Végállomásomhoz érkeztem.
Ó igen, az lennél Te!
Utamon százszor fékeztem.
Mert szívem az ütközőt félte.
Révbe ért csónak a lelkem.
Elértem a folyó partját.
Tudtam, hogy át kell kelnem.
Markolom a földet, a barnát.
Leszálltam már az útra.
Átszeltem sokezer eget.
S lakatot tettem a múltra
Mi bűneimmel fenyeget.
Most már ideje megpihennem
Védelmezően mély öledben.
Engedem hogy megpihenjen
Hogy öled őrje öleljen.
Felkapom tekintetem rád
Hajad simítja a kezem.
Örök vidék meddig ellát
Szemedben a szemem.
Hófehér hegytetők feje
S aranyló mezőknek szíve.
Egy hangya óriási ereje,
Romantikus hidacska íve.
Tavirózsából nyíló hosszú
Életért szóló kiáltás.
S egy gyermeteg bosszú,
Véresen komoly kipállás.
De inkább béke és harmónia.
Ami jellemez, és jelmezez.
Egy búsan boldog szimfónia
Mi végül minket is elnevez.
Egymásnak.
Egymásba kovácsolt életpár
Leszek párod, ha te enyém.
S mikor a két izzó szempár
Ütközik a végtelenség hevén:
Akkor eltörpül az ősrobbanás.
S petárda mi atomból készült.
Együtt üt minden szívdobbanás.
Az is mi a magánytól rémült.
Megszűnt az univerzum mikor,
Igent mondtál szerelmem.
És egy újabb csillagvigyor
Éldegél az világűr szerepben.
Rólunk szól minden kedvesem.
Szeretlek.
Streck Dániel
Utolsó bejegyzések