Felhők

A vonatomon utazom rég
S az ablakon nézelődök.
Néha mintha álmodnék,
Az égnek ágyára dőlök.

Felhők.

Mintha fehér láng volna,
Vagy jéggé fagyott füst,
Mi tán' a Napnak hódolna
Mi fátylától oly óezüst.

Felhők.

Ólomfodrok a komor égen.
S mindenki őket bámulja.
Én csak költőként nézem,
De egy szerelmes ámulva.

Ez a csodás égi sereg,
Néki szívruhát viselne.
"Hisz én most szív leszek!"
Suttogja a varászló elme.

A juhász ki elvesztette
Nyáját, juhot lát belé.
Egy lovag gyönyörű dámát,
Ki szalad most őfelé.

Én verset látok bennük,
Bár érzem, többek annál.
"Mi az esőket cipeljük!
S vendégek vagyunk a Napnál!"

Mondják a felhők.
Fantáziafestők.

Streck Dániel