Félő érzelmeim mögött
A kétség lángja lobog.
Termékeny lelkem fölött
Csupán hideg, fémromok.

Ezért öleld át lelkemet,
Takard be érzelmeimet.
S nyugtasd a szellemet,
Mely a valótól megremeg.

Mint a rohanó patakban
A sebesen zúgó kövek,
Úgy fürdök a haragban,
Mit rám zúdít a tömeg.

És csak te vagy nekem,
A meg-nem értő világban.
Így tesz kárt mély verem,
Egy félőn remegő virágban.

Hódíts meg! Élj bennem!
Hagy ne legyek parketta!
Mi fürdik a szennyben,
S tapossák... Tinetta...

Streck Dániel

Mint forrón izzó vulkán
Törtem ki a tudatban.
Megvalósul minden munkám,
Nem áll semmi utamban.

Lávaként égetek mindent
Mi gátolhatna engem.
Kétely, magány, csend,
Az én erőmmel szemben.

Gátló gaznak nem szabad
Sem hinni, sem remélni.
A szorgalmad velem arat,
Mert engem kell megélni!

Irigy szónak ne legyél
Naiv, és gyarló tulaja!
Önző embernek ne legyél
Céltudatos, hű tutaja!

Élj meg engem csak engem!
A szellemed velem ragyog!
Én, az irigyekkel szemben,
Hisz én a tehetség vagyok!

Streck Dániel

  Halkan ropog az akác, a kandalló forró gyomrában.
Életillatú fotelomból, néha felpillantok rá két oldal elolvasása között.
Csejk Miklós trilógiájának első részét olvasom.
A kellemes, harmóniát árasztó borítóról az "Üvegszilánkkönny" cím kelleti magát.
A szépiaszínű helyiségben ahol ülök, minden tárgy mozog, s beszélget.
Jó érezni, hogy otthon vagyok.
Bár most csak egyedül. Na jó, ez nem teljesen igaz, mert
halk szuszogása elárulja, hogy itt fekszik mellettem Wendy.
A 9 éves, kicsit mára elfáradt labrador leányzó olyan hű volt hozzám,
mint a tűzhöz a melege.
  Ahogyan a tűz vad latin táncát nézém, elmerülök a gondolataimban.
Nem azért, mert unatkozom.. Csejk könyve zseniális, a kutyám pedig remek
társaság, na de mégis...
Emlékszem, alig 3 órája még itt készülődött. Itt állt előttem, teljes
életnagyságban, és huncut mód élvezte, hogy tetszik nekem. Bár ezt sosem
palástoltam előtte. Mert hát, tetszik.
Krémszínű kosztumben, frissen mosott, szabadjára engedett hatalmas hajával,
enyhe, szolíd sminkjével, és azzal a sajátos illatával.
Nem holmi parfüm illat volt ez.. Sokkal több annál. Az Ő illata.
Bőrének selymes párlata, mit annyi hideg hajnalon, s annyi romantikus
alkonyon szívtam már magamba. Rohant fel s alá, mint egy nő.
Mert ugyebár ha nem rohan fel s alá, akkor elkésik.
Én csak ültem a fotelban, és szinte "Üvegkönnyek" jöttek ki szememből a
látványtól.
Az az igazság, hogy imádok vele élni. Minden mozdulatát - még ha felesgeles is -
szeretem. Számomra minden mozdulata, szava, cselekedete tökéletes.
Azt hiszem, tinédzser módjára, tökéletlenül szerelmes vagyok.
Wendyvel csak bámultuk, majd értetlenül egymásra néztünk.
- Hova rohansz anya?
Kérdeztem kicsit bátortalanul, mert amikor ennyire siet, akkor szereti
emberek fejét venni. Azokét, akik kérdeznek tőle.
- Természetesen a bababoltba. Tudod, már csak 2 hónap..
És e mondat kiejtése utána tűnt fel gömbölyded alakja, kicsit hátradőlt
testtartása. - Jézusom, a feleségem terhes?! -
Igen. A feleségem már a 7 hónap közepén jár, ha minden igaz lányt
fog ajándékozni nekünk.
Természetesen én nem mehettem vele a bababoltba, merthát mégiscsak egy
férfi volnék, aki 3 szintén várandós nő társaságában igazi tehernek
számítana.
Meg hát úgy is vagyok ezzel, hogy ez a nők dolga!

  Felébredve a merengésből, kicsit untatónak tűnik a könyv, a bíbórtűz,
de még kedvenc kutyám lihegése is. Felkapom szürke kabátomat, és az utca felé
veszem az irányt. November 20-a van, de mintha December közepén járnánk.
20 centiméteres hó borítja védelmező anyaként a parkot. A fehér takaró alatt
eredménytelenül harcoló fű mára megadta magát, s elaludt.
Párhuzamos csíkok nyúlnak a park távolabbi végébe, s a két csík között
apró, majd nagyobb lábnyomok. Valaki örül ennek az időjárásnak...
Mezítelen ágak karcolják a szürke égbolt zománcát, a hűs szellő meg-meg mozgatja őket.
Fekete mindenféle fajtájú kutya ugatja a szánkázó gyermekhadot.
Talpam alatt szorgalmasan ropog a hófehér dunna, néhol megcsúszik egy pillanatra,
néhol elsüllyedek.
Van egy hely.. A kedvenc helyem. Afelé veszem az irányt.
Megmászva a körülbelül 8-9 méter magas dobot, egy természeti trónon foglalhatok helyet.
A települést 8 sor - most éppen hófehér - szőlő választja el tőlem.
Számos háztetőből rohan szürke létra az égbe. Kígyózik a füst, majd
belehal egy-egy felhőbe.
Gyönyörű.
Balra egy hatalmas hófehér mező lustálkodik, alszik talán.
A mező közepén egy szemfüles nyúl pózol. Produkálja magát.
Ekkor elkezd esni a hó.
Körülbelül 1 óra merengés, nézelődés után a tengermély csendet összetöri valami.
Ropog a hó a hátam mögött.
Arcomon félmosollyal, mozdulatlanul tudok róla.
- Mindig megtalálsz. - Mondom halkan.
- Mindig itt vagy. - Mondja Ő, fátyolós, enyhén didergős, boldog hanggal.
S ekkor már hárman ültünk a dombon, s ketten néztük a távolt.
Tökéletes az életem.

Streck Dániel