Márványfodrok között
Vasmadár húz sávot.
Igaz, az útja kötött,
De önti a szabadságot.

Majd eltűn egy időre,
Csíkja látszik csupán.
Meghasad az ég bőre,
Átsiklik rajta puhán.

Jóval alatta unalmas
Vezeték rohan előre.
Útja mégis nyugalmas
Felmászik egy tetőre.

Egysíkú monoton élete
Ezer embert szolgálja.
Televízióknak bérlete,
Mi a nézőket formálja.

Arrébb kerítés okádja
Az elfáradt szikrákat.
Kerítés, de bocsájtja,
Hogy nem tarthat
sziklákat.

A fáradt munkás ember
Formálja azt bőszen.
Felfigyel rám egyszer,
Egy mosolyt kap tőlem.

Tovább megyek sétálok,
Pár kisgyerek nevetgél.
Az emlékek, és álmok:
Egyszer te is nevettél.

Ma már csak sátálgatsz,
És repülőkről mesélsz.
Rímekkel prédikálhatsz
És képekben beszélsz.

Bár igaz győztes vagy,
Mert tudatot nyertél.
A vér szinte megfagy,
Daniel, költő lettél.

Streck Dániel

Összetört égbolt zuhan
Lábam elé a magasból.
Hát miért akarod Uram,
Hogy meséljek magamról?

Unnád, aludnál rajtam.
Hisz nincs bennem jó.
Akár a legkisebb bajban
Hamar leszek gyarló.

Önző vagyok, és hazug.
Átlépek én a gyengéken.
Látom, van ezer bajuk,
Én meg nevetek gyengéden.

Rosszindulatú, cinikus,
Gonosz, gaz, kétszínű.
Ki mindenkivel kritikus,
Minden szavam vérízű.

Hát ne nyiss kaput Úr,
Zárd be jól, biztosan!
Bújjon el tőlem az azúr,
Ne engedj be piszkosan!

Viszont vörös barátom!
Hozzád merre visz út?
Minden hibám a sajátom,
Fogadj be egy rosszfiút!

Streck Dániel

Emlékszel-e a nyárra?
Mikor tűzben égtünk.
És arra a két madárra,
Mit irigykedve néztünk.

Oly szabadon szállnak.
Nincs korlát se semmi.
Egymásért verő szárnyak
Könnyű boldognak lenni.

Egy madárnak..

Mi is tudnánk repülni?!
Vagy az ember képtelen?
Vagy tudni kéne becsülni
Eme nyáresti végtelent?

Mielőtt lemegy a nap,
És a horizontba harap.
Mielőtt felkel a nap.
Belőlünk marad egy darab.

Egy emlék.

Streck Dániel

Könny tépi darabokra
Lapra vetett álmaim.
Nem váltom anyagokra
A testtelen vágyaim.

Ragyogás él bennem
Mit emészt a rozsda.
Meghalt naív lelkem,
Mert bűzös sav mosta.

Pedig remélt és hitt,
Akart és vágyakozott.
Engem csak előre vitt
Óriássá bontakozott.

Dehát én is csak élek
Ugyanabban az életben.
Ahol rozsdás a hit,
Szándékos a véletlen.

Ahol gaz anyag marja,
A bronzfényű lelkeket.
S betonvashoz varrja
Az aranyszínű szellemet.

Hol mindent te akarsz,
És mindenemet elvennéd.
Hol testeddel takarsz,
Hol minden ellentét.

Streck Dániel