Amit olvasol, az versemnek eleje,
Lüktet kezemben, a strófák ereje.
Szabadon kell engedjem, mert megöl,
Ez a versszak, futva siet itt elöl.

Ezüstérdemként jön és bemutatkozik,
Itt az ideje, félően, de megmutatkozik.
Üdvözöljétek hát második felvonás,
Nem is mond semmit, csak egy tollvonás.

Bronzfényben csillogva tapsot érdemel,
Harmadik versszak mellettem térdepel.
Ő is itt van, pompázik egészben,
Csillognak a rímek, vénülő szemében.

Érmet már nem kap, de előkelő a hely,
Amit magának tudhat ez a lírai kehely.
Büszkén lép a pódium baljának felére,
S dallamot varrnak, kerekded fejére.

Boldog utolsó, magát meg nem hazudja,
Mert bizony a titkot egyedül ő tudja.
Utolsó bár, de a hatalom a kezében,
Mert ő marad majd meg, az emberek fejében.

                                                                   Streck Dániel
 

Szerző: Streky.  2011.09.29. 18:18 Szólj hozzá!

Kedves olvasók!

Örömmel jelentem be, hogy a mai napon (2011 09. 29.) elérte "blogunk" az ezer látogatót!     Nagyon hálás vagyok ezért minden kedves olvasómnak, újaknak s régieknek. Köszönetképpen, írtam nektek egy egyszerű kis verset, mert néha a kevesebb, több!

Köszönöm nektek, olvasóim hada,
Nektek szól most, versemnek szava.
Nagy dolog, amit elértetek nekem,
Könnyektől csillog, ihletett szemem.

Ezer olvasóm, velem tart-e még?
Olvassátok-e, verseim elegyét?
Bízok benne, és várom barátaim,
Mert velük tudom kitolni, végtelen határaim.

Nektek szól hát, e Köszönet Vers,
Mely nem túl mély, sőt kicsikét nyers.
De nem is a lényeg, a szavak kútja,
Csak hogy írhassak nektek, újra és újra.


                                                             Streck Dániel

Szerző: Streky.  2011.09.29. 18:17 Szólj hozzá!

Falakból suttogó, tengermély bánat,
Segít kibontani, a költői szárnyat.
De ezzel repülnöm, az igazán veszélyes,
Mert odafent a levegő, fájóan szeszélyes.

Mennyet súroló, igaz, őszinte énkép,
Zsebemben kopó, szerelmes fénykép.
Egykor egyben élő, virtuóz pillanat,
De engem már csak a napfény símogat.

Felhő alá bukva, a gondolat tengere,
Rajta egy hajó, azon életem embere.
Intek neki, de már észre nem vesz,
S őszintén, a szellő sem kedvez.

Forduljak utána? Vagy szálljak tova?
Repüljek arra, hol szívemnek otthona?
Csillámmá oszlik, a felhő ott szemben,
Szárnyamat világítva, emel fel engem.

Innen a magasból, többet is látok,
Megannyi szolga, s ezernyi bábok.
Mind azt hiszi jó, mert nem látta még,
Hogy a hajó süllyed, s az lesz a vég.

De nekem sikerült, és már felfelé tartok,
A hajómat lehagyva, a boldogságba hajtok.

                                                                   Streck Dániel
 

Szerző: Streky.  2011.09.27. 18:46 Szólj hozzá!

Holdnak reszeléke, érinti a testem,
Éjfekete csillagflotta alatt letelepszem.
Táncoló gyémántként hullik az égből,
Mit is meséljek még, a fekete éjről?

Ezernyi "csingiling", mély táncot űzve,
Hoz engem lassan, emésztő tűzbe.
Felállok most, érinteni muszáj,
Mielőtt eltűnik, a ragyogó uszáj.

Nyújtom már kezem, érintés perce,
De ekkor foszlik szét, a pillanat teste.
Könny szökik szemembe, ordítani kéne,
De ekkor tör elő, a reménynek fénye.

Új gyémánt hull, a bársonyos mennyből,
Előtör egy érzelem, a gyászoló csendből.
Újra itt vagy? Kérdezem most tőle,
Nem hallottam már, egy ezrede felőle.

S világít felém, arcomat fürdeti,
Szívembe most, a mosolyt ülteti.
Nem gyémánt ő, hanem az érzelem Angyala,
De megvan ám neki is, a végzetnek hajnala.

Ha nem figyelsz rá, darabokra törik,
Többet a szárnyát, össze nem szövik.
De én vigyázok rád, életem értelme,
S ezzel megszűnik, pirkadó félelme.

Ezért ő, a fénybe röpít engem,
Róla szóljon hát, jégtiszta versem.

                                                         Streck Dániel

 

Szerző: Streky.  2011.09.26. 20:58 Szólj hozzá!

Csodás vagy, mint az ősznek az illata,
Mint a szél, mely a bölcsőmet ringatta.
Anyanyelved nem más, mint szívdobbanás,
Te vagy a vég, és maga az Ősrobbanás.

Előttem voltál, s utánam leszel,
Néha adsz, de máskor elveszel.
Gyönyör bimbódzik ősi nevedben,
Megtorpansz most a vénülő szemekben.

Te is sajnálod, hogy újra eltelsz,
De ne habozz, jobb ha nem kertelsz.
Állj ide elém, suttogd hogy vége,
Jobb a haragnál, az őszinte béke.

S akkor én, pillantok majd szemedbe,
Belefűzöm ujjamat, végtelen kezedbe.
Azt mondom, indulhatunk végre,
Megvolt mindenem, ideje hogy vége.

Elvénült íriszem most csodát fogad,
Fényes gyönyör, amikor Ő fogad.
Tudod, ki ad majd sok szépet,
Tudod Ő a Te jutalmad, Élet!

                                                          Streck Dániel

Szerző: Streky.  2011.09.26. 18:27 Szólj hozzá!

"Az irodalom, az Úr egyik gyönyörű palástja."

                                                         Justinus

Szerző: Streky.  2011.09.25. 18:54 Szólj hozzá!

"A lusta embernek nincs jövője."

                                         Egy jó barát

Szerző: Streky.  2011.09.25. 18:03 Szólj hozzá!

Csalódások sora, napról napra,
ezt vetem most, egy gyűrött lapra.
Leírom azt, mit igazából érzek,
Leírom neked, hogy évek óta vérzek.

Bársonyos selyemként ölel tekinteted,
De ólomként nehezedik megint a kezed.
Ne érints engem, ha észre sem veszel,
És így szememben, bálvánnyá leszel.

Halálszín éjjelként, szakad rám a szó,
Mely felém úszik, mint ama álomhajó.
S tűzkőből fakadó szikra, szemed varázsa,
Úgy zúdul tejköd, lelkemnek tavára.

S újra elfog, az őszinte gondolat,
Hogy elsúgjam neked, egyetlen gondomat.
De úgy sem figyelnél, hisz nem én vagyok,
Kinek sötét írisze, a tiédben ragyog.

El kell engedjelek, láncokat szakítva,
Érzelmemet hideg, rács mögé szorítva.
Hisz meddő gyönyör, mely rólunk mesél,
S nem győz az érzelem, mely gyarlón remél.

Nem te vagy, s neked nem is én,
És nem állok többé, a szavak peremén.

                                                              Streck Dániel
 

Szerző: Streky.  2011.09.25. 16:50 Szólj hozzá!

Sziasztok olvasók! Holnap elutazok 3 napra, így legkorábban csak Vasárnap délután várható új vers. De! E kései órán, még tollat ragadtam, s írtam nektek egy altatót! Íme:

 

E kései órán, nyúlok hát a tollhoz,
Előttem az Álomnak Démona szobroz.
Várja mikor, csukódik a szem,
Mikor ejti tollat, a remegő kezem.

Arra várhatsz! Kiálltok feléje,
Egyenesen nézve, nagy bamba szemébe.
Kész lesz a mű! Ordítok újra,
Tekintetét most, lelkemig szúrja.

Első tollvonás, és az első mondat,
De máris képtelen vagyok, húzni a tollat.
Már megint Te!? Kérdezem dühösen,
Izzik már a fejem, kéken s vörösen!

S csak kacag, nevet az arcomba,
Bele akar szólni, lírikus harcomba.
Nem fog menni! Dünnyögöm magamban,
De hallja az álmot, haldokló szavamban!

Egyre kevesebb a szó, s a lendület,
Ki fog rajtam, a mélységes szédület..
Győz a Démon, látja napomnak végét,
S megakadályozta, a mű születését.

Írni akarok! Hol a reggel? Már várom!
Mert eme éjjel, biza győzött az álom...

                                                     Streck Dániel
 

Szerző: Streky.  2011.09.22. 23:36 Szólj hozzá!

 

"Vád által a legkönnyebb, mástól elvenni a boldogságot."

                                                                          Streck Dániel

Szerző: Streky.  2011.09.22. 14:48 Szólj hozzá!

Elmúlott pillanat, mely után szaladok,
De megállok végre, s egyhelyben maradok.
A döbbenés perce, tudatosult bennem,
Nem szabad futni, nem kell már mennem.

A szekér, mely utast már nem keres,
Nem tudja, de útja cseppet sem sikeres.
Teli van hazuggal, kit ingyen cipelhet,
Ezért a tettért, még nagy árat fizethet.

Győzd le a gazt, mely megpróbált benőni,
Nem kell a hazugnak, rögtön bedőlni.
Nincsen rá szükség, ne fuss utána,
Előbb ugornék, a hömpölygő Dunába.

Nemesebb a cél, melyért Isten alkotott,
A cél, melyért millió álom meg halhatott.
De tudom, az álom igazi, örök s édes,
Siet az utam, mert a létem az véges.

Ha igaz mersz lenni, nincs mi maszatol,
Valósítsd hát meg, miért a szíved zakatol.

 

                                                                           Streck Dániel

Szerző: Streky.  2011.09.21. 20:31 Szólj hozzá!

Aranyló kalászok között, lassan sétálok,
Tekintetemet vonzza a nap, s mit látok.
Egy virág, mely fényesebb az égnél,
Ne tépd le Daniel, legyél észnél!

Csak lépj közelebb, s nézd őt,
Védd a naptól, s adj neki tetőt.
Hisz véges, mint minden más,
Törékenyebb, mint egy látomás.

S látod a virágban, életed végét,
Látod szirmában, magad egy részét.
Arcod pillant, saját szemedbe,
Ekkor emeled, a virágot a kezedbe.

S ő törik, haldoklik, s halált lát,
Nem láthatod többet, gyönyörű harmatát...
Utolsó pillantást, haldokolva űzi rád,
Ekkor már késő, már nem csókolhatja szád...

Mily törékeny, mulandó, s gyenge,
Mennyire halott most, ami egykor zsenge.
Mennyire fáj, te okoztad a véget,
Ő adott ezret, s te nem adtál szépet..

De új terem, új világ bomlik eléd,
Új kép, s illat vonul most feléd.
Szebb, mint amit merni reméltél,
S új ezer halál, mely mindért feleltél.

Ez hát a szerelem, múló pillanat,
Egy virág a réten, mely múl egy perc alatt.

                                                                   Streck Dániel

Szerző: Streky.  2011.09.21. 11:53 Szólj hozzá!

A következő verset szeretném Édesanyámnak ajánlani.

 

Mint játszó nagyvad, ki vadat űz,
Úgy vagy te védelmező, ősi tűz.
Mint óvó sasmadár, ki szárnya alá vesz,
Én vagyok a gyümölcs, s Te, ki permetez.

Életem első lépése, melyben nem volt senki,
Mikor elestem, rohantál magadhoz venni..
S te mondtad először, állj fel gyermek,
Ha nem teszed, az életben is elvernek.

Te voltál az, ki sírt első versemen,
Ki látta a szeretetet gyermeki szememben.
És te voltál az, ki álltál mellettem,
Ha életem nehezétől, őszintén szenvedtem.

Te vagy Anyu, ki nyújtod kezedet,
S elfordítod fejed, ne lássam szemedet.
De ha sírsz tudom, hisz Te vagyok én,
Én vagyok neked, a legszebb költemény.

Örökös támasz, nélküled nem lennék semmi,
Nélküled nem sikerülne, felfelé menni.
Köszönöm hogy vagy, köszönöm hogy lehetsz,
Köszönöm Anyu, hogy őszintén szeretsz..

Fiad vagyok mint csillag, mi odafent ragyog,
Anyu, én nem más, mint lelked gyümölcse vagyok.

 

                                                                        Streck Dániel

Szerző: Streky.  2011.09.21. 00:09 1 komment

Ha nem kellek, könyörgöm űzz el!
Esetleg tisztíts fénnyel, pusztíts tűzzel.
De foglalkozz velem, szólj értem,
Kérlek kopogtasd meg, kőkemény vértem.

Kopogj, ne add fel, ott vagyok még,
Nem fog rajtam a rozsda, messze a vég.
Hullni fog, a tonnanehéz páncél,
Legyen az vas, vagy keményebb acél..

Birtokodban lévő őserő, a lakat kulcsa,
Csak Te menthetsz meg, bármily furcsa..
Pont te, ki tűzzel pusztítasz,
S te, ki a csendben is ordítasz.

De tudom már, ez az, a szerelem,
Vaspáncélban is könyörgök: KEGYELEM!
Nincs pajzs, nincs ellene védelem,
Mégsem a legerősebb érzés a félelem.

Valami más, mely versbe nem írható,
Mely nem nevethető, s nem is sírható.
Valami más, mely nem ebből a világból ered,
Mosolyra nyitja szád, és könnyre kényszeríti szemed.


Te megtetted azt, amit könyörögve kértem,
Léptél, néztél, s lehullott a vértem.

                                               

                                                                                          Streck Dániel

                      

Szerző: Streky.  2011.09.20. 16:03 Szólj hozzá!

Ő a mag, s én csak föld vagyok,
De ha ő kel, határt én nem szabok.
Öntözni kell hát, szerelmes vízzel,
Hogy a végén pusztítson, emésztő tűzzel.

De hosszú az út, nehéz s veszélyes,
Néha lustul, de utána szeszélyes.
És végül túljutva, kisezernyi bajon,
Szárnyalni fog, végtelen szabadon.

Felhők felett, szárnyalva pillant,
Épphogy észrevettem, tova is illant.
Egy perce, még az ég felett szállt,
Mire lenéztem, már a küszöbön állt.

Üdvözöllek Ihlet, óriássá nőttél,
Kicsit késtél, de végül jöttél.
Senki máshoz, hozzád vagyok hű,
Én vagyok a költő, s te vagy a mű.
 

                                                           Streck Dániel

Szerző: Streky.  2011.09.20. 00:17 Szólj hozzá!

Kedves olvasók!

Az Ízisz költészet a minap indított egy csoportot, a Facebook közösségi hálón.
Ízisz költészet néven rátaláltok, csatlakozzatok minél többen.

 

ÍZISZ KÖLTÉSZET, FACEBOOK CSOPORT

Szerző: Streky.  2011.09.14. 16:27 Szólj hozzá!

Az éjszakát éppen, zord szellő tépi,
A vízen a holdfény, az utolsót lépi..
Friss fény szedi szét, a maszatos éjszakát,
Már érzem is, a friss harmatnak szagát.

Bolyongok, arcokat látva, hangokat hallva,
És közben ezer mellett, e verset szavalva.
A nap már épp súrolja a mennyet,
Készül elmosni, az éjjeli szennyet.

Látom erejét, méltósága teljes,
Első fénye, simogatóan selymes.
Érzem arcomon, a sötétség vesztét,
A nap festi rám a tisztaság testét..

Elárasztja lelkem, ezernyi kétség,
Csak engem hagyott el, a mély sötétség.
Egyedül én, állok most a fénybe,
A többiek hátrálnak, vissza a sötétbe.

Álljatok ki bátran! Kiáltok hátra,
Kiáltok vissza, válaszra várva.
De ők félnek, gyávák és gyengék,
Már elkoptak rajtuk, az éjjeli pengék.

De ne aggódj, itt vagyok neked Nap,
Lehetsz te Isten, és én leszek a pap.
Hirdetlek téged, akár térden remegve,
Könyörgöm neked, ne ítélj sötétbe.

Ragyogj hát, ragyogj ezernyi hosszat,
Teremts békét, és pusztítsd a rosszat...
 
                                                                     Streck Dániel
 

Szerző: Streky.  2011.09.13. 21:35 Szólj hozzá!

Te vagy nekem a szó,
A tengeren ringatózó, ősi vashajó.
 

Te vagy nekem a hang,
A templomban búgó, zord nagyharang.
 

Te vagy nekem a múzsa,
A kertemben nyíló, őszi vadrózsa.
 

Te vagy nekem a robbanás,
A testemben lévő, összes dobbanás.
 

Te vagy nekem a levegő,
Az ezrek által óhajtott, érzéki szerető.
 

S te vagy nekem a fény,
A megíratlan, csodás költemény...
 
                                                                   Streck Dániel

Szerző: Streky.  2011.09.13. 21:11 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása