Járom a sötét utcákat,
Kopog a cipőm a betonon.
Egy érzelem úgy árad,
Mint a makacs feromon.

Tetszel! Lángolok érted!
Te csodálatos Istennő.
Ha pezsegne forró véred,
Elpirulna a teremtő!

Szinte felragyog az est,
Ahogy fantáziám táncol.
Hogy majd a forró test,
Engem magához láncol!

Elolvad mellettem a tűz,
S semmivé válik a pára.
Megüt a mocskos dohánybűz,
Mikor rágyújtok egy
cigarettára.

És akkor már eszembe jut,
Hogy én nem is dohányzom!
A füst a tüdőmbe lejut,
Nikotin remeg a számon.

Összezavarsz te ördög!
Ballal, vagy jobbal lépjek?
Mire már majdnem döntök,
Arccal vagyok az égnek...

És akkor parfüm pofoz fel,
Az eső áztatta betonról.
Egy olyan illat amellyel,
Levettél a lábamról.

Kinevetsz, ennyit kérdel:
- Mit csinálsz a földön?
Magamrarántom két kézzel,
Legyőzött az ösztön!

Streck Dániel

Felrobbant a pillanat.
Új született általad.
S rozsdásodik a fény,
Bús idő. Rég koravén.

Akkor megszületsz te,
Ó te magányok veszte.
S csodaszínű létezés,
Rozsdás fényre éhezés.

Inspirál minden szavad.
Léted erkölcsömön lakat.
Óvsz, s vigyázol énrám,
Ezért lüktet ősi vénám.

Elveszítlek az időkben,
Te örökérvényű időtlen.
Eltűnsz óriási térben,
Reménnyé válsz a szélben.

Késed szürke szívembe
döfted.
Már nem tudok írni többet.
Erkölcsről hulló lakat,
S várom,
Hogy robbanjon a pillanat.

Streck Dániel