Temérdek erőt adsz,
Mikor innen lentről
Magadhoz ragadsz.

Türelmed vizében úszok
Mikor előtted a földön
Hunyászkodva kúszok.

Vadóc hullám bánt,
Mikor a türelmed
Dühe magába ránt.

A víz alatt fuldoklom,
S ha levegőért mennék,
Leránt sötét poklom.

Jó vagy és rossz is,
Harmónikus horizont.
Egy furcsa szinopszis.

Könyv vagy, megíratlan.
Teletűzött lapokkal,
Szépséges, szakítatlan.

Csodából vagy formálva
Ezzel tisztában vagy,
S hebeged is zihálva.

Csillagcsepp tünemény
Így hívnak a bölcsek.
Egy Isteni szülemény.

Megérteni nem lehet
Sem nekem, sem másnak,
Annak sem, ki eltemet.

S ki testéből teremt,
Szenvedések közepette.
Annak is titkot jelent.

Kiléted valója.

Hisz képlékeny vagy,
De mégis konkrétum.
Mi mindenkit elhagy.

Hű vagy, és vadóc!
Ismét egy ellentét.
Te vagy a bomba,
S egyben a kanóc.
És életemet elvennéd.

Fekete csuhás alak,
Ki életem mezején kaszál.
S rekedtes hangon kacag:
Én vagyok, a Halál.
 
                                                                          Streck Dániel
 

 

Szerző: Streky.  2012.03.05. 21:49 4 komment

 Igen tudom, ez egy verses blog! Azonban a közelmúltban írnom kellett egy rövid cikket, a mai fiatalok, és az irodalom kapcsolatáról. Megosztom veletek, hátha ösztönzően hat azokra, akik nem élvezik az ajándékot, amit egy könyv tud adni. Íme a cikk:

 

" Megtaláltam Mamát, és anyámnak tyúkját,
Látom Arany lantját, és Ady kocsiútját. "


A fátyolos délután karátos sugarait szelte
át a vonat, amin ültem. Egy - egy kanyarban
a fény tündértáncot járt könvyemen, s minden
szónak aranykabátot kölcsönzött.
Egyik kedvenc kötetemet lapozgattam,
már - már gyermeki áhítattal.
Éppen készült egymásba fonódni Radnóti Miklós
Éjszakájának merengése, és a vonatzakatolás
zaja, mikor is hangos kacagás törte szét
a születő pillanatot. Szemben velem, tizes
évei végében lévő fiatal ült, és valami modern
kütyüt nyomkodott. A kütyüből pedig mindenféle
furcsa zaj, hang jött a világra.
Az én szavaimról letépte az aranykabátot, de ő
annál jobban élvezte, minél többször, és hangosabban
zajongott a kütyüje.
Így nem lehet olvasni...
Már éppen készültem megosztani a fiatallal
haragom tárgyát, mikor magába rántott egy gondolat.
" Miből maradtok ki... " Gondoltam magamban.
Hol tud egy olyan kütyü, József Attilás mélységeket,
Szabó Lőrinces szófordulatokat, Villonos humort,
vagy Radnótis romantikát ajándékozni.
Nem tudják, hogy nincs is szükség gombokra,
és vezetékekre, csupán a fantázijáukra.
Nem tudják, hogy egy - egy könyvön keresztül,
száz, meg ezer karakter, hős, vagy éppen antihős
bőrébe bújhatnak bele. Bátran követketnek el
hibákat, élhetnek meg lehetetlen örömöket,
tapasztalhatnak meg távoli érzéseket,
vagy lehetnek szerelmesek számtalanszor.
Ezt adja az a rongyos, poros könyv, ami
aranyszínű köntösben kéreti magát,
a már - már elvonási tünetektől remegő kezemben.
S mikor újra olvasásra emelem az irományt,
észreveszem, hogy míg gondolkodtam, kihaltak
a karátos sugarak, betűim levetkőzték
az aranyköntöst, s beleburkolóztak a sötétség
fátylába. Ma már nem tudok olvasni.
Már majdnem kétségbe esek, amikor is két
pittyenést, a következő szavak követik,
a velem szemben ülő fiatal szájából:
"A francba, ez lemerült!"

 

                                                                              Streck Dániel
 

 

 

 

Szerző: Streky.  2012.03.05. 15:45 3 komment

süti beállítások módosítása