Az Ízisz költészet a mai napon elérte a 13 000 egyéni látogatót! 

Az immáron lassan 2 éves blogon több, mint 100 vers olvasható, mellette novellák, és idézetek is megtalálhatóak. Hűségeteket köszönöm, várlak vissza titeket a továbbiakban is!

Látom ahogy sétál az úton,
S kezével pitypangot tép.
Kívánja őt lelkem s húsom
Egy bíbórcsókért visszalép.

Ahogyan a nyári szél babája,
S az haját ringatja forrón,
Úgy menetel a végzet arája
A délibábos, meleg korzón.

A kecses alakjáért remegve
Hajol meg a tüzes végtelen,
S szoknyája könnyen lebegve
Nyugtatni engem képtelen.

Mint lávanyom, éget rúzsa
Mert emlékszem, egyszer rég
Engem csókolt ez a múzsa,
Kit ma ismét úgy elnyernék!

Egy fa alatt ülve verselek,
Hogy milyen újra látni őt.
Engem mély kútba vessenek,
Ha nem szeretem ezt a nőt...

Táncol mellén minden csepp
Mint aranyon az igaz karát,
Bőre a lúdbőrtől oly krepp
Hogy hallni azon a szél zaját.

Zizegve izzik a szenvedély
Hogyha láthatom őt megint.
Persze ez csak egy fekély,
Saját lelkiismeretem szerint.

Papírom a szellőbe eresztem
Többet nem hallok felőle,
Engedem, hogy had eredjen,
Hátha majd pitypang nő belőle...

Streck Dániel

Ahogyan pupillád fénnyel játszott
Én úgy csodálkoztam mindenedre.
Egy fénykör szemedben látszott,
Hasonlítottál az Istenekre.

Fekete zuhatag volt a bús hajad,
És én éreztem ahogyan hirtelen
Aranyba öltöztet minden szavad,
Mely mindegyike néma s hírtelen.

Te csak feküsztél ott a valódban,
Én meg reád aggattam dolgokat.
Olyat miben még nem csalódtam,
Nevetést, s választ mi bólogat.

Majd így változtál szépen lassan
És lettél kesze kusza szinopszis,
Tábortűz a jeges fagyban,
Meg végtelen fekete Galaxis.

Streck Dániel

Hamuvá égett el a nappal,
Csak parázsából leskel.
Az idő csak úgy nyargal
Legyen minél előbb reggel.

A vulkános színben tánc,
És romantika jön világra.
Eltűnik az összes ránc,
Tükörkép törik szilánkra.

Csak a képzelet létezik,
Meg elmék vörös játéka.
Szerelmes tánclépteik
Meg a táncolok szándéka.

Ahogyan zizeg a levegő,
S izzik a vörös buzgóság
A lépteink alatt remegő
Tükörszilánkos tűztócsák

Eldobott ráncokat öltenek
És ők viselik helyettünk.
Az égbolt most fölremeg,
És megreped felettünk.

Skarlátul izzó zavartság.
Ennek tűnik minden mondat.
Pedig a valódi szabadság
Amiről most versem oktat.

Nem beszélek én másról,
Mint csodás szikranapról.
Ezer lángoló vágyról,
Egy romantikus pillanatról.

Streck Dániel

Éppen rosszat álmodsz,
Talán megint bántanak.
Rossz nézni ahogyan
Egy angyalnak ártanak.

Álmodat törjem szét?
Felkeltselek belőle?
Vagy hagyjalak még,
Rohanni ő előle?

Ahogyan fáradtan ül
Vonásaidra az éjjel,
Egy látképet szül,
Mit az agyamba ékel.

Fáj, ahogyan álmodsz.
Nem neked, hát nekem!
Minden megmozdulásod,
Egy újabb sebem.

A tudatnak születése
Mi igazán fájdalmas.
Agyamnak menekülése
Bántóan szánalmas.

S még mindig rohansz,
Rohansz, ahogy tudsz.
Úgy fáj a beismerés,
Hogy előlem futsz...

Streck Dániel