Minden oly szépséges
Hulló napsugár csepp.
Mi őrülten vénséges
De annál is szebb.

S annyira másmilyen
Érintése és illata,
Aranylóan zizzen
Bőrének tapintata.

Fényt ölelő hajában
Az izgalmas fodrok
Győznek a csatában,
S lesznek szobrok.

Tükörszín szemében
Miben vígan éldegél
Hiú, igaz reményem
Mi álmokat nézdegél.

S a bársony illatú
Ezerszínű végtelen.
Néhol igaz ódivítú
De nekem a végzetem.

Rózsaszínbe zuhanó
Mérhetetlen felhők.
S az alattuk suhanó
Futárféle szellők,

Híredet hozzák erre.
Ablakom rácsa felé.
Ellentétek egyszerre
Ágaznak most százfelé.

Árnyat szaggató lét
Magasztosan szerelmes.
Végre valami jótét,
Végre valami kegyelmes.

Törd szét a cellámat
S szakíts ki belőle.
És a holt feltámad,
Virág nő majd őbelőle.

Ezerszínű álomképpé
Válik a valós rút.
Halál újúl  széppé,
Távolba fújva a bút.

Hisz léted ragyogja
Fényessé a világot.
És tested felfogja,
A repülő szilánkot.

Sebezhetetlen vért,
Mit jelentesz nekem.
Küzdesz a csendért,
Már gyógyul a sebem.

S hálával tartozom,
Amiért melletem vagy.
Kiköthetek partodon,
S a gazság elfagy.

Maradj még pajzsom,
Maradj védőangyalom.
Maradj óvó partom,
Hisz lesz még alkalom,

Mikor megvédhetsz..
 
                                                                           Streck Dániel


 

 

Szerző: Streky.  2012.02.27. 22:51 1 komment

 " Nem a létben találunk rá az örömre,

hanem az örömben leljük meg a valódi létet. "

                                                                               Streck Dániel

                                                              

Szerző: Streky.  2012.02.21. 15:45 Szólj hozzá!

 

Hidegen izzó Tündértánc
Alakja remeg árnyékomon.
Béklyója a sötét fémlánc,
Mit erősen tart démonom.

Gyilkolni akarja a nászt,
Árnyamon játszó fényedet.
Tiltja hogy rajtam játszd
Ó a szeszélyes vétkedet.

Elvetélt próbálkozásod
Erőltetett tánccá fajul.
Szemetszúró átváltozásod
Amiben önzés is lapul.

S ha már többet nem tudok,
Csak akarva szeretni őt,
A szívemben lapuló zugok,
Tompítják a sebes időt.

Térj be hát oda, s pihenj!
Bújj belém, a félhomályba.
S ahhoz, hogy onnan kimenj,
Olvadj bele a bíbortájba.

S válj gyors a véremmé,
Zubogd át minden eremet.
Változtasd elmém édenné,
Itasd oxigénnel fejemet.

Tágítsd tüdőm galaxisát,
S mozgasd minden részem.
Érzések elegendő dózisát,
Mi úszik a vörösen forró
almalében.

Serkentsd agyam gondolásra,
Utasítsd a szememet látni!
Hívj levegőt,
 s bízd távozásra,
Bátorítsd torkomat kiáltni!

Műkődtess, ó én szenem,
Vagy fám, vagy benzinem!
Légy halhatatlan elem,
Mi nem szolgál(t) senkiben.

Aztán ha már szolgáltál,
Válj ki s külön belőlem.
Bánj mással ahogy 
velem bántál.
Úgysem hallasz többet 
felőlem.

Mert te időtlen is vagy,
Formálhatatlan és örök.
S ha engem az idő lehagy,
Ordítsd másnak is: Jövök!

Hát menj! Ó sebezhetetlen
Kikezdhetetlen hű Szerelem!
Kapjon meg ezer telhetetlen,
Hajózz még százezer tengeren.

Változtasd másnak bíborrá
Szürke hétköznapi romját.
Változtasd gyávát bátorrá,
Szürke hétköznapi gondját,
Temesd magad alá.

Hívj elő sok forradalmat,
És győzz a mindegyikben.
Mondass ki száz fogadalmat,
Repülj az élményeikben.

Repülj. Te gonosz gyarló
Cserbenhagyó gaz szerelem.
Utánad maradt ronda tarló,
Mi tükröződik árva szememen.

De értem. Én elmúlok, s te örök vagy.
 
                                                                        Streck Dániel

 

Szerző: Streky.  2012.02.16. 17:53 Szólj hozzá!

Magányos szirén énekhangja
Szeli ketté az üres teret.
Dalát megannyi titok lakja,
Titokhad mi felém integet.

Smaragdszínű Holdvirág él
A szerelemmel itatott tavon.
S azon a megolvadt jégpáncél
Hullik maga alá oly vadon.

Romantikus csónak lapátja
Töri össze a jeges tükröt.
Ég evezőjén a víz karátja,
Egy fodrot elől keresztülköt.

