A mai napon (2012. 10. 26.) az Ízisz költészet átlépte a 11000 egyéni látogatót. 

A 2011 júniusában induló blog több mint 100 verset vonultatott fel, emellett láthatók voltak idézetek, cikk, novella, beszámoló. A blog körülbelül napi 750 látogatóval dolgozik, ami egy hirdetésmentes blogtól igazán jó teljesítmény. Munkásságom megtalálható az Ifjú Amatőr Költők Társaság-án is. 

Emellett terve van véve egy saját verses kötet, aminek megjelenése már csak az én szorgalmamon múlik. Remélem továbbra is számíthatok rátok, és ajánljatok minél több helyen! 

Köszönöm!

Streck Dániel; Ízisz költészet 

Szerző: Streky.  2012.10.26. 13:05 1 komment

Olyan színes az élet,
Ahogy az utcákat járom.
Lassan tudatra ébred
És átölel a bársony.

Míg ezeréves lángokban
Még a jövő szendereg,
Úgy a friss lábnyomban,
Már a múlt hempereg.

Mennyi sors halad el,
S egyik sem tudván,
Egy kicsit mind paralel
Kik mendegélnek az utcán.

Az élet az csodálatos,
Csak az elme betakarja.
Olyan, amely zárlatos,
Meglazult minden csavarja.

Egy perce én megállok,
S szétnézek a tömegben.
Sőt, azzá eggyé válok,
Betűvé a szövegben.

S itt már nem is szép,
Mint ahogyan kívülről.
Egy görbe tükörkép,
Zárlatos szívünkről.

Tényleg. Szép a világ,
Ha kívülről nézed!
S hagyod hogy a hibák,
Hajtsák előre a gépet.

 

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.10.25. 23:48 Szólj hozzá!

  Egy levél a földre hull.
Kopogtat az ősz az ajtóban. Bágyadtan,
álmosan ásítozik a Nap.
A világra lassan sötét fátyol zuhan.
Mezítelen faágak kísértik a tájat,
miközben az kormosan, leszegett fejjel
elmúlik.
  Éppen ezen a kedve szegett tájon haladok
keresztül. Kabátomba néha belekap a hűvös
októberi szél. Kalapom karimáján meg-megpihen
egy elfáradt, öreg, ráncos tölgyfalevél.
Utam során egy temető mellett haladok el.
A mindössze fél méter magas sövénykerítés fölött
könnyedén belátni a körülbelül 5 hektáros
területre.
A fehér márványsírokon egykor vörös, mára
elszomorodott rózsák hevernek.
Szirmaikat rég a szélnek ajándékozták.
Gyászoló özvegyek sírják a szürkületbe imáikat.
Kicsit meglep, hogy mennyire él az utca. Ahelyett,
hogy az emberek odabent egy forró tea társaságában
várnák a rossz idő végét, beleolvadnak az alkonyba
idekint. Harmincegynéhány éves anyuka tolja
babakocsiját. A kisded pár méterenként kihajítja
cumisüvegét, s anyja minduntalan felszedi azt.
Bájosan, alaposan letisztítja, majd visszaadja
gyermekének.
Az hahotázva örül neki, majd seperc alatt megunja,
s újból az utcának ajándékozza azt.
Ahogy elnézem alig fél órája lehet vége a tanításnak.
Az iskola kopott, letört téglalépcsőjén tarka viseletű
diákok, seszínű hajjal, és valami furcsa nyelven beszélnek.
Azt hiszem szleng a neve.
Kis idő múlva megérkezem a házamhoz. Nem egy palota.
Egy kicsi, de rendezett kertes ház.
Halovány sárga faláról szinte lepattan az őszi komorság.
A kéményből kiömlő, szeptemberszínű füst pedig melegséggel
tölti el minden porcikámat. - Itthon van...(!)
A haloványkék, enyhén csipkézett függöny mögött határozatlan
mozgolódás támad. ( - Megérkezett...(!) )
Szürke ballonkabátomból egy háború után előhalászom a
lakáskulcsomat, majd átfagyott kezemmel, 5 perc után
beletalálok vele a zárba. Az ápolt, cseresznyeszínű
fakapu, mintha vízen siklana nyílik ki előttem.
Benyitok...
  A benti világ teljes ellentéte a kintinek.
Vörösen élő, illatot pulzáló rózsák élnek a dívány
melletti dohányzóasztalon. A nappaliban a zöld minden
árnyalatában élő díszfa pózol. Igen, ő él. Határozottan.
Forró, olasz étel illata udvarol érzékszerveimnek.
A két méter széles boltív alatt átsuhanva érek be
a konyhába.
Most érzem: spagetti.
És akkor a díszfánál, rózsánál, melegnél, spagettinál
sokkal szebb, illatosabb, és finomabb teremtést pillantok
meg. Odalopódzom a háta mögé, majd nyirkos, hideg kabátomban
átölelem forrón izzó testét.
Ölelésemtől szinte lefoszlik alakjáról az elkopott,
Garfield mintás pamutpóló. Arcával belebújik nyakamba.
Szemét becsukva, száját mosolyra húzva megszólal:
- Szia Daniel.
- Szia Tinetta.

Folyt. köv.

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.10.17. 21:44 Szólj hozzá!

Mikor selyemből van a lánc,
Amely hozzád köt engem,
És barátságos a ránc,
Azon a jól ismert testen,
Az a hűség.

Ha szabadabb vagyok veled,
Mintha nélküled lennék,
És otthon vagyok benned,
És nem pedig egy vendég,
Az a hűség.

A szobának sarkába dobod,
Lelked levedlett álcáját.
És mikor az éterbe hozod
Létem látszatának háláját,
Az a hűség.

Mikor nem gondolsz arra,
Mi talán fájna nekem,
Gondolat hull az avarra,
S ha azt zsebre teszem,
Az a hűség.

Ha ezer hang közül szól,
Hangod harmatos húrja,
Pirkadatig az alkonyattól,
S csak az én szívem fúrja,
Az a hűség.

Ha úgy döntesz elhagysz,
S én veled akarok menni,
Majd a magasba felkapsz,
És nem hagysz le - esni,
Az a hűség.

 

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.10.11. 00:39 Szólj hozzá!

Undorító vagy világ!
Mocsokszínű köntösben.
Vagyonimádó torz imák,
A keresztes börtönben.

Na meg undorító vagy,
Lepraszínű testedben!
Hogy ember mögé bújsz,
A mocskos tettekben.

Hamis csábításaidnak,
Csak reménytelen örül.
És a hazug szavaidnak
Csak az ostoba üdvözül.

Képmutató hitegetésed,
Életeket dőlt romokba.
S te felteszed kezed,
Fejed dugod a homokba.

Persze hibátlan vagy,
Hisz Isteni identitás.
De ha valaki őt okolja,
Akkor az ember a hibás.

Így mi csöndben élünk,
Mert nincs hova innen!
Várakozva égre nézünk,
Hogy jöjjön igazi Isten!

 

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.10.08. 23:22 Szólj hozzá!

Mért lennék jó ember?!
Ha rosszak vagytok mind.
Hibásan élő normatenger,
És én éljek aszerint.

Nem fogok!

Miért lennék jó ember?!
Ha ti lehettek rosszak.
Kik megölnek egyszer,
Addig szívemen ropnak.

Nem fogtok!

Miért lennék jó ember?!
Ha egyedül maradok...
S majd a magány elver,
Én pedig szétszakadok.

Nem fogok!

Márpedig jó ember leszek!
S ti a magányban állni!
Reménytelen néma sereg.
És barátaim, ti jóvá válni...

Nem fogtok!

 

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.10.08. 23:06 Szólj hozzá!

Már nem vagy te más,
Csak bús néma csönd.
Léted utáni villanás
Űzi a dús közönyt.

Elmondom, mi voltál
Míg voltál nekünk.
Erős kéz mi szolgál,
S begyógyítja sebünk.

És tudod, hogy még
Mi voltál nekünk?
Szó miből én lopnék,
És segített, hogy
jók legyünk.

Már nem vagy te más,
Csak hű vezérhang.
Érzelem mi felemás,
Fiktív lélekharang.

És végre elmondtam.

Hogy te vagy a minden,
Rét, víz, friss kövek.
Gyászod eddig őriztem,
De még mindig élsz.
Kisöreg.

 

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.10.01. 21:06 Szólj hozzá!

Mézszínű szőlőszemek
Csillognak távolabb.
Ahogyan a nap lemegy,
Képe csak hatásosabb.

Beleolvad a tőkékbe,
Megrajzolja árnyait.
Az a fáradó hőségbe,
Kinyújtozza szárait.

Sorok között utacska
Vezet fel egy dombra.
Azon lusta nyulacska,
A saját árnya szobra.

A dombról nézel rám,
Oly távolinak hatsz.
Láttalak én ezerszám,
De mindig újat adsz.

Dombod én megmászom,
És ott majd ölellek.
Végignézünk a tájon,
És napsugarak ölelnek.

S letekintek az útra,
És mit látok, férfit.
Ki dombot mászik újra,
Látja szőlők árnyait.

Felér, és már ő ölel,
Én szellemként mozgok.
Itt vagy hozzám közel,
De süket mit kimondok.

Életed dühös éjszaka,
Melyben dühös zajok.
Én abban csak egyetlen,
Magányos villám vagyok.

 

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.10.01. 19:17 Szólj hozzá!

Annyi mindent látok,
Mikor járok,
A nagyvilágban.

Nem hibátlan.

Annyi mindent hiszek,
És viszek,
A nagyvilágból.

Nagy hibákból.

S annyi mindent tudok,
Hogy már futok,
A vén hibáktól.

Naiv vagyok.
Elhiszek én mindent.

 

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.10.01. 18:59 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása