Annyit hazudok ennek a világnak.
Hogy érzéketlen, kemény vagyok.
És bár így: velem vigyáznak,
De belül a lelkem mégis sajog.

És ezt most tudtam meg igazán,
Mikor Ő kiszakadt énbelőlem.
S még előfordulhat az is talán,
Hogy sosem hall már énfelőlem.

Elúszó csónakod után bámulok,
Tinetta te viszont nem figyelsz.
Vajh mi az, mivel hozzájárulok?
Örömöt, vagy fájdalmat cipelsz?

Isten veled Plafonfa. Szeretlek.
És tudom, így csak én hívlak.
Nem tudtam ellenállni szemednek,
Melyek nemrég szívemért vívtak.

Emlékszem ahogyan éjjel sóhajod
Lepattintja a fáradtság zománcát.
Ahogyan egyetlen álmos óhajod,
Életrekelti szívem vad románcát.

De nem lesz több ilyen éjjelem.
Nem lesz sóhajod, és illatod.
Te nem fogsz már többé énvelem,
Kívánni több száz hullócsillagot.

Nem lesz több féltő csók énreám,
Mielőtt a hosszú utamra engedsz.
S nem tudom, hogy te most netán
Örülsz ennek, vagy szenvedsz?

Már most hiányzol, a mindened.
Egy apró mozdulatod és szavad.
Tüzesen metsző, vad tekinteted,
S az ajkamtől lúdbőrös nyakad...

Fáj most írnom e rossz verset.
Fáj írnom arról, amiről szól.
Fáj leírnom ezt a bántó percet,
Fáj írnom erről az alkonyatról.

Írnék megint rólad, és rólunk.
Írnék újból az Érzékiségről.
Hogy hogyan mesél egy csókunk,
Egy ismeretlen, vad vidékről.

Írnék én még újabb Plafonfákról,
Szerelemről, na meg mosolyról.
Hogy hogyan olvasok a szádról,
Vagy egyetlen egy mosolyból.

S remélem, hogy újra írhatok.
Tinettának, és a lelkednek.
S hogy addig keveset sírhatok,
Mert hamar ölelhetlek.

Szeretlek.

 

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.12.26. 00:40 Szólj hozzá!

Címkék: vers streck streck dániel ízisz költészet plafonfa eltörött plafonfa

Az Ízisz költészet Boldog és Békés Karácsonyt kíván minden kedves olvasónak! 

Szerző: Streky.  2012.12.25. 12:17 1 komment

süti beállítások módosítása