Kismama fekszik békésen,
Egy kórházi ágy ölében.
A puha fekhelye végében
Férj áll mámora ködében.

Mosolyt cserélnek sietve,
Hátha percek vannak csak.
A férj hátrahőköl ijedve,
Ha a fájdalmak lecsapnak.

Fehérruhás orvos szalad,
Az arca csupa bölcselet.
A kezével zsebében matat:
"Itt az idő végre mehet!"

Aggodó pillantás menekül
A feleség arcáról férjére.
Most minden súly ránehezül
Csak érne már a végére!

Hatalmas fájdalmak után,
Rózsaszin ded tekint fel,
Szinte kenyérnyi csupán,
De felér akármi kinccsel.

Boldog anya, boldog apa,
Boldog gyermek ölükben.
Gyönyörű egészséges baba,
Szinte úsznak az örömben.

Az örömöt a baba hazudja,
Bele a jó messzi távolba.
Talán azért mert ő tudja,
A születés bejárat a pokolba.

Streck Dániel

Mesél, és ő szinte
Teljesen őszinte.
Oktat, nesztelenül
Gondolatot meztelenül
Szül.
S csak nesztelen ül.
Tanít hát ostobát,
Mondja most tovább.
És ahogy halad,
Annál mostohább.
Az az édes tábortűz,
Melynél egy tábort űz,
Rávesz, hallgassuk őt,
Ruhátlan monda - apót,
Hazug - igaz teremtőt.
S belőlünk születve,
Hitnek nevezve
Rajtunk nevetve,
Forró tűz mellett,
Ma már hidegtől remegve
Haldoklik.

Streck Dániel

Augusztus ötödik napján
Egy nevet ünnepel mind.
A naptárom fehér lapján
Rám szépséges név tekint.

Tinetta, vagy Krisztina,
Gyönyörű nevet hordasz.
Mint a tenger, oly sima,
Mikor neveddel ajkamra
forrasz.

A gyönyörű neved napján,
Verssel köszöntelek fel.
És a szeretetemnek ajkán
A rajongásom lebzsel.

Napodon ajándék, vagyis
Tegye boldoggá a versem.
De felköszöntelek úgy is,
Ha majd melletted fekszem.

Boldog névnapot!

Streck Dániel

Nem érek semmit
A szemedben sem.
Ismersz engem?
Minden tudásom
Hamisnak bizonyul.
S hozzád idomul.
Terelsz, átversz.
Manipulálsz engem.
De nem ismersz.
Úgy,
Mint sok ezren.
Fontos, vagy nem.
Számít, nem számít.
Fut vagy sántít.
Nyár az őszben.
Sietsz, vagy
maradsz.
Hozzám szaladsz?
Lépésnyit sem
haladsz.
Vagy már le is
hagytál.
Üres vasgyár
Ércként használ.
Formál.
Fogtál, eldobtál.
Majd szép szóval
Visszacsalogattál.
Hiú vagyok s buta.
Nem érek semmit
A szemedben sem.
Te ismersz engem?!

Streck Dániel

A város fényei zuhognak
Mint életunt csillagok.
Ezüst tócsák bugyognak,
Már fáradtak az illatok.

Zord, magányos telepen
Patkány kergeti társát.
Elhullot kutya tetemen
Légy mosdatja szárnyát.

Bűzös csatorna mélyéből
Bűnöknek szaga özönlik.
Feltör a tudat mélyéből
Majd az emberek öröklik.

Álmom az állam tulajdona
Ezért nem alhatok most.
Mint megrohadt lasponya,
Várom a villamost.

Távolabb szórakozóhely,
Abban műszándékú emberek.
Mennyire undorító némely
Ki hányásában fentereg.

Szőröstestű férfi fogja
A kiégett lány karját.
Kinek önámítás a drogja,
Sminkkel takarja arcát.

Betört kirakatból ordít
A gazdagságnak vágya.
Visz mindent mit mozdít
Mindenre van étvágya.

Egy elmebeteg pedofil
Ki ordítozik mogorván.
A szirénázó rendőrmobil
Már csak hab a tortán.

Vonatra szállok eltűnök!
Én, a városnak réme!
És fogyatkoznak a bűnök,
Ahogy kopik a városnak
fénye...

Streck Dániel

Nélküled az éjszakák
Csak sötét barlangok.
Hallom azok szavát,
De csak üres sallangok.

Ordítozik a feketeség,
Hogy vegyem már észre.
Bennem részi remeteség,
Felnő most egészre.

A jéghideg ágyam éget,
Parázslik benne a jég.
Hiányod és távolléted,
Átkozott bántó nyakék.

Tiltott gyümölcs voltál,
A legtiltottabb tudom.
Egy faágon csillogtál,
Mint kiélezett szurony.

Agyamban vagy faragva,
Amolyan szép rozetta.
És neved bennem elrakva,
Mert várok rád Tinetta.

Streck Dániel