Smaragd-eső záporozik
Alája a puha egekből.
Alatta fiú sátorozik,
Harap egyet a retekből.
Kopog a sátor teteje,
Nem támadón, békésen.
Énekel az ősi ereje,
Igazít minden lépésen.
Hatalmas mezőt áztat,
S burjánzik tőle az
élet. Szinte megárad,
Az érzéki mámorterasz.
Kiáll rája a fiatal,
S körbetekint a réten.
-Milyen békés a diadal!
Kiáltja távol merészen.
Szitakötő űzi társát,
A páratelt levegőben.
Levélből készít bárkát
egy béka a tóhoz lemenőben.
Róka lesi a nyúllyukat,
Hátha lesz néki vacsora.
Távolabb vadászeb ugat,
Rókának gyorsan szapora!
Keménykalapos vadászúr,
Kezében a béke gyilkosa.
Látása bokrot is átszúr,
S ő lesz a róka cinkosa.
Szegény nyúlból mégis
Vacsora lesz az estére.
A vadász a rossz fétis
Persze a vöröske vesztére.
Ő most sajnos éhen lett
Kergetheti a szitakötőt.
Tőle most ennyire tellett,
Űzi a bizonytalan jövőt.
A béka már leért a tóhoz,
És bárkáján ő a kapitány!
Hozzájutott az ősi trónhoz,
Nem volt ily úr Noé hajóján.
Óriási dáma lépeget fölötte
Vadász ő, de mégis jámbor.
Szárnya árnya a bárkát
befedte,
Gólya! A téli örökvándor!
Hűtlen lakója Magyar honnak!
De szeretjük ennek ellenére.
Csak a béka örülné jobban
holtnak!
Vígan grimaszolna szellemére.
Elvigyorodik hát a gyermek.
Lakója az ósdi sátorkának.
Ő az írója ennek a versnek,
S írója gyönyörű sorsának.
Gyönyörű, hisz láthat békát,
Vadászó rókát, és simabőrűt!
Szitakötő által légi sétát,
Óriás mezőt, békés lelkületűt.
Ez mind az övé. S ő tudja.
El nem veheti tőle senki.
S ha valaki neki azt hazudja,
Hogy ő biza el tudja venni,
Akkor a fiatal kineveti!
Streck Dániel
Utolsó bejegyzések