Olvaslak, és elbűvölsz.
Minden sorod megérint.
Pedig te néha gyűlölsz,
Élvezek minden Anyegint.

Az aranyszínű árnyak,
Bújócskáznak betűiden.
Majd ők sorokká válnak,
És elidőzök mindegyiken.

Egy percet írsz szóval,
Majd beleöntöd egy rímbe.
Mi egy dallamon szólal,
És beköltözik egy színbe.

Szerelmet mesélsz forrón
Szinte szerelmes leszek.
És elhagysz engem fojtón,
De megmaradnak a sebek.

Hát ily nagy a hatalmad,
Te elátkozott szóhalom.
Kiválthatsz forradalmat,
Vagy lehetsz egy óhajom.

Sóhajom tehát neked szól.
Bár önző vagy, s felsőbb.
S ha valaki tán' megszól,
Leszel te reménykeltőbb.

S majd az is belédszeret.

Streck Dániel

Egy dolog bánt engemet!
Hogy megölik a lelkemet!
Gyarlóság, és gyötrelem,
Agyban születő förtelem.

Egymáson élezett pengék,
Kik a vért másba kenték.
Te átkozott Szennyország!
Hol az embert megfosszák!

"Elgáncsollak, mosolyogj.
Te tűz! Most ne lobogj!
Csak akkor, ha én fázom!
A többi bábú addig várjon!"

Te csak hajtsd le a fejed,
Csak úgy lesz ez jó neked!
Menj, és állj be a sorba,
Végül belehullsz majd a porba.

Ne gondolj, csak hazudj!
Éjszaka álom nélkül aludj!
Keljél fel, és taposs el,
Legyen neked ez gospel!

Streck Dániel