Karattyol az éjszaka,
Ő ilyenkor él csupán.
Tücsök hegedül egymaga
Hallom ablakom zugán.

Békák nászéneke ül,
Fülembe most monoton.
Egy ázott kutya terül
Szét a vizes homokon.

Mikor már megszokom
Ezt a furcsa éneket,
Akkor vágja pofon,
Az élet az érveket.

Az éjjel nem is keres
Kifogást a hibáira.
Boldogságtól repes,
Büszke sötét magára.

Elfogadja saját magát,
Olyannak, amilyen.
Megvívott száz csatát,
Győzőtt valamennyiben.

De mi emberek miben
Győzünk végül?
Mi, akik kacagnak
a hiten.
Hit nélkül.

Talán ezért félünk
Az éjszakáktól mind.
Ösztön, ami részünk,
Félünk egyedül odakint.

Félünk látni a jobbat,
Mert egoisták vagyunk.
De az idő minket koptat,
Ő pedig nevet rajtunk.

"Még egyszer a harcban...
Az utolsó harcban, amiben részt veszek.
Élni és meghalni ezen a napon...
Élni és meghalni ezen a napon..."

Streck Dániel