9 hónappal ezelőtt
Mély kómába estem.
A szerelem lelőtt,
Azóta minden estem:

Gyönyörű.

Zártkörű álmomban,
Csak Te vagy benne.
Minden lábnyomban,
Mi visszavezetne

Hozzád.

Vonzád elmém hamar,
És ő siet is feléd.
De szavakat csavar,
És üres a beszéd:

Elmémben.

Félelmében ő hadar,
Megbotlik, csetlik.
Teljes a zűrzavar,
Míg eljut a tettig.

Aztán...

Arcán bíbor érzelem
Végre hozzád érhet.
Megtörténik énvelem!
De tudatra ébred.

Kómában van.
És sípolnak a gépek.

Streck Dániel

Ahogy fölébb száll a füst,
Kirajzolódnak ócska bábok.
Mint egy krómozott habüst,
Meghajlítja  amit látok.

Véres sebből köldökzsinór,
És halálból lesz születés.
Büszke, erőteljes futásból,
Végső, haldokló ügetés.

Egy holttesten pillangók,
Felsír a halott csecsemő.
Eldobott, használt mankók,
És bólogató jegenyefenyő.

A vágytól égő szerelmesek
Meghalnak egymás karjaiba.
És utána az érzés ellebeg,
A felejtésnek ódon zugaiba.

Én sem vagyok teljes egész.
Kihalt belőlem már minden.
Mint a szerelmekre éhezés,
Vagy épp az útmutató Isten.

Már nincs igaz, vagy hamis.
A habüstnek lakója lettem,
Kicsit ilyen is, olyan is.
Ezért látsz görbének engem.

Streck Dániel

Buborék szökik meg
Az üvegpohárból.
Elkoptatott filmek
A felejtés porából.

Fényes fejű ceruza
Árnyékát rajzolja.
Az estém himnusza
Egymagát hajszolja.

Szamárfüles regény
Olvassa most magát.
Mintha nem ismerné,
A saját szavát.

Édeskés bús kontúr
Aranyozza be estém.
Szívemben dróthúr,
S mérgezett elmém.

Elkoptatott vagyok,
Üres belül, üres.
Nem segítenek papok
A hitem is rühes.

Vár sárga tabletta,
Már nyúlnék is érte.
Ekkor jössz Tinetta,
Ellöksz tőle félre.

S fényesek a filmek,
Vidám a ceruza árnya.
Könyvek újat őriznek,
S működik elmém,
rozsdás szárnya.

Szívem boldog paletta,
Köszönöm neked, Tinetta!
Festhetek!

Streck Dániel

Szivárványízű szócsokor,
Türkizfényű hangfodor.
Gyémánt - pillanatszobor,
Virágoskert, s díszbokor.

Vattafelhő s mézalkony,
A szerelmes létzsargon.
Egy felemelő légballon,
Érzelmek egy vérpadon.

Kormos ég, és sötétség,
Vörös vér, mi sötétkék.
Torzulás vagy műszépség,
Kint fiatal, bent vénség.

Végül nyugalom s létezés!
De újra a rosszra éhezés.
Mert értelmetlen létezés,
És a szerelemről kérdezés.

Streck Dániel

Ahogy jössz le a lépcsőn,
Estélyiben, oly forrón.
Mint ringó öled bölcsőm,
Úgy szavad a koporsóm.

Bársonykezed enyémbe ül,
Szemed feléli tudatom.
Szinte elporladok belül,
Átkozott egy jutalom.

Tested ring az enyémmel,
Az úri táncban haldoklom.
S te csak makacsul nézel,
Ahogy eltáncolom a poklom.

Sóvárgok, és reménykedem,
Hogy örökké fújják zeném.
De táncom már reménytelen,
Már nem nézel felém.

Más a párod s más ölel,
Te forrón izzó Tinetta.
De még itt vagy közel,
Hozzám hoz a parketta.

S észreveszel.
S bársonykezed enyémbe ül.

Ott legbelül.

Streck Dániel

Az asztalon áll tele,
Véremmel telt pipetta.
Szerelmemnek bábele,
Mely tiéd, ó Tinetta.

Rózsaszirmos ajkadon,
Megborzong a hajnal.
Szerelmem átadhatom,
Egy csipet arannyal.

Te szépséges Tinetta.
Érzelmeim ősi kovácsa.
Neveddel élő vignetta,
Hamuban sült pogácsa.

Hajad mint őszi avar,
Részegen leng egymaga.
Végtelen órát hadar,
Színes, őszi éjszaka.

Hangod ateista motetta,
Mégis hitre bátorít.
Ó, te lázadó Tinetta.
Annyira mámorít...

Ajkadnak forró rúzsa,
Szempárod két smaragd.
Tinetta, örök múzsa,
Költészetemet faragd!

Csókod ezeréves bor,
Ölelésed lávagúnya.
És szavad mi egykor,
Igazi szerelemrúna:

Mára az már káprázat,
Szédülés, romantika.
Naponta elkápráztat,
A szerelmi galaktika.

Ó, szépséges Tinetta!

Streck Dániel

'71 nyarán született,
Sorsoknak szülőanyja.
Pici testén lüktetett,
Édesanyja karja.

Szilvia nevét kapta,
Az első szülinapra.
Száját
Fog nélkül harapta,
Majd később állt
csak talpra.

