Mint egy furcsa látomás,
Rángat engem.
Megalázó, de mégis csodás.
Kettő egyben.
Bóhócként jöttem a világra,
Úgy is élek.
Ha kell török ezer szilánkra,
De sosem félek.
Nem bánthat engem semmi,
Semmi anyagi,
Ezért jó Bohócnak lenni,
Nem pedig valaki.
Mert nem érek én semmit,
Mégis végtelent.
Hűthet jég, fűthet termit,
A folyamat végbement.
Nem karcolhat gyémánt sem,
S nem égek el,
Mert akárhányszor elestem,
Hitem nem vesz el.
Bohóc. Se több se kevesebb,
S az én ruhám.
Nem rosszabb, nem nemesebb,
Szakadtabb csupán.
Mert bohócba rúgni egyszerű,
És elévülő bűn.
Az embernek ez elvszerű,
Rugdoss hát hűn.
De én csak nevetek rajtatok,
Sok sok robot,
Mert akárhányat is adtatok,
Nem hagy nyomot.
Mert én csodát teszek,
Azzá válok.
Mindig is Bohóc leszek,
Ti pedig bábok.
Streck Dániel
Utolsó bejegyzések