Egy leütött billentyű,
Egy megvénült értelem.
Egy elkopott bőrkesztyű,
A szem máris fénytelen.
Egy elpattanó gitárhúr,
Újabb bábú a tábla szélén.
Egy bástya, s benne várúr,
Megpihen a csata végén.
Nem sakk ez, csak az Élet.
Nem billentyú, s nem húr.
A hang itt a saját véred,
Az idő szép lassan megfúr.
A boton kopott a markolat,
S már fekete - fehér minden.
Ha az életed egy karcolat,
Ideje lesz távoznod innen.
Regényt kell élni barátom!
Ez a titka a mindennek.
Én sem éltem azt, belátom,
Nekem is kopott a kabátom.
Nekem már nem fúj új szél,
S nem épülnek tornyok elém.
Nem virágzik út sem útfél,
Nem lesz kész sosem a regény.
De ne kövesd el a hibámat,
Ragadd hát meg a tolladat.
S írjál drámát, és vidámat,
Mert barátom, az Idő cipője,
Szalad...
Streck Dániel
Utolsó bejegyzések