Szaladunk a fűben,
Te és én.
Pánsíp szól szűzen,
Dalköltemény.
Csalogat egy öreg,
Levélből van.
Alatta selymes kövek,
Reá zuhantam.
S jöttél is velem,
Vagy értem.
Forrón ölelő selyem,
Arcod az égen.
Téged rajzol minden,
Föld s ég,
Makulátlan hű Isten,
Ifjú vénség.
Aranykalászos búza,
Szél simítja,
S az égboltnak blúza,
A napot csitítja.
Felhőszínű gyémánt,
Szemedben ég,
Már érzem a hiányt,
Amiből elég.
Nem kell már rét,
És felhő sem,
Nem akarom másét,
Arcod keresem.
Megtaláltam gyorsan,
Hisz mágnes,
Összekovácsolt sorsban,
A kíváncsiság átles.
Miután megleltem arcod,
Kissé lehiggadva.
Tekinteted rajtam tartod,
Ezzel engem ringatva.
S máris újra szól,
Pánsípnak bűve,
Kitekint a fa alól,
Képzeletem műve.
Alszom...
Streck Dániel
Utolsó bejegyzések