Buborék szökik meg
Az üvegpohárból.
Elkoptatott filmek
A felejtés porából.

Fényes fejű ceruza
Árnyékát rajzolja.
Az estém himnusza
Egymagát hajszolja.

Szamárfüles regény
Olvassa most magát.
Mintha nem ismerné,
A saját szavát.

Édeskés bús kontúr
Aranyozza be estém.
Szívemben dróthúr,
S mérgezett elmém.

Elkoptatott vagyok,
Üres belül, üres.
Nem segítenek papok
A hitem is rühes.

Vár sárga tabletta,
Már nyúlnék is érte.
Ekkor jössz Tinetta,
Ellöksz tőle félre.

S fényesek a filmek,
Vidám a ceruza árnya.
Könyvek újat őriznek,
S működik elmém,
rozsdás szárnya.

Szívem boldog paletta,
Köszönöm neked, Tinetta!
Festhetek!

Streck Dániel

Szivárványízű szócsokor,
Türkizfényű hangfodor.
Gyémánt - pillanatszobor,
Virágoskert, s díszbokor.

Vattafelhő s mézalkony,
A szerelmes létzsargon.
Egy felemelő légballon,
Érzelmek egy vérpadon.

Kormos ég, és sötétség,
Vörös vér, mi sötétkék.
Torzulás vagy műszépség,
Kint fiatal, bent vénség.

Végül nyugalom s létezés!
De újra a rosszra éhezés.
Mert értelmetlen létezés,
És a szerelemről kérdezés.

Streck Dániel

Ahogy jössz le a lépcsőn,
Estélyiben, oly forrón.
Mint ringó öled bölcsőm,
Úgy szavad a koporsóm.

Bársonykezed enyémbe ül,
Szemed feléli tudatom.
Szinte elporladok belül,
Átkozott egy jutalom.

Tested ring az enyémmel,
Az úri táncban haldoklom.
S te csak makacsul nézel,
Ahogy eltáncolom a poklom.

Sóvárgok, és reménykedem,
Hogy örökké fújják zeném.
De táncom már reménytelen,
Már nem nézel felém.

Más a párod s más ölel,
Te forrón izzó Tinetta.
De még itt vagy közel,
Hozzám hoz a parketta.

S észreveszel.
S bársonykezed enyémbe ül.

Ott legbelül.

Streck Dániel