Ő a mag, s én csak föld vagyok,
De ha ő kel, határt én nem szabok.
Öntözni kell hát, szerelmes vízzel,
Hogy a végén pusztítson, emésztő tűzzel.
De hosszú az út, nehéz s veszélyes,
Néha lustul, de utána szeszélyes.
És végül túljutva, kisezernyi bajon,
Szárnyalni fog, végtelen szabadon.
Felhők felett, szárnyalva pillant,
Épphogy észrevettem, tova is illant.
Egy perce, még az ég felett szállt,
Mire lenéztem, már a küszöbön állt.
Üdvözöllek Ihlet, óriássá nőttél,
Kicsit késtél, de végül jöttél.
Senki máshoz, hozzád vagyok hű,
Én vagyok a költő, s te vagy a mű.
Streck Dániel
Utolsó bejegyzések