Valahol a színek hídja alatt, kéklő madársereg,
Felettük óvó, féltő szivárvány szendereg.
Távolba csillámló tenger felett látom,
Közeledik egy hajón, a legszebb álom.

Szikrázó fényfüggöny, betakarja, védi,
a madársereg is csak gyönyörködve nézi.
Felém jön, hajózik hozzám a végzet,
Lángol szépségétől az egész fedélzet.

Messze van még, időm temérdek,
Így hát engedek az egyetlen erélynek.
Bámulok, tekintetem cikázik, keres,
Misszióm úgy látszik, teljesen sikeres.

Időm még rengeteg, bíztatom magam,
de nem beszélek, nincs már sok szavam.
Nézve a gyönyört, nem akarom a hajót,
Élni akarok, ölelni, és pazarolni a szót.

Feltámadt a szél, szinte repül a bárka,
Megrémülök, mikor látom Őt partra szállva.
Utolsó perc, búcsút intek szivárvány,
Búcsút intek öreg kék, végtelen királylány.

Meggondoltam magam, már nem is szép,
Nem is tetszik már, a szikrázó kép.
Fordulj vissza! De ő nem teheti,
Arcomat most kétségekbe temeti.


A hajó utasa keres, s rám talál,
Megszólítom: Üdvözöllek, halál. ...

                                                                Streck Dániel