Csöpög az eső.
Mesél a hangja.
Repdeső
Madárka lakja.

Köröket rajzol.
A tócsatükörre.
Nem is nagyzol
A gyönyörre.

Elmossa arcom,
Arról a könnyt.
Magamat tartom,
Csönd...

Lemossa rólam
A bús közönyt,
Az eső szótlan,
Csönd...

Sétálok benne,
A szürkületben.
Az élet szennye
Ebbe születtem.

Ezzel ő sem bír
S nem is akar.
Csak köröket ír
S tócsákat kavar.

Az eső.

Fáradt csatorna
Panaszolja őt.
Utca lámpatornya
Ontja az esőt.

Én csak megyek,
És megyek.
Az eső csepeg,
Sírnak az egek.

Sírok én is.

Streck Dániel

Ráncos tükör a tó,
Melyen izzik a Nap.
A hegy mögül áradó
Lángoló égdarab.

Kikukucskál a fény,
Bezárva a ketrecébe.
Mint a fáradt faszén,
Ragyog a víz szemébe'.

Színtelen hegyóriás
Feketéllik alatta.
A csódás fényszórás
Magával ragadta.

És középen a tavon,
Aranycsíkót rajzoló
Isten fekszik hason.
Hallgat most minden.

Ponty repül az égbe
A mélyből gyorsan.
Majd visszaesik az
Aranykékbe, 
Reményhagyottan.

Távolabb horgászbot
Áll nyugodt lesben.
Áztatja a haltápot
Ebben az ősi testben.

Milyen csendes élet,
Mennyi naív halacska.
Mikor Naptól éghet,
Ez a békés tavacska.

Streck Dániel

A vonatomon utazom rég
S az ablakon nézelődök.
Néha mintha álmodnék,
Az égnek ágyára dőlök.

Felhők.

Mintha fehér láng volna,
Vagy jéggé fagyott füst,
Mi tán' a Napnak hódolna
Mi fátylától oly óezüst.

Felhők.

Ólomfodrok a komor égen.
S mindenki őket bámulja.
Én csak költőként nézem,
De egy szerelmes ámulva.

Ez a csodás égi sereg,
Néki szívruhát viselne.
"Hisz én most szív leszek!"
Suttogja a varászló elme.

A juhász ki elvesztette
Nyáját, juhot lát belé.
Egy lovag gyönyörű dámát,
Ki szalad most őfelé.

Én verset látok bennük,
Bár érzem, többek annál.
"Mi az esőket cipeljük!
S vendégek vagyunk a Napnál!"

Mondják a felhők.
Fantáziafestők.

Streck Dániel

Ziháló sötétség olvad
Egybe a romantikával.
Az égre lövi a holdat
Kéjből formált nyilával.

Testeknek selyme érik
Össze a végtelenségben.
Egy alakot öltött létig,
Egy foghatatlan emlékben.

Románc, sőt a szerelem
Öltözteti fel a világot:
S én párom arcába lehelem
Azt a tüzes lángvirágot.

Azt a szót mi összeláncol,
Érzést, ami nem hibádzik.
Mitől Te szépnek látszol,
Mitől léted lénye hiányzik.

Érintésed lüktet hátamon
Ajkad érinti vágyamat.
S rúzsod mint lávanyom
Tüzeli olthatatlan lázamat.

Felrobban már a pillanat
Mikor megtalál a szemed.
S így válik általad,
Testté a bölcselet.

S akkor végre megenyhül
Lágy szorításom ereje.
Érzem, ahogy gyengül,
Az ösztönöknek ősereje.

Enyém vagy, akkor is ha
Nem foglak éppen.
Enyém vagy:
Vérben, és vészben.

Akkor aztán felborulhat
Világok betanult rendje.
Nem érdekel, ha megfullad
Éjszakák ősi csendje.

Ordítson a Nap és az eső,
Keljen fel az alvó éj.
- Nem látod, te semmittevő?
Ordít a túlfűtött, édes kéj!

Pirkad. 
Megkopik az éjjel korma
Nem izgat.
Ő ringat.
Éjjek óta.

Streck Dániel

A tegnapi nap folyamán, az Ízisz költészet átlépte a 8000(!) egyéni látogatót! 

Amik történtek: Április 11.-én, itt a Ceglédberceli Dózsa György Művelődési házban megrendezésre került egy író-olvasó találkozó, ahova meghívást kaptam, mint költő. Remek ajánlatot kaptam, egy kiadótól, így remélhetőleg a kötet is hamarosan kapható lesz. A blog 2011. június elején indult, és azóta már majdnem 10 000 látogató nézett be. Ez remek adat ahhoz képest, hogy a reklámoktól mentes, irodalmi témával foglalkozó internetes könyvről beszélünk. Remélem továbbra is velem tartotok, és olvastok engem! 

Streck Dániel; Ízisz költészet