Tolja maga előtt a tavat
S vakon követi a mámorát.
A víz a fába emléket marat,
Megveti azon időtlen táborát.

Én csak koptatom a stéget,
S a növő mohasokaságot.
Egy hullámfodor idetéved,
S elmossa a tétovaságot.

Belegázolok a forró vízbe
Nem törődve most magammal.
Belekostólok ama ízbe,
Mi szerelembe magasztal.

Téged hord a szolgacsónak
Érted szaggatja a víznek
Ruháját, miről már lógnak
Elhasznált színek, díszek,
s rímek.

Kiemellek a fáradt uszájból
S vizes ruhámhoz szorítva
Teljes erőből és vágyból,
Szinte már fenhangon ordítva:

Elmesélem...

Hogy mennyire vártam már,
Léted zümmögésének zaját.
Hogy engedjen a gaz kantár
Mert bizony megnyertem a csatát!

Már belédforrva tündöklöm
Ezerszínű ezerszínben.
Koszos arcomat fürösztöm
Az általad itatott állóvízben.

Hazaérve csak abban bízom,
Hogy találok egy üres lapot.
S arra szerelemmel ráírom,
Hogy boldog Valentin Napot!

Szeretlek.
 
                                                                Streck Dániel
 
                                                
Szerző: Streky.  2012.02.15. 13:47 1 komment

A hulló eső zúdítja
Káprázatát az életnek.
És villámhad csúfítja
Nyugalmát az érzetnek.

Végül a bűzös csatorna
Nyeli el a mindenséget.
Odalent a hazugság tornya
Őrzi a te minden emléked.

A feltörő káosz súlyától
Roskad magába a világ.
És a szennyes láztól,
Bomlanak elő agg hibák.

Lépések és szavak csokra
Mik bebörtönözve élnek.
S úgy emlékszem azokra,
Mint velejárói a létnek.

Nincs lény a földtekén
Ki hiba nélkül szelné
Idejét élete hűs jegén,
S azt nem szégyellné.

Nem baklövés ama tett
Mit nem tettél meg soha.
Hisz egy élethű makett
Gazdája is lehet mostoha.

Álmodjuk ébrenlétünket
Noha vakon is látjuk,
Magunk festjük képünket
Mivel létkapunkat kitárjuk.

Egy eldugott jelentés
Egy elvont vers-sorban,
Elmúlás, vagy teremtés,
Isteni szépség a torzban.
Titokban.

Végül a földből előtörő
Világzöld növény-lény,
Gyenge, de mégis kőtörő
Végre zöld, s nem fémfény.

A természet tisztítja
Mocskát a csatornának,
S az eső majd beindítja,
Mosolyát ezer orcának.

Napfény, Holdsugár, Eső.
Hegy, Völgy, s ezernyi Rét.
Az életünkre lustán ráeső
Harmonikus selyempléd.

Éljünk hát egészet már
Ebben a haldokló világban.
S ha majd felettünk is eljár,
Tapasztalatot lelünk a hibákban.

Addig is nézz szét,
És engedd arcodat mosolyogni.
 
                                                                       Streck Dániel
Szerző: Streky.  2012.02.08. 22:29 1 komment

 

Egy mosolyszilánk csillan,
Egy hangfodor hallatja magát.
S ha már mindkettő elillan,
Hallod eltünésüknek zaját.

Marcangoló láng borítja már
Egykori helyét a tetteknek.
Érzem, hogy még van határ,
De csakis a testemnek.

Elmém repül, s hozzád siet.
Szárnyat adott már neki,
Beléje vetett hited.
Mi a határokat is átszegi.

Szerelemből született mágnes
Mi testemet hozzád vonzza.
S ha majd a kíváncsiság megles,
Tested léptemet viszonozza.

Egy ékszerlelkű töviskoszorú,
Mibe zárva van árva lényem.
Nincs mégegy ennyire nyomorú
Élet, sem földön, sem égen.

Meleg vacsora, és hűsítő víz
Mikor kezed megpihen enyémben.
Harmatosan friss, és üde íz,
Mikor érezhetem léted egészben.

A bukdácsoló napsugár karátja,
Mikor aludni térsz egyetlen.
Hisz te vagy az éjjel kabátja,
Szerelem viharzik minden eredben.

És a fáról zuhanó levélruházat,
Mi már az avarral olvad eggyé,
Átadtad a földnek tarka ruhádat,
Így emelkedsz óriási levélheggyé.

Szétnézek a szikrázó világban,
És minden Te vagy, mi pazar.
Szépnek látlak akár a hibákban,
Légy napsugár, hegy vagy avar.

Ez a szerelem. Kijelenthetem.
Hisz biztossá tesznek a képek.
Már egyiket sem feledhetem,
Magamból ki, már sosem téplek.

S nem is akarlak. Mert a részem vagy,
Ó gyönyörű mindenség.
Szerelmem.
 
                                                                             Streck Dániel
 

 

 

Szerző: Streky.  2012.02.06. 23:10 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása