Hideg téli napon fázok.
Ropog a hó lábam alatt.
Előttem szorgos szánok,
Árulkodó nyoma maradt.

Jégcsap izzad fölöttem,
Egy elfáradó eresz tövén.
Leesik, meghal törötten,
S megpihen a szűzhó ölén.

Fekete fenyők nyújtóznak
A fehérből- a fehérbe.
Tűlevél meséli a hónak,
Hogy tulaja égbe ért-e.

Füst száll az égbe föl
Távolabb, a domb alatt.
Nyúl szalad a ház elöl,
Jól lakott, már dagadt.

Négy részre osztott,
Jégvirágos ablak mögött
Szelíden mosoly mozgott,
Friss tulipánok fölött.

Leveszem a kesztyűmet,
És belépek a házamba.
Bár furcsának tűnhet,
De a kézzel fogható 
vágyamba.

És akkor már nem csak
Ablakon keresztül látom.
Egy szavacskát "elrak",
És kezeivel átfon.

- Aggódtam érted Daniel!
Zihálja aggódva fülembe.
- Nem megyek én bárkivel,
Fehérből a fehérbe!

Streck Dániel

Nem az szomorít,
Hogy mérgeznek a napok.
Nem az szomorít.
Csak fáradt vagyok.

Nem az rontja kedvem,
Hogy csak sarat kapok.
Nem az rontja kedvem,
Csak fáradt vagyok.

Nem az gyilkol meg,
Hogy árnyékaim nagyok.
Nem az gyilkol meg.
Csak fáradt vagyok.

De épp az bíztat engem,
Hogy szemem még ragyog.
Épp ez bíztat engem,
Csak fáradt vagyok...

Streck Dániel

Ülünk a parton,
S nézzük a vizet.
Tükrén egy ballon,
Az egekbe siet.

Kacsázni próbálsz,
És tőlem lesed.
Hirtelen fölállsz,
Megyek veled.

Megbontjuk tükrét
Az alvó tónak.
Átrajzolja a tüskét,
Valódi bóknak.

Mint ki táncol,
Forgunk a vizen.
És az lángol,
Akárcsak a hitem.

Talán elnyertem,
Jutalmát létemnek.
Izmaim ernyedten,
Most... szétesnek.

Melledről tekintek
A ballon után.
Utána legyintek,
Legyintek csupán.

Próbálom zavaromban
Javítani tükrét
tavamnak.
De akkor a karodban,
Engedek a szavadnak.

És bele olvadok,
Tóba és testedbe.
Szomjat olthatok,
Belebújok tettedbe.

Vizes hajad simít,
Puha kezed éltet.
Mosolyod vidít,
Megfulladok érted.

Gyenge kisgyerek.
Azzá teszel engem.
Mondanám, de szám
hebeg.
Így fejemet,
válladra ejtem.
Szerelmem.

Streck Dániel

Karattyol az éjszaka,
Ő ilyenkor él csupán.
Tücsök hegedül egymaga
Hallom ablakom zugán.

Békák nászéneke ül,
Fülembe most monoton.
Egy ázott kutya terül
Szét a vizes homokon.

Mikor már megszokom
Ezt a furcsa éneket,
Akkor vágja pofon,
Az élet az érveket.

Az éjjel nem is keres
Kifogást a hibáira.
Boldogságtól repes,
Büszke sötét magára.

Elfogadja saját magát,
Olyannak, amilyen.
Megvívott száz csatát,
Győzőtt valamennyiben.

De mi emberek miben
Győzünk végül?
Mi, akik kacagnak
a hiten.
Hit nélkül.

Talán ezért félünk
Az éjszakáktól mind.
Ösztön, ami részünk,
Félünk egyedül odakint.

Félünk látni a jobbat,
Mert egoisták vagyunk.
De az idő minket koptat,
Ő pedig nevet rajtunk.

"Még egyszer a harcban...
Az utolsó harcban, amiben részt veszek.
Élni és meghalni ezen a napon...
Élni és meghalni ezen a napon..."

Streck Dániel

Miért szeretlek ennyire?
Te mámoros tündérmese.
Nem vágyom én senkire,
Senkinek nincs ilyen
kedvese.

Megölellek én mindjárt.
Ne aggódj, itt vagyok.
Én, ki mindig is várt,
Elteltek végül a napok.

Most magamba ötvözlek,
Te szépséges tánc.
Tekintetek ütköznek
Nem csak egy románc.

Mesél a Guk, mesél
A plafonfa. Mesél.
Engedd, hogy legyél
Az, ki hozzám beszél.

Vízesés mosta jádekő
Holdfénye a szemeken.
S a fölöttünk lebegő
Lávameleg szerelem.

Vallomásom ez néked
Szerelmem.
Engedd hogy lényed,
Szeressem.

Egymagam.

Streck Dániel