Mint egy furcsa látomás,
Rángat engem.
Megalázó, de mégis csodás.
Kettő egyben.

Bóhócként jöttem a világra,
Úgy is élek.
Ha kell török ezer szilánkra,
De sosem félek.

Nem bánthat engem semmi,
Semmi anyagi,
Ezért jó Bohócnak lenni,
Nem pedig valaki.

Mert nem érek én semmit,
Mégis végtelent.
Hűthet jég, fűthet termit,
A folyamat végbement.

Nem karcolhat gyémánt sem,
S nem égek el,
Mert akárhányszor elestem,
Hitem nem vesz el.

Bohóc. Se több se kevesebb,
S az én ruhám.
Nem rosszabb, nem nemesebb,
Szakadtabb csupán.

Mert bohócba rúgni egyszerű,
És elévülő bűn.
Az embernek ez elvszerű,
Rugdoss hát hűn.

De én csak nevetek rajtatok,
Sok sok robot,
Mert akárhányat is adtatok,
Nem hagy nyomot.

Mert én csodát teszek,
Azzá válok.
Mindig is Bohóc leszek,
Ti pedig bábok.
 
                                                              Streck Dániel
 
 
Szerző: Streky.  2012.01.09. 23:12 3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://streky.blog.hu/api/trackback/id/tr183532885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsásztinusz a kabátos 2012.01.10. 00:17:49

A Bohócság vidámkomoly téma, csupa misztikum és közkedvelt kép, érzelem lengi körül, pedig halálosan komolyan emberi, történelmi, művészi és szellemi valóság és hivatás piros orral és anélkül. Karinthy mondta, hogy a humorban nem ismer tréfát. Ez is ilyen. Amikor újra előjön egy érettebb emberből a civilizáltság héja alól kibújva az életben és élettel "játszó ember", és hivatást érez a bohóc bölcs útjának járására, akkor születnek ilyen versek...szép és igaz, mély és rejtett szimbólumokkal teli...

Streky. 2012.01.10. 15:37:50

Éppen Müller Péter könyvét olvasom, az Isten bohócait. Ha majd találkozunk, odaadom, remélem lesz kedved kiolvasni. Eget rengető igazságokat taglal benne az író.

Gonoszkaboszorka 2012.01.11. 17:22:17

Szeretem Müller Pétert... Kicsit olyan,mint Arany Epilógusának első harmada.
Az jutott eszembe, hogy nagy az Isten állatkertje, és alacsony a kerítés...és kérdéses melyik oldalon vannak a bolondok.
süti beállítások módosítása