Ellenállásról szóló, haldokló remény,
Olvad porrá akaratomnak gyarló hevén.
Hajnal válik, gyilkos ellenséggé,
Vele vad kéj válik, dermedt jéggé.

Pár percnyi éjjel, ajkak kalandja,
Egyik a másikat, néha halasztja.
Eltévedt kezek, verítékes tájak,
Szerelemmel cakkolt, vérvörös szájak.

Ujj fűzödik ujjba, test a testbe,
Belehal az élvezet, az erőltetett csendbe.
Szem olvad a szembe, ajtókat keresve,
Érzi ennyire, soha nem volt elesve.

Bántható és gyenge, törékeny pillanat,
De megéri hisz csodás az íz, a zamat.
És a percnek csúcsán, megálló óra,
Ekkor válik szerelem, tényleg valóra.

Mennynek és pokolnak, őrjítő tánca,
Tűznek és víznek, heves románca
Jónak és rossznak, örökhű párja,
Lüktetnek szívek, egymásra várva.

Következő percek, főszereplő szemek,
Örökre védelmező, kölcsönös kezek.
Testek selyme, és illatok erdeje,
Íznek és fénynek, megismert belseje.

És az érzékek oltárján, egymásra nézve,
Olvadok szemedbe, szoborrá igézve.

                                                                         Streck Dániel

A beszédnek átütő, hatalmas ereje,
Szavaknak vérrel itatott, háborús mezeje.
Hatalmat ad neked, ha kimondod őket,
De fogollyá tehet, és föléd is nőhet.

A kimondott szónak, rabjává veszel,
A kimondatlannak viszont, urává leszel.
Egyetlen mondat, és a feledés ölel,
Vagy egyetlen szó, mely szemekben növel.

Bánj a szavakkal, és ne bánts velük,
Légy a soroknak, tejhatalmú Istenük.
Használd hát okosan, gondold meg kétszer,
Mert lehet a szándékból, átkozó ékszer.

Ne légy szónok, de lépj elő a csendből,
Lépjen ki szellem, a korlátolt testből.
Ordítson a szó, de bíztasson csendre,
Maradj tőle nyugton, de buzdítson tettre.

Szavak alkotják, tetteid seregét,
Mindegyik játsza, nekiszánt szerepét
Bátortalan csendre irányult próba,
Száműzi szavaid, hűtlen koporsóba.

A titka a szavadnak, az időknek tava,
A nyárnak hangos melege, s télnek csendes hava.
Szólj hát akkor, mikor ideje kéri,
Legyen szavad lanka, és kietlen préri.

Alkoss vele képeket, festményt és verset,
Legyen szavad a világnak, védelmező permet.

                                                                                           Streck Dániel

És igen, a mai napon (2011. 10. 22.) átléptük a 3000 egyéni látogatót! 

A blog júniusi indulása óta, 3000 olvasót foglalt le pár percre. A statisztikák szerint, egyre többször járnak fel új olvasók, és egyre többször kattintanak az Ízisz költészetre, a visszajáró vendégek is. Ez remek hír a blognak, amin már több, mint 40 bejegyzés található. 2011 júniusa óta az Ízisz költészet ismert lett már egy magyar irodalmi lapon, ez lenne az Ifjú Amatőr Költők Társasága, emellett terjed a Facebookon is! A "legsikeresebb" napon, több mint 250 ember nézte meg a weboldalt. 

Ebben a bejegyzésben külön köszönetet szeretnék mondani két visszatérő kommentelőnek, illetve kritikusnak. Névszerint: Gonoszboszorka, és Dzsásztinus a kabátos / Justinus.                                                                                                 Nektek külön köszönöm aktivitásotokat, és várlak vissza titeket nap mint nap.

De száz szónak is egy a vége, köszönöm mindnyájatoknak, hogy vissza - vissza jártok olvasgatni, remélem továbbra is számíthatok rátok. További kellemes délutánt illetve estét kíván: Streck Dániel, és az Ízisz költészet!

Ilyenkor minden dal szomorú,
Minden ritmus átkozottan nyomorú.
Nem repül madár, Istennek taván,
Nem kacagok senkinek, vidító szaván.

Virágok tövisei most darabokra törnek,
A rétnek angyalai halott szagot löknek.
Utcán lévő ördögök, álglória fölöttük,
Ördögök ők, hisz nem vagy közöttük.

Hiányod szikraként pattan a kőből,
Miért nem kaptam türelmet a teremtőtől?
Miért fáj a lét, ha nélküled menekül,
Szívem nem dobban, vár csak merevül.

Órákig szaval a másodpercnek ajka,
Ölel a magány mint afféle halálos dajka.
És hiányod sötét, éjjeli leple alatt,
Boldogság és fény, aligha maradt.

Napsugárból kiváló Isteni teremtés,
Délibábba szunnyadó végtelen merengés.
Illúzió és álca, szélhámosok játéka,
Nem te állsz ott, csak hiányod szándéka.

Hajnal hasad bele, a végtelen éjbe,
Türelem fullad, a türelmetlen kéjbe.
Szalaggá bomlik, koporsómnak zsinege,
S perzselővé válik, az éjjelnek hidege.