Ma már felnőtt Anya,
3 sorsnak kovácsa.
Minden egyes tana,
A romlásnak vasrácsa.

Felnőtté válunk tőle,
Ő fáradtan mosolyog.
Szeretet jő belőle,
Szívünkben gomolyog.

Anya vagy. Anya vagy.
Egy a világon.
Akkor is az vagy,
Ha én néha vitázom.

S ha rosszul döntök,
Akkor is anya vagy.
Ha megszáll az ördög,
S testembe belefagy:
Anya vagy.

Az én anyám.
Boldog születésnapot!

Streck Dániel

Akarat rajzol meg engemet,
Fantázia alkotja testemet.
Remény festi le lelkemet,
Tudásból születik a képzelet.

Ideállá, tökéllyé alkotsz.
Létemért naponta harcolsz.
Festesz, csinálsz mindig,
És feltámasztassz a sírig.

Sajnos én csak benned élek,
Nem vagyok más, csupán lélek.
Nincs baj, s nincsenek hibák,
De nem is láthat a gaz világ!

Miért nem oda teremtettél?
Engem magadban felejtettél!
Én miért nem igazából élek?
Ahol sok ember, sok lények?

De látom, ahogy veled bánnak.
Lehordanak ők, fűnek fának.
Jót akarsz, s rosszat kapsz,
És a bajban hozzám szaladsz.

Pedig nincsen húsom, testem.
Nem tudsz átölelni engem.
Mégis nekem sírsz, mesélsz.
Tőlem lelki vigaszt remélsz.

Már tudom, megvédesz tőlük,
Hogy ne tanuljak belőlük.
Hogy ne rontsanak el ők,
Gyilkosok, hűtlen szeretők.

Köszönöm, hogy benned élhetek.
S benned a világra léphetek.
Hogy gyúnyos mosollyal mondjam:
Érinthetetlen vagyok, s voltam!

De most meghalok. Veled.
Utolsó napok.
Mert csak remény vagyok.

Streck Dániel

I.

Csillámló gyümölcsöskert
Rohanó talaján járok.
Ezer vöröslő ékszert,
Földiepert látok.
Édeskés illatát ízlelni,
Színét akár tapintani.
Rá női szemet képzelni,
S másoktól tiltani.
Szép piros.
Szép vörös.
Skarláttestén katica,
Ő csak tűri, szereti!
Rápüffög egy kiscica,
S alom alá temeti.
Nem takarhatja homok
Azt a mesés vöröset.
Tündöklő gyönyöröket.
Szép piros.
Démonian selymes színe
Bronztallárként fénylik.
A talaj felszíne,
Vörösétől vérzik..

Vérzik..

II.

Üres artéria, már nyugodt.
Már nem mesél a pirosról,
Mi egykoron benne futott.
Ama életsziromról...
Éltető vér, lüktető mámor.
Horrorisztikusan jámbor.
Tüntető rohanásod,
Erek, mikben szállítasz.
Érzelmet, vagy tanácsot, s
futtád lesz később, halálod.
Életfutár vagy, eperlé.
Érzelem nélkül: kérges cserlé.
Eper színét hordod,
Vagy ő a tiédet.
Szomjadat úgy oltod,
Hogy a női szemet dícséred.
Hasonló az eperhez,
De más.
Egy pár, de felemás.
Szemét becsukja egy nővér,
Nem rohan már.. A vöröslő vér.

Vöröslő vér...

Streck Dániel

Járom a sötét utcákat,
Kopog a cipőm a betonon.
Egy érzelem úgy árad,
Mint a makacs feromon.

Tetszel! Lángolok érted!
Te csodálatos Istennő.
Ha pezsegne forró véred,
Elpirulna a teremtő!

Szinte felragyog az est,
Ahogy fantáziám táncol.
Hogy majd a forró test,
Engem magához láncol!

Elolvad mellettem a tűz,
S semmivé válik a pára.
Megüt a mocskos dohánybűz,
Mikor rágyújtok egy
cigarettára.

És akkor már eszembe jut,
Hogy én nem is dohányzom!
A füst a tüdőmbe lejut,
Nikotin remeg a számon.

Összezavarsz te ördög!
Ballal, vagy jobbal lépjek?
Mire már majdnem döntök,
Arccal vagyok az égnek...

És akkor parfüm pofoz fel,
Az eső áztatta betonról.
Egy olyan illat amellyel,
Levettél a lábamról.

Kinevetsz, ennyit kérdel:
- Mit csinálsz a földön?
Magamrarántom két kézzel,
Legyőzött az ösztön!

Streck Dániel

Felrobbant a pillanat.
Új született általad.
S rozsdásodik a fény,
Bús idő. Rég koravén.

Akkor megszületsz te,
Ó te magányok veszte.
S csodaszínű létezés,
Rozsdás fényre éhezés.

Inspirál minden szavad.
Léted erkölcsömön lakat.
Óvsz, s vigyázol énrám,
Ezért lüktet ősi vénám.

Elveszítlek az időkben,
Te örökérvényű időtlen.
Eltűnsz óriási térben,
Reménnyé válsz a szélben.

Késed szürke szívembe
döfted.
Már nem tudok írni többet.
Erkölcsről hulló lakat,
S várom,
Hogy robbanjon a pillanat.

Streck Dániel