január 2012
Hét	Ked	Sze	Csü	Pén	Szo	Vas
<< <	Archív	> >>
						1
2	3	4	5	6	7	8
9	10	11	12	13	14	15
16	17	18	19	20	21	22
23	24	25	26	27	28	29
30	31

Hatalmadban áll

A fekete ködben álldogálok

Egy vasútállomás peronán.

Könnycseppes ezüst-hályog

Csillan a talapzat porán.

Tükör, így felnézek róla,

A Holdnak szemébe egyenesen.

S a létrát kikapva alóla

Fényét a sűrű porba temetem.

Mögöttem vonat zúg a távolban,

Rámnéz a vasérc megmunkált arca.

Fény alszik a vashideg jászolban,

A Hold táplálja, s ez a kudarca.

De mégis boldogít a tudat

És azzá is tesz az értelem.

Érzelmem a sötétségen mulat,

Vicces, pedig hűen fénytelen.

Tulajdonosa lenni a tudatnak,

Hogy hozzám vezet sorsod uta.

Sőt birtokosa lenni az utaknak,

Útnak min nem burjánzik a ruta.

Nevetésed

Mint üveggolyók szétgurulása

Egy selyemsálnak békés ölében.

S dallamaid lágy felkondulása

Életem búskomor szürke ködében.

Mosolyod

Mint egy gyémántcsepp szikrája

A Napnak éltető sugarai alatt.

Úgy zöldell ki elmém óriás tája

Ha mosolyodból számomra is maradt.

Érintésed

Mint lágy pillangószárny nyílása

S annak harmónikus próbálkozása.

Egy szerelmespár fában élő írása

Két fülig fiatal hiú ábrándozása.

Léted

Mint vízcsepp az eltévedt életnek

Ki port szív a sivatag gyomrában.

Ha már vénáim csak vízre éheznek,

Áztasd sivatagom a kékes pompában.

Mert hatalmadban áll.

Minden, hatalmadban áll!

Streck Dániel

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.30. 20:45 Szólj hozzá!

Végállomás

Végállomásomhoz érkeztem.

Ó igen, az lennél Te!

Utamon százszor fékeztem.

Mert szívem az ütközőt félte.

Révbe ért csónak a lelkem.

Elértem a folyó partját.

Tudtam, hogy át kell kelnem.

Markolom a földet, a barnát.

Leszálltam már az útra.

Átszeltem sokezer eget.

S lakatot tettem a múltra

Mi bűneimmel fenyeget.

Most már ideje megpihennem

Védelmezően mély öledben.

Engedem hogy megpihenjen

Hogy öled őrje öleljen.

Felkapom tekintetem rád

Hajad simítja a kezem.

Örök vidék meddig ellát

Szemedben a szemem.

Hófehér hegytetők feje

S aranyló mezőknek szíve.

Egy hangya óriási ereje,

Romantikus hidacska íve.

Tavirózsából nyíló hosszú

Életért szóló kiáltás.

S egy gyermeteg bosszú,

Véresen komoly kipállás.

De inkább béke és harmónia.

Ami jellemez, és jelmezez.

Egy búsan boldog szimfónia

Mi végül minket is elnevez.

Egymásnak.

Egymásba kovácsolt életpár

Leszek párod, ha te enyém.

S mikor a két izzó szempár

Ütközik a végtelenség hevén:

Akkor eltörpül az ősrobbanás.

S petárda mi atomból készült.

Együtt üt minden szívdobbanás.

Az is mi a magánytól rémült.

Megszűnt az univerzum mikor,

Igent mondtál szerelmem.

És egy újabb csillagvigyor

Éldegél az világűr szerepben.

Rólunk szól minden kedvesem.

Szeretlek.

Streck Dániel

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.26. 22:21 1 komment

Várakozás

A tengernyi távolból

Várlak az ajtómhoz.

Hogy hátha a tollból,

Születsz a szavakhoz.

Galaxis messzi pontja

Ott lehetsz ilyenkor.

Nevedet is más hordja

Mi tiéd volt egykor.

S ha már átesnék abba,

Hogy nem is létezel,

Belenézvén a Napba,

Az Téged énekel.

De távol vagy..

Még..

Szürkére kopott fehér,

Éjjelbe fúlt nappal.

Csalóka hamis tenyér

Érzékeimen nyargal.

Mit művel hát velem

Akaratom önző ereje?

Tágul, szűkül a lebeny.

Te vagy életem veleje.

Nélküled lusta szívem

Dobbani sem szeretne.

Üthetnék mellem tízen,

Ő csak csendben nevetne.

