Titok

Ha nem kellek, könyörgöm űzz el!
Esetleg tisztíts fénnyel, pusztíts tűzzel.
De foglalkozz velem, szólj értem,
Kérlek kopogtasd meg, kőkemény vértem.

Kopogj, ne add fel, ott vagyok még,
Nem fog rajtam a rozsda, messze a vég.
Hullni fog, a tonnanehéz páncél,
Legyen az vas, vagy keményebb acél..

Birtokodban lévő őserő, a lakat kulcsa,
Csak Te menthetsz meg, bármily furcsa..
Pont te, ki tűzzel pusztítasz,
S te, ki a csendben is ordítasz.

De tudom már, ez az, a szerelem,
Vaspáncélban is könyörgök: KEGYELEM!
Nincs pajzs, nincs ellene védelem,
Mégsem a legerősebb érzés a félelem.

Valami más, mely versbe nem írható,
Mely nem nevethető, s nem is sírható.
Valami más, mely nem ebből a világból ered,
Mosolyra nyitja szád, és könnyre kényszeríti szemed.


Te megtetted azt, amit könyörögve kértem,
Léptél, néztél, s lehullott a vértem.

                                                                                          Streck Dániel