Amit olvasol, az versemnek eleje,
Lüktet kezemben, a strófák ereje.
Szabadon kell engedjem, mert megöl,
Ez a versszak, futva siet itt elöl.
Ezüstérdemként jön és bemutatkozik,
Itt az ideje, félően, de megmutatkozik.
Üdvözöljétek hát második felvonás,
Nem is mond semmit, csak egy tollvonás.
Bronzfényben csillogva tapsot érdemel,
Harmadik versszak mellettem térdepel.
Ő is itt van, pompázik egészben,
Csillognak a rímek, vénülő szemében.
Érmet már nem kap, de előkelő a hely,
Amit magának tudhat ez a lírai kehely.
Büszkén lép a pódium baljának felére,
S dallamot varrnak, kerekded fejére.
Boldog utolsó, magát meg nem hazudja,
Mert bizony a titkot egyedül ő tudja.
Utolsó bár, de a hatalom a kezében,
Mert ő marad majd meg, az emberek fejében.
Streck Dániel
Utolsó bejegyzések