Agyam alszik. Ő sem gondol,

Sztrájkba kezdett érted.

S ha már az orvos boncol,

A halál oka: A távolléted.

Mert távol vagy..

Még..

De még élek. Még bíztat

Hogy tudom, szeretsz.

Így szívem éveket bírhat.

Mert az enyém lehetsz.

S ha már látom lényedet

Meg annak érzéki báját,

Szívem pumpálja az életet,

S játssza a szerelmes hálát.

Tüdőm türelmetlen zihál,

Nem telik be illatoddal.

S agyam siketen cibál,

"Írj újra a tollal!"

Írok. S megszületsz a lapon,

Képzelet fonala sző mellém.

Szemem lát már, akár vakon.

Bárcsak érinteni is merném.

Nem csak látlak, érezlek.

Érzem illatod, s közeled.

Karjaim már reád éheznek,

Szemeddel már testem öleled.

Engedd meg, vagy kérj meg!

Lépj felém, hívj a szemeddel.

Hogy a boldogságba visszatérjek,

S ragassz is oda cementtel!

Már itt vagy. S beléd olvadok.

Egyik a másikat magába ötvözi.

Végre lényeddel szomjat olthatok!

Víz ami a lelkemet öntözi.

Mert már itt vagy..

Végre..

Streck Dániel

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.25. 15:39 Szólj hozzá!

6000

Örömmel jelentem be, hogy a mai napon (2012. 01. 24.) az Ízisz költészet átlépte a 6000 egyéni látogatót! A blogon már több mint 70 vers olvasható, emellett találhatók saját idézetek, és "egyversszakos" versek is. Az elmúlt 6 hónapban 6000 látogatót adminisztrált az Ízisz, ami lebontva egy hónapos ciklusokra, 1000 látogatót jelent 30 naponta, ami közel sem rossz arány. Köszönöm, hogy az elmúlt fél évet velem töltöttétek, remélem számíthatok rátok továbbra is!

Ízisz költészet; Streck Dániel

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.24. 16:03 1 komment

Egy könyörgés

Bizalom. Törött porcelán.

Azzá vált szívemben.

S már egy végtelen óceán,

Pompázik színesben.

Hajós vagyok rajta én.

Vitorlát bontok.

Levegőből fonott szatén.

S rajta foltok.

Persze bízok én folyton.

De néha könnyen,

A bizalmat vízbe fojtom,

És sírok közben.

Nincs okom, hogy ne bízzak.

Ezt is tudom én.

De ez a csalódott sírszag

Meggyilkolt bohém.

Erősítsd bennem az érzést,

Hogy hibátlan vagy.

Tedd fel százszor a kérdést

Ha nyugodni nem hagy.

Csak ne bánts. S ne ölj meg.

Vigyázz is rám.

Hogy láss egyszerre bölcsnek,

De tisztán.

Hibásnak is.

Törött szívemet szeresd egybe,

Ha szeretni akarod.

S fogadj engem óvó kegybe.

Ha létem meg is tagadod.

Engem ne azért szeress,

Hogy szeresselek.

Kérlek. Őszi avar alá temess,

Hogy ne keressenek.

Törj szét. Vagy óvj engem.

Csak foglalkozz velem.

Különben nem maradhatok egyben,

Porrá válik a nevem.

Ha Te nem szeretsz.

Streck Dániel

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.23. 21:18 2 komment

A vers, a tinta, és a papír

Hosszú idők óta újra itt vagyok.

És ismét csak bámulom a papírt.

Tollam után sok-sok hibát hagyok,

De nem találom az eltűnt radírt.

Az életem egy vers, egyetlen líra,

Melyet csak én írok, senki más.

A vers a fa, s a betű a csíra,

S én csak körmölök mint egy igás.

De ha leírok egy szót, valamit,

Javítani nem lehet már többet.

S ha beleírok a versembe valakit,

A tollam akár darabokra is törhet.

Mert egy életet írni egy másikba

Felelőtlen és önző döntés egyben.

A szót látva késő esni pánikba,

Hisz leírtam, már meg is tettem.

Leírtalak. Ne haragudj meg érte.

Isten vezeti görcsös kezemet.

Nem is vezette, egyenesen kérte,

Magamtól nem tudnám leírni ezeket.

Veszélyes magamnak írni az életem,

De bátor vagyok, sőt vakmerő.

S én beleírtam neved: szép ékesen.

Mert erősebb lelkemnél a vonzerő.

Hisz nem életemet írom már régen,

Mert Te vagy az, amit annak hittem.

Te vagy a fény a gyászos éjben,

Te vagy az Ördög, és te vagy Isten.

Téged írlak! Látom már tisztán!

Te vagy az életem váza, s remekje,

És ha már fogytán lesz a tintám,

Megengedem, hogy árnyad lapomat belengje.

Édes árnyad hidegje.

Ismét hamis amit leírtam előbb,

Hisz nem fogyhat tintám míg élsz.

S mit veled írnak egyre érthetőbb,

Érthető, mit te bonyolultnak vélsz.

Mert nekem írod. Mert én olvasom,

Mert én látom, én vagyok kinek vagy.

Téged olvaslak, százezer oldalon,

Én akarok lenni ki az utókornak meghagy.

Légy hát tintám, papírom, versem is egyben,

Mert neked szól az életem.

Amit Te alkotsz!

Minden részét.

Streck Dániel

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.22. 22:34 1 komment

Az éjszaka

Vízfodros éjszakába mereng a Hold.

Nem zizeg, pihen némán.

Egy moly a vízen feszültséget old,

S ott is marad léhán.

Zöld ragadozó vadássza a lustát,

Rája pedig szárnyas les.

Várja, mikor kapja meg jussát.

Homályos, éjjeli vadles.

Kóborkutya szalad át a sötéten,

Gazdáját keresi talán,

Ki már rég eltűnt élete ködében.

Bimbódzik a zord magány.

Egy - egy autó szaggatja széjjel,

Az éjjelnek színét.

S a felvillanó piros fényjel,

Tudatja a vonat hírét.

Robogó háború a halk békében.

Álmokat szaggató részeg.

Még sípol a csend a tévében,

De rég alusznak a népek.

(Végleg?)

Idegen szél fütyül az agg lyukon

A háztető kis üregében.

Mint egy kiélezett rút szurony,

Hangzik az alvók fülében.

Mindenki álmodik, csak én nem.

Én révedek csak a sötétbe.

Egyedül én bambulok itt ébren.

Elbújva a titkos nemlétbe.

S nézem ahogy ráhull a világra

Óriások fekete teste.

Ahogy ráomlik mint egy virágra,

Óriásfa, maga az este.

Eltöri a horizontnak vonalát

S elnyeli színeit.

Elfogyasztja a fénynek fonalát,

S annak édes ízeit.

Égetett cukorként csillan szememben.

A titkos álomtenyészet.

Idegen a toll tettrekész kezemben.

Úgy ölelném az egészet.

De túl óriás, és határtalan.

Talán végtelen.

Próbálkozásom is hatástalan,

Szemem nézni: Képtelen.

Lecsúkodik, és az ölel.

Kezem helyett...

Streck Dániel

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.18. 21:27 2 komment

Egyversszakos: Istenhez

Önhatalmúlag döntesz fölöttem.

Életem s létem bírája vagy.

Nincs több mögötted, mint mögöttem.

Mégis miért vagy íly óriási nagy?!

- Általatok, híveim.

Streck Dániel

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.18. 16:42 1 komment

Napi idézet

"Egy szó, s nem is kell több,

mert az életem egy rólunk írt könyv.

Melyet sokszor olvastam én,

és ez egy hibátlan költemény."

Ő

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.17. 18:31 Szólj hozzá!

Gondolkodj

egymásba fonódik

mámor és értelem,

tisztára mosódik

a titkos végtelen.

fény szakad ketté

tudatok tájékán,

így válik testté,

a gondolat némán.

a szunnyadó elme

nyújtozik hosszan,

az idő türelme

vicsorít torzan.

s holtan...

s a porban alvó

száműzött értelem,

kiélezett sarló

mégis fénytelen.

mert nincs élezve

s kopik szorgasan.

tompa mégis vérezve

vagyon mocskosan.

szemeteli az élet

agyunkat bőszen.

s te álmodva nézed,

időben bőven.

élettelen vasbáb

amivé válni fogsz.

jobb ha gondolkodsz.

jobb ha gondolkodsz...

állj meg néha,

s nézz magadba.

ne légy léha,

olvadj a pillanatba.

varázsolj csodát

fel az egekre,

hagyd léted nyomát,

kíváncsi gyerekekre.

s gondolkodj...

Streck Dániel

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.16. 23:25 3 komment

Napi idézet

"A fizikális megcsalásnál egy a fájdalmasabb. Ha lélekben csalnak meg."

Streck Dániel

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.16. 16:48 Szólj hozzá!

Mert írok

hullik az életem

lángoló darabokra,

ezért most éhesen

vágyom ölelő karokra.

ringatva óvj engem

s ragassz is össze.

had éljek újra egyben,

kérdem: jössz-e?!

és segíted e lényem?

vagy távolból nézel?

hogy rángat a szégyen.

az élet mi bérel.

a napjaim zuhannak

és egymásba folynak

fenyegető fák suhannak

s egymásba forrnak.

nem fogynak..

lefeküdni térek haza

magányos odúmba

már-már villan a kasza,

s belemar az aranyba.

egymásba szövi az

álmot és életet.

elém tárja a pimasz

gyötrelmes éveket.

altatót mesél most

zihálja türelmetlen

szakadjon ezernyi rost

mi jó s mi rendetlen.

engedek az erőnek

csukom a szememet.

érzem az esőnek

szagát.

mi suttogja nevemet.

bátorít és lüktet

nyiss szemet ember.

figyelmében fürdet

utoljára, s egyszer.

hullik az életem

szilánkok rajzolják

mi kell én nekem?!

tündöklő rabszolgák?

csak boldogság kell

s magányból egy kevés

rét mi nékem zöldell

ez minden mi mesés.

s elég, sőt sok is

érdemem nem érdemli

nem, nem, dehogyis!

muszáj szeretni.

s boldogság madarának

szárnyára telepedve,

anyának és atyának

tetszően cselekedve.

felnőtté válok lassan

aranyló fényben úszva

fény mi óvó balzsam

azt magamra húzva.

írok. s gondolkodom.

kinek és miért írjak?

írok. s gondolkodom.

nevessek? vagy sírjak?

egyik sem, csak írok.

bohócként teszem.

hisz nincsenek kínok

mik ártanának nekem.

Mert írok...

Streck Dániel

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.16. 14:25 1 komment

Napi idézet

"Egyszerre válj zsenivé, és maradj szerény.

Így a műszerénység nem öli meg a zsenit,

és a zseni sem száll el pusztulásra önmaga vélt nagyságától!"

Justinus

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.15. 22:13 Szólj hozzá!

Isten és Ember

Séta idefent

Köztetek ébren.

S egy idegent,

Látok az égben.

Nem való ide,

Látja mindenki.

Elveszett hite

Miatt egy senki.

Mindenki tudja,

Egyedül ő nem.

Egy angyal súgja:

- Távozz tőlem.

Láthatatlan ruha,

S néma mondatok.

Áttetsző csuha,

Bele is olvadok.

Csábít a csuhás,

Hagyjak mindent.

- Gyere, futás!

Játszunk Istent!

Mennyországból,

Le a pokolba.

Isteni házból,

Messzi távolba.

Fehérből pirosba,

Békéből harcba.

Szabadból tilosba,

Márványból karcba.

És én vele tartok,

Mert ember vagyok.

Ezzel bűnt varrok,

És zsoldot kapok.

Nem is voltam

Angyal talán.

Bizalmat loptam,

Istennek taván.

Bocsánat nincsen

Csak piros méreg.

De szenvedek mintsem,

A szemébe nézzek.

Bocsánat Istenem,

Gyarló ember vagyok!

Te voltál a mindenem,

De mostmár a zajok.

Vörösen izzó fájdalom,

Pokolból ordító fohász.

De bűnömet vállalom,

Számomra ez a topáz.

De találkozunk még...

Streck Dániel

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.15. 20:46 1 komment

Bohóc vagyok

Mint egy furcsa látomás,

Rángat engem.

Megalázó, de mégis csodás.

Kettő egyben.

Bóhócként jöttem a világra,

Úgy is élek.

Ha kell török ezer szilánkra,

De sosem félek.

Nem bánthat engem semmi,

Semmi anyagi,

Ezért jó Bohócnak lenni,

Nem pedig valaki.

Mert nem érek én semmit,

Mégis végtelent.

Hűthet jég, fűthet termit,

A folyamat végbement.

Nem karcolhat gyémánt sem,

S nem égek el,

Mert akárhányszor elestem,

Hitem nem vesz el.

Bohóc. Se több se kevesebb,

S az én ruhám.

Nem rosszabb, nem nemesebb,

Szakadtabb csupán.

Mert bohócba rúgni egyszerű,

És elévülő bűn.

Az embernek ez elvszerű,

Rugdoss hát hűn.

De én csak nevetek rajtatok,

Sok sok robot,

Mert akárhányat is adtatok,

Nem hagy nyomot.

Mert én csodát teszek,

Azzá válok.

Mindig is Bohóc leszek,

Ti pedig bábok.

Streck Dániel

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.09. 23:12 3 komment

Tündértánc

Szaladunk a fűben,

Te és én.

Pánsíp szól szűzen,

Dalköltemény.

Csalogat egy öreg,

Levélből van.

Alatta selymes kövek,

Reá zuhantam.

S jöttél is velem,

Vagy értem.

Forrón ölelő selyem,

Arcod az égen.

Téged rajzol minden,

Föld s ég,

Makulátlan hű Isten,

Ifjú vénség.

Aranykalászos búza,

Szél simítja,

S az égboltnak blúza,

A napot csitítja.

Felhőszínű gyémánt,

Szemedben ég,

Már érzem a hiányt,

Amiből elég.

Nem kell már rét,

És felhő sem,

Nem akarom másét,

Arcod keresem.

Megtaláltam gyorsan,

Hisz mágnes,

Összekovácsolt sorsban,

A kíváncsiság átles.

Miután megleltem arcod,

Kissé lehiggadva.

Tekinteted rajtam tartod,

Ezzel engem ringatva.

S máris újra szól,

Pánsípnak bűve,

Kitekint a fa alól,

Képzeletem műve.

Alszom...

Streck Dániel

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.09. 20:53 2 komment

Hirtelen vallomás

Árnyék vagy a Napon,

S élet a Holdon.

Írott dallam egy lapon,

Tengeremben a horgony.

Én évezredekig vártam,

Hogy szeress.

Dideregve égtem vágyban,

Hogy tőlem nevess..

Néha kicsit haragszol,

Sőt utálsz is tán',

S az akarat mi nagyzol,

Tudjuk hogy hitvány.

Mert egymásnak teremtve,

Összeolvadva...

Láncot s béklyót eresztve,

És szeretve...

Szemed smaragdját nézve,

Úszok az égen.

Örökéletű istenné igézve,

Álmodok ébren.

Értsd meg kérlek..

Szeretlek Téged!

Nem kell színjáték,

Csak nyers szándék.

Isteni ajándék..

Arannyá nézlek a ködben,

S azzá válok miközben,

Súgom érzelmem hamvát..

Hogy szükségem van rád...

Streck Dániel

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.08. 22:52 1 komment

Ennyi volt?

Talán ez a vége?

Ennyi volt?

A fujtató gége,

Mára holt.

Nem élek nélküled,

Percig sem.

A fekete rémület...

Rohanok sebesen.

A halállal egyenlő,

Vagy több,

Talán véget érdemlő,

Vízcsöpp.

Voltam én.

S nem vagy árnyék.

Létem vén.

Már levegővé válnék.

Kérlek mesélj nekem..

Streck Dániel

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.05. 21:13 2 komment

Az idő cipője

figyelem az időt,

hogy szalad.

koptatja a cipőt,

de nem halad.

mert csak úgy tesz,

mint ki rohan.

halálos érzéki szesz,

gondolat fogan.

meddig bírja cípőm?

sebes rohanást.

s felriadok midőn,

látom a kaszást.

elrohant az élet,

s én maradtam

egyhelyben. A véget,

megtagadtam.

nem is láttam még,

határokon túl,

tenger és tajték,

mi égbe nyúl.

óriások deres haja,

s koszos lába,

réteknek néma zaja,

fúlni porába.

másznék én hegyet,

s úsznék vizet.

de az idő már temet,

kopott cipőben siet.

már nincs mit tenni,

halott a cipész.

nincs már itt semmi,

mi visszaidéz.

eldobom kopott cipőm,

s holdat gyújtok,

elindulok fel dicsőn.

lépéseket nyújtok.

új cipőmet szövi már,

a hold ezüst fénye.

s egy nagy kaput kitár,

lépni kéne.

belépve oda: néznek.

bután rám,

naiv bohócnak vélnek,

szájuk tátván.

cipőmet furcsálják,

itt nem kell.

tekintetem állják,

most az felel.

levetem cipőm, nincs idő,

nincs tér.

nem kopik semmilyen cipő,

örökké él.

szabadon. korlátok nélkül,

ide jutunk végül.

Streck Dániel

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szerző: Streky. 2012.01.04. 19:39 3 komment

Bevezető:

Belépés

Üzenőfal

Aktuális zeneajánló

Napi bölcselet

Ajánlott weboldalak

Utolsó bejegyzések

Archívum

Naptár

Keresés

Licenc

Hatalmadban áll

Végállomás

Várakozás

6000

Egy könyörgés

A vers, a tinta, és a papír

Az éjszaka

Egyversszakos: Istenhez

Napi idézet

Gondolkodj

Napi idézet

Mert írok

Napi idézet

Isten és Ember

Bohóc vagyok

Tündértánc

Hirtelen vallomás

Ennyi volt?

Az idő cipője