Rozsdalelkű

Könny tépi darabokra
Lapra vetett álmaim.
Nem váltom anyagokra
A testtelen vágyaim.

Ragyogás él bennem
Mit emészt a rozsda.
Meghalt naív lelkem,
Mert bűzös sav mosta.

Pedig remélt és hitt,
Akart és vágyakozott.
Engem csak előre vitt
Óriássá bontakozott.

Dehát én is csak élek
Ugyanabban az életben.
Ahol rozsdás a hit,
Szándékos a véletlen.

Ahol gaz anyag marja,
A bronzfényű lelkeket.
S betonvashoz varrja
Az aranyszínű szellemet.

Hol mindent te akarsz,
És mindenemet elvennéd.
Hol testeddel takarsz,
Hol minden ellentét.

Streck Dániel