejtettél!
Én miért nem igazából élek?
Ahol sok ember, sok lények?
De látom, ahogy veled bánnak.
Lehordanak ők, fűnek fának.
Jót akarsz, s rosszat kapsz,
És a bajban hozzám szaladsz.
Pedig nincsen húsom, testem.
Nem tudsz átölelni engem.
Mégis nekem sírsz, mesélsz.
Tőlem lelki vigaszt remélsz.
Már tudom, megvédesz tőlük,
Hogy ne tanuljak belőlük.
Hogy ne rontsanak el ők,
Gyilkosok, hűtlen szeretők.
Köszönöm, hogy benned élhetek.
S benned a világra léphetek.
Hogy gyúnyos mosollyal mondjam:
Érinthetetlen vagyok, s voltam!
De most meghalok. Veled.
Utolsó napok.
Mert csak remény vagyok.
Streck Dániel
I.
Csillámló gyümölcsöskert
Rohanó talaján járok.
Ezer vöröslő ékszert,
Földiepert látok.
Édeskés illatát ízlelni,
Színét akár tapintani.
Rá női szemet képzelni,
S másoktól tiltani.
Szép piros.
Szép vörös.
Skarláttestén katica,
Ő csak tűri, szereti!
Rápüffög egy kiscica,
S alom alá temeti.
Nem takarhatja homok
Azt a mesés vöröset.
Tündöklő gyönyöröket.
Szép piros.
Démonian selymes színe
Bronztallárként fénylik.
A talaj felszíne,
Vörösétől vérzik..
Vérzik..
II.
Üres artéria, már nyugodt.
Már nem mesél a pirosról,
Mi egykoron benne futott.
Ama életsziromról...
Éltető vér, lüktető mámor.
Horrorisztikusan jámbor.
Tüntető rohanásod,
Erek, mikben szállítasz.
Érzelmet, vagy tanácsot, s
futtád lesz később, halálod.
Életfutár vagy, eperlé.
Érzelem nélkül: kérges cserlé.
Eper színét hordod,
Vagy ő a tiédet.
Szomjadat úgy oltod,
Hogy a női szemet dícséred.
Hasonló az eperhez,
De más.
Egy pár, de felemás.
Szemét becsukja egy nővér,
Nem rohan már.. A vöröslő vér.
Vöröslő vér...
Streck Dániel
1 éve működtetem, "gazdagítom" ezt a blogot verseimmel, cikkeimmel, idézeteimmel. Tíz ezer ember fordult meg itt egy év alatt, nagyon sok naponta visszajár. Rengeteg versben szóltam már a múzsámhoz, szerelmemhez. Azonban eljött az ideje, hogy közvetlenül hozzá szóljak. Nem akarok verset írni ide, sem cikket. Nem akarok klisés módon idézetet beilleszteni. Inkább csak leírni. Hisz a nagy bölcseletek rövid mondatatokban lakoznak.
Szeretlek Gudmon Krisztina.
Járom a sötét utcákat,
Kopog a cipőm a betonon.
Egy érzelem úgy árad,
Mint a makacs feromon.
Tetszel! Lángolok érted!
Te csodálatos Istennő.
Ha pezsegne forró véred,
Elpirulna a teremtő!
Szinte felragyog az est,
Ahogy fantáziám táncol.
Hogy majd a forró test,
Engem magához láncol!
Elolvad mellettem a tűz,
S semmivé válik a pára.
Megüt a mocskos dohánybűz,
Mikor rágyújtok egy
cigarettára.
És akkor már eszembe jut,
Hogy én nem is dohányzom!
A füst a tüdőmbe lejut,
Nikotin remeg a számon.
Összezavarsz te ördög!
Ballal, vagy jobbal lépjek?
Mire már majdnem döntök,
Arccal vagyok az égnek...
És akkor parfüm pofoz fel,
Az eső áztatta betonról.
Egy olyan illat amellyel,
Levettél a lábamról.
Kinevetsz, ennyit kérdel:
- Mit csinálsz a földön?
Magamrarántom két kézzel,
Legyőzött az ösztön!
Streck Dániel
Felrobbant a pillanat.
Új született általad.
S rozsdásodik a fény,
Bús idő. Rég koravén.
Akkor megszületsz te,
Ó te magányok veszte.
S csodaszínű létezés,
Rozsdás fényre éhezés.
Inspirál minden szavad.
Léted erkölcsömön lakat.
Óvsz, s vigyázol énrám,
Ezért lüktet ősi vénám.
Elveszítlek az időkben,
Te örökérvényű időtlen.
Eltűnsz óriási térben,
Reménnyé válsz a szélben.
Késed szürke szívembe
döfted.
Már nem tudok írni többet.
Erkölcsről hulló lakat,
S várom,
Hogy robbanjon a pillanat.
Streck Dániel
Könyörgöm a hitedet.
Mint az árva koldus,
Az életmentő kenyeret.
Tarts ki még velem!
Ígérem, jobb leszek,
Begyógyul régi sebem.
Mert még ég a tűz,
Perzselve virraszt.
És lelkedhez odafűz.
Érdemem nem érdemel,
Szívem gaz hozzád.
De érted térdepel...
Gondolatom magasztal,
Gyarlóságom bepiszkol.
De szerelmem marasztal.
Kérlek, újból szeress!
Olvadjon el a láva!
S a hamu alatt keress!
És faggyon meg a jég,
Mikor szemembe nézel!
S én beleolvadnék.
Nem veszíthetlek el,
Lehetetlen lehetőség.
Miben te elveszel.
Szeretlek.
Streck Dániel
Hangya keresgél lent,
A poros padló fényén.
Arra ül a zord csend,
Megpihen a padló népén.
Érdes dolgok hevernek
Szerteszét a földön.
Itt emlékek nevetnek,
Amott a jövőnek börtön.
Elkopott pengető sír,
Hadd pengessen újra!
De neki a föld a sír,
Nem forrhat új húrra.
A megfáradt székemből
Bámulom a lomos padlót.
Rájövök, hogy véremből
Írom ezt a furcsa naplót.
Ködös és poros jövőmbe
Tekintek magányomban.
Levegőt szívok tüdőmbe,
Szívem vele dobban.
De miért ködös, poros?
Miért nem tiszta fényű?
Dohos, romos és gyomos.
Piszok, és gaz igényű.
Nem tudok tisztán látni!
Bekoszolta szemem a lét!
Csak hangyát tudok imádni,
S poros tárgyakat szanaszét!
Streck Dániel
Furcsa egy reggel,
Vele furcsa érzés.
A Nap könnyen kel,
S könnyű a légzés.
Túl sok madár él,
A rohanó drótokon,
Furcsa ezüstpáncél,
A hűvöskés betonon.
A homok a szélnek,
Végre testet adhat.
És a hajnali kémek,
Harmatruhát kapnak.
Hogyhogy már élek?
Éberen, ilyen korán?
Teste van a szélnek,
S ragyog a szobám.
Furcsa ez a reggel.
Streck Dániel
A "Képzeld el" című új rovat arról kapta nevét, hogy időnként egy-egy verset képekhez fogok csatolni nektek. A rovat első szereplője az Alkony című vers. A hátteret saját magam fotóztam, így ne várjatok csúcsminőségű képet, mert csak egy telefonnal.
A Caps Lock világít,
Én ordítok a chaten.
Két kezem vitát ír,
De nick marad a nevem!
Streck Dániel
És igen! 2011. április 11. napja, a Magyar költészet napja. Ezen a napon született talán legnagyobb költőnk, József Attila, és ezen a napon került megrendezésre első irodalmi estem. Ceglédbercelen, a Dózsa György Művelődési Ház szolgált otthonául az eseménynek. Egy remek költő - Farkas Lilla (Szívdobbanás) - társaságában kaptam lehetőséget arra, hogy a "nagy" közönség előtt is bemutassam azt, amit eddig papírra vetettem, és megosztottam veletek. Délután 6 órakor kezdtük a nagy teremben, ahol két szélen ültünk egy asztalnál, közöttünk pedig egy hölgy, aki felváltva tett fel kérdéseket nekünk. Kérdezett a költészetünkről, filozófiánkról, nézőpontjainkról. Egy - egy kérdés között pedig felolvashattunk egy tetszőleges saját verset. Én a magam részéről az Alkony, a Jön a hajóm, a Nőnapra, és zárásként az Esti mese című versemet olvastam fel. Rengeteg jó kérdés, és remek hangulat jellemezte az estét. Körülbelül 50 ember volt kíváncsi ránk, amire egy ilyen kis településen, joggal lehetünk büszkék azt hiszem. A legjobb az egészben az volt, hogy oldott, és feszültségmentes hangulat volt. A közönség remek volt, nagyon megtisztelő viselkedést mutattak. Rengetek fiatal volt, általános iskolások is, és ők is rendkívül fegyelmezetten, sőt, érdeklődve hallgattak végig minket. A tapsviharról, amit kaptunk, már nem is beszélve. Külön köszönetet mondok a kérdezőnek, Bogyay Katalinnak, és a szervezőnek, Rábenspeck Annának! Remélem lesz még alkalom, hogy az újabb költészetemet is megmutathassam. De addig is köszönöm ezt az igen megtisztelő lehetőséget!
Köszönettel
Streck Dániel; Ízisz költészet
Utolsó bejegyzések