Aranyjárda

Ráncos tükör a tó,
Melyen izzik a Nap.
A hegy mögül áradó
Lángoló égdarab.

Kikukucskál a fény,
Bezárva a ketrecébe.
Mint a fáradt faszén,
Ragyog a víz szemébe'.

Színtelen hegyóriás
Feketéllik alatta.
A csódás fényszórás
Magával ragadta.

És középen a tavon,
Aranycsíkót rajzoló
Isten fekszik hason.
Hallgat most minden.

Ponty repül az égbe
A mélyből gyorsan.
Majd visszaesik az
Aranykékbe, 
Reményhagyottan.

Távolabb horgászbot
Áll nyugodt lesben.
Áztatja a haltápot
Ebben az ősi testben.

Milyen csendes élet,
Mennyi naív halacska.
Mikor Naptól éghet,
Ez a békés tavacska.

Streck Dániel