Vajon ezerszer élek?
S mindig újrakezdem?
Ha majd én is végleg
Pihentetem a keblem,

Akkor..

Isten szemébe nézve,
Tollas felhőkön ülve
Egy Angyallá igézve
Álomba szenderülve,

Pihenhetek..

Nem köp le az élet,
S nem húzza kantárom.
Nem engedem, hogy 
végleg
Börtönébe zárjon.

Nem engedem..

Szilajként vágtatok
Felhők vadnyugatán.
S messzebb várjatok
A Napnak sugarán.

Engem..

S engedj közelebb,
Fogadj kegyeidbe már!
S akkor legközelebb,
Ha hitem ideje lejár,

Elbocsájthatsz..

Vadócként országodban
Bandukolok egymagam.
Hűtlenségemért zálogban
Megnéznek úttalan.

S kételkednek..

De Te tudod ó Istenem!
Hogy hitem ha van, igaz!
Neked adtam mindenem,
S ez elég nagy vigasz!

Mert tudod!

Hogy percig hiszek talán,
De akkor úgy igazából!
És légy akkor az Apám,
Ki megment a csatából!

Istenem.. 

Streck Dániel

Lángoló fák suhognak
Ahogy lépdelek lefelé.
Emberlelkek bugyognak
Mint a koszos tavak
nyáron, estefelé.

Sötét kontúrt vesz
a holt tér a mélyben.
És neki kedvez
Irányom a szélben.

Lent kihűlt lelkek
Fogadnak örökbe.
S még nem teltek
Így befogadnak 
a körükbe.

Sosem törik meg
csöndem.
Én is rossz helyre
jöttem.

Streck Dániel

Bocsánatot kérek. 
Minden bűnömért.
De én is vérzek!
Minden bűnödért.

De ahhoz túlságos
Méretű amit érzek.
Együtt egy páros,
Külön csak részek.

Testet ölt a lét,
S lüktető érzelem
Szór engem szanaszét
Bár csak képzelem...

Sorakoznak érveim
Mint a Római hadak,
S úgy telnek éveim,
Mint hogy szaladnak
az utak.

S minden elkopik
Csak egy, ami örök.
Vele hullok porig,
S majd újra kinövök.

Veled..

Neked írom ezt most,
De már bizton tudod.
Kérlek velem alkosd,
Óriási univerzumod.

Csak egy csillagot
Kérek én magamnak.
S azon egy illatot
Mit Te tudsz majd
magadnak.

Ugye nem is sok ez,
Egy univerzumhoz
képest.
De elég egy notesz,
De ha elfelejtettél,
Muszáj elégesd.

De az én noteszem örök.
Szeretlek.

Streck Dániel

Smaragd-eső záporozik
Alája a puha egekből.
Alatta fiú sátorozik,
Harap egyet a retekből.

Kopog a sátor teteje,
Nem támadón, békésen.
Énekel az ősi ereje,
Igazít minden lépésen.

Hatalmas mezőt áztat,
S burjánzik tőle az
élet. Szinte megárad,
Az érzéki mámorterasz.

Kiáll rája a fiatal,
S körbetekint a réten.
-Milyen békés a diadal!
Kiáltja távol merészen.

Szitakötő űzi társát,
A páratelt levegőben.
Levélből készít bárkát
egy béka a tóhoz lemenőben.

Róka lesi a nyúllyukat,
Hátha lesz néki vacsora.
Távolabb vadászeb ugat,
Rókának gyorsan szapora!

Keménykalapos vadászúr,
Kezében a béke gyilkosa.
Látása bokrot is átszúr,
S ő lesz a róka cinkosa.

Szegény nyúlból mégis
Vacsora lesz az estére.
A vadász a rossz fétis
Persze a vöröske vesztére.

Ő most sajnos éhen lett
Kergetheti a szitakötőt.
Tőle most ennyire tellett,
Űzi a bizonytalan jövőt.

A béka már leért a tóhoz,
És bárkáján ő a kapitány!
Hozzájutott az ősi trónhoz,
Nem volt ily úr Noé hajóján.

Óriási dáma lépeget fölötte
Vadász ő, de mégis jámbor.
Szárnya árnya a bárkát 
befedte,
Gólya! A téli örökvándor!

Hűtlen lakója Magyar honnak!
De szeretjük ennek ellenére.
Csak a béka örülné jobban
holtnak!
Vígan grimaszolna szellemére.

Elvigyorodik hát a gyermek.
Lakója az ósdi sátorkának.
Ő az írója ennek a versnek,
S írója gyönyörű sorsának.

Gyönyörű, hisz láthat békát,
Vadászó rókát, és simabőrűt!
Szitakötő által légi sétát,
Óriás mezőt, békés lelkületűt.

Ez mind az övé. S ő tudja.
El nem veheti tőle senki.
S ha valaki neki azt hazudja,
Hogy ő biza el tudja venni,

Akkor a fiatal kineveti!

 Streck Dániel

Egy leütött billentyű,
Egy megvénült értelem.
Egy elkopott bőrkesztyű,
A szem máris fénytelen.

Egy elpattanó gitárhúr,
Újabb bábú a tábla szélén.
Egy bástya, s benne várúr,
Megpihen a csata végén.

Nem sakk ez, csak az Élet.
Nem billentyú, s nem húr.
A hang itt a saját véred,
Az idő szép lassan megfúr.

A boton kopott a markolat,
S már fekete - fehér minden.
Ha az életed egy karcolat,
Ideje lesz távoznod innen.

Regényt kell élni barátom!
Ez a titka a mindennek.
Én sem éltem azt, belátom,
Nekem is kopott a kabátom.

Nekem már nem fúj új szél,
S nem épülnek tornyok elém.
Nem virágzik út sem útfél,
Nem lesz kész sosem a regény.

De ne kövesd el a hibámat,
Ragadd hát meg a tolladat.
S írjál drámát, és vidámat,
Mert barátom, az Idő cipője,
Szalad...

  Streck Dániel

Észrevehettétek, hogy pár újítás felkerült az oldalra. 

A bal oldali menüben helyet kapott egy publikus üzenőfal, amit bárki használhat, alatta egy aktuális zeneajánló, amit naponta frissíteni fogok, illetve alatta egy "Napi bölcselet" doboz, ahol naponta új okosságok fognak megjelenni. Remélem az újdonságok mindenkinek elnyeri tetszését.

Üdvözlettel: Ízisz költészet 

 Az Ízisz költészet a mai napon (2012.03.19.) átlépte a 7000 látogatót! Ezúton is köszönöm nektek hűségeteket, és hogy eddig rendszeresen visszajártatok. Remélem ezután is így marad. Köszönöm!

Streck Dániel; Ízisz költészet

 Igen tudom, ez egy verses blog! Azonban a közelmúltban írnom kellett egy rövid cikket, a mai fiatalok, és az irodalom kapcsolatáról. Megosztom veletek, hátha ösztönzően hat azokra, akik nem élvezik az ajándékot, amit egy könyv tud adni. Íme a cikk:

" Megtaláltam Mamát, és anyámnak tyúkját,
Látom Arany lantját, és Ady kocsiútját. "

A fátyolos délután karátos sugarait szelte
át a vonat, amin ültem. Egy - egy kanyarban
a fény tündértáncot járt könvyemen, s minden
szónak aranykabátot kölcsönzött.
Egyik kedvenc kötetemet lapozgattam,
már - már gyermeki áhítattal.
Éppen készült egymásba fonódni Radnóti Miklós
Éjszakájának merengése, és a vonatzakatolás
zaja, mikor is hangos kacagás törte szét
a születő pillanatot. Szemben velem, tizes
évei végében lévő fiatal ült, és valami modern
kütyüt nyomkodott. A kütyüből pedig mindenféle
furcsa zaj, hang jött a világra.
Az én szavaimról letépte az aranykabátot, de ő
annál jobban élvezte, minél többször, és hangosabban
zajongott a kütyüje.
Így nem lehet olvasni...
Már éppen készültem megosztani a fiatallal
haragom tárgyát, mikor magába rántott egy gondolat.
" Miből maradtok ki... " Gondoltam magamban.
Hol tud egy olyan kütyü, József Attilás mélységeket,
Szabó Lőrinces szófordulatokat, Villonos humort,
vagy Radnótis romantikát ajándékozni.
Nem tudják, hogy nincs is szükség gombokra,
és vezetékekre, csupán a fantázijáukra.
Nem tudják, hogy egy - egy könyvön keresztül,
száz, meg ezer karakter, hős, vagy éppen antihős
bőrébe bújhatnak bele. Bátran követketnek el
hibákat, élhetnek meg lehetetlen örömöket,
tapasztalhatnak meg távoli érzéseket,
vagy lehetnek szerelmesek számtalanszor.
Ezt adja az a rongyos, poros könyv, ami
aranyszínű köntösben kéreti magát,
a már - már elvonási tünetektől remegő kezemben.
S mikor újra olvasásra emelem az irományt,
észreveszem, hogy míg gondolkodtam, kihaltak
a karátos sugarak, betűim levetkőzték
az aranyköntöst, s beleburkolóztak a sötétség
fátylába. Ma már nem tudok olvasni.
Már majdnem kétségbe esek, amikor is két
pittyenést, a következő szavak követik,
a velem szemben ülő fiatal szájából:
"A francba, ez lemerült!"

                                                                              Streck Dániel