Mikor selyemből van a lánc,
Amely hozzád köt engem,
És barátságos a ránc,
Azon a jól ismert testen,
Az a hűség.

Ha szabadabb vagyok veled,
Mintha nélküled lennék,
És otthon vagyok benned,
És nem pedig egy vendég,
Az a hűség.

A szobának sarkába dobod,
Lelked levedlett álcáját.
És mikor az éterbe hozod
Létem látszatának háláját,
Az a hűség.

Mikor nem gondolsz arra,
Mi talán fájna nekem,
Gondolat hull az avarra,
S ha azt zsebre teszem,
Az a hűség.

Ha ezer hang közül szól,
Hangod harmatos húrja,
Pirkadatig az alkonyattól,
S csak az én szívem fúrja,
Az a hűség.

Ha úgy döntesz elhagysz,
S én veled akarok menni,
Majd a magasba felkapsz,
És nem hagysz le - esni,
Az a hűség.

Streck Dániel

Undorító vagy világ!
Mocsokszínű köntösben.
Vagyonimádó torz imák,
A keresztes börtönben.

Na meg undorító vagy,
Lepraszínű testedben!
Hogy ember mögé bújsz,
A mocskos tettekben.

Hamis csábításaidnak,
Csak reménytelen örül.
És a hazug szavaidnak
Csak az ostoba üdvözül.

Képmutató hitegetésed,
Életeket dőlt romokba.
S te felteszed kezed,
Fejed dugod a homokba.

Persze hibátlan vagy,
Hisz Isteni identitás.
De ha valaki őt okolja,
Akkor az ember a hibás.

Így mi csöndben élünk,
Mert nincs hova innen!
Várakozva égre nézünk,
Hogy jöjjön igazi Isten!

Streck Dániel

Mért lennék jó ember?!
Ha rosszak vagytok mind.
Hibásan élő normatenger,
És én éljek aszerint.

Nem fogok!

Miért lennék jó ember?!
Ha ti lehettek rosszak.
Kik megölnek egyszer,
Addig szívemen ropnak.

Nem fogtok!

Miért lennék jó ember?!
Ha egyedül maradok...
S majd a magány elver,
Én pedig szétszakadok.

Nem fogok!

Márpedig jó ember leszek!
S ti a magányban állni!
Reménytelen néma sereg.
És barátaim, ti jóvá válni...

Nem fogtok!

Streck Dániel