Őszes hajú óriásként emelkedik,
S védi kőtestével saját szívét,
Szürke, hamuízű szeretteik
Most téglaként élnek ismét.
Bástyái várnak áldozatot,
Rideg bőréből kandikálva,
Magasba nyújtva testét
Majd hullik le a pusztulásba.
Mögötte zord, óriási öreg-bérc,
Gyomrában forrón visítva él az érc.
Koboldok kalapálják keményre,
Majd halott angyalok emelik,
Képmutató istenek kezébe.
Olcsó gúny-patak csordogál
A várárok körébe,
Benne húsevő vén halak,
Marnak egymás börébe.
És a várnak poros sötétében,
Kihűlt ércrácsok árnyékában,
Vízért kiáltó holtjelöltek
Fürödnek a Hold hideg játékában.
Néma király lépteitől zsong a kő
S azt gondolja, mindenek ura ő.
Pedig tudom, nincsen neki mása:
Üres folyosók, és a vasérc kongása.
Streck Dániel
Utolsó bejegyzések