Annyit hazudok ennek a világnak.
Hogy érzéketlen, kemény vagyok.
És bár így: velem vigyáznak,
De belül a lelkem mégis sajog.

És ezt most tudtam meg igazán,
Mikor Ő kiszakadt énbelőlem.
S még előfordulhat az is talán,
Hogy sosem hall már énfelőlem.

Elúszó csónakod után bámulok,
Tinetta te viszont nem figyelsz.
Vajh mi az, mivel hozzájárulok?
Örömöt, vagy fájdalmat cipelsz?

Isten veled Plafonfa. Szeretlek.
És tudom, így csak én hívlak.
Nem tudtam ellenállni szemednek,
Melyek nemrég szívemért vívtak.

Emlékszem ahogyan éjjel sóhajod
Lepattintja a fáradtság zománcát.
Ahogyan egyetlen álmos óhajod,
Életrekelti szívem vad románcát.

De nem lesz több ilyen éjjelem.
Nem lesz sóhajod, és illatod.
Te nem fogsz már többé énvelem,
Kívánni több száz hullócsillagot.

Nem lesz több féltő csók énreám,
Mielőtt a hosszú utamra engedsz.
S nem tudom, hogy te most netán
Örülsz ennek, vagy szenvedsz?

Már most hiányzol, a mindened.
Egy apró mozdulatod és szavad.
Tüzesen metsző, vad tekinteted,
S az ajkamtől lúdbőrös nyakad...

Fáj most írnom e rossz verset.
Fáj írnom arról, amiről szól.
Fáj leírnom ezt a bántó percet,
Fáj írnom erről az alkonyatról.

Írnék megint rólad, és rólunk.
Írnék újból az Érzékiségről.
Hogy hogyan mesél egy csókunk,
Egy ismeretlen, vad vidékről.

Írnék én még újabb Plafonfákról,
Szerelemről, na meg mosolyról.
Hogy hogyan olvasok a szádról,
Vagy egyetlen egy mosolyból.

S remélem, hogy újra írhatok.
Tinettának, és a lelkednek.
S hogy addig keveset sírhatok,
Mert hamar ölelhetlek.

Szeretlek.

 

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.12.26. 00:40 Szólj hozzá!

Címkék: vers streck streck dániel ízisz költészet plafonfa eltörött plafonfa

Az Ízisz költészet Boldog és Békés Karácsonyt kíván minden kedves olvasónak! 

Szerző: Streky.  2012.12.25. 12:17 1 komment

Nézem ahogy leng a nád,
Kétszeresére nő a vizen.
Csitítja a szellő zaját
Képe a víztükrön pihen.

Ó mennyire szabad emitt
A szárnyakelt szabadság.
Itt, ahol teljesen kvitt
Komolyság, s hóbortosság.

Megrezzen a tónak bőre,
Fodrokat szül egy tett.
Kis vizipók szökken előre
Apró hullámokat keltett.

Büszke sasmadár szállja,
Mindkét eget most előttem.
Tekintetem büszkén állja
Tudom, ő van előnyben.

És ilyenkor jön világra,
Egy pár gyarló gondolat.
S a tudat töri szilánkra,
Minden egyes csontomat.

Miért vagyok én bezárva?
Lelkem mély börtönében.
Mint egy naiv kicsi árva,
Egy Istennek ösztönében.

Bár lehetnék oly szabad
Mint a kettő sasmadár.
Kinek tükre szeli a tavat
De lelke mégis visszajár.

Vissza vissza, az égbe.
Ahová én nem mehetek.
Fel, fel, oda a légbe!
Szárnyaim túl nehezek...

Így hát most maradok,
Kanapémnak bőr ölében.
Maradok, mint a rabok,
Lelkem legmélyebb
börtönében...

 

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.12.17. 20:16 1 komment

Címkék: vers filozófia ízisz streck dániel ízisz költészet tófilozófia

Homályosan didergő utcalámpa,
Fénye előtt hópehely csillog.
Utcámat csak pár lábnyom járja,
Ablakokban gyertyafénye pislog.

Csendes éj, s békésen hízeleg.
Testében ismerős minden idegen.
És egy oly szép szán díszeleg
A befagyott tó vizeken.

Békés jégcsap mint fagyott idő,
Fenyegeti a békés hónak ölét.
Dermedt víz, mi tetőmből kinő,
És megcsillan testén a sötét.

Ezernyi ember lélegzet-bársonya
Szövi át a sötétséges utcákat.
Még ujjongó gyermekek lábnyoma
Rajzolja össze e havas tájat.

Büszkén ropogó hó terül széjjel
Vastag bakancsom talpa alatt.
Lassan tudomásul veszi az éjjel,
Néki csak egy ily ember maradt.

A hold előtt furcsa szán alakja.
Mögötte varázsos porsáv húzódik.
Az öröm és boldogságnak patakja,
Mely minden kéményen be-fújódik.

Csillagok zuhannak lábam elébe,
S világít minden egyes fenyő.
Belecsöppenve egy ilyen mesébe,
Melyben valóság s tudat összenő.

S ahogy pirkad az éjjeli világ,
És fehéren csillog a friss hó,
Kéményből kiszakadó, remegő imák,
Válaszul érkező, legendás "hohó".

Úgy ezernyi gyermek kacaja ébred
És én hál' mindegyiket hallom!
A gyertya éghet, a gyermek téphet.
S ahogyan az éj, már én is alszom.

Boldog karácsonyt.

 

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.12.16. 23:08 1 komment

Címkék: vers boldog karácsonyt streky streck dániel ízisz költészet

Ha szóba tudnám önteni,
Hogy mily mélyen létezel.
S tudnád, hogy ott mindegy,
Hogy jót teszel, avagy vétkezel.
Mert nem változol.
Minden vonásod végleges:
Minden szavad, s megmozdulásod.
Nincsen tér, s idő,
Csak egy pillanat,
Mi emlékké nő.
S ott él a lét végtelenében,
Lelkem legmélyebb börtönében.

 

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.12.09. 22:15 1 komment

Rég írtam már rímet,
Az okát nem tudom.
Most nem érzem ízed,
s a lelkedet unom.

Furcsa egy költészet.
Ízisz, Streck Dániel.
A 20 éves bölcsészet,
Mit megosztok bárkivel.

S hogy vajh fontos-e?
Hogy én tudok-e adni?
Azt nem fogom én sose,
Őszintén elfogadni.

Hisz ha adok, kinek?
Miért? Van értelme?
Nem gyógyul be rideg
Emberek sérelme.

S ha nem adok? Akkor?
Akkor minek? Miért?
Miért írok tucatszor?
Majd a nagy semmiért?!

Írjak egyáltalán még?
Írjak csak fiókomnak?
Ott is a közzé válnék,
Szülő kezei kalózkodnak.

Tudom már kinek írok.
Írok majd én a tűznek.
Írok, ameddig bírok,
Hogy a fázóknak fűtsek.

 

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.12.03. 23:11 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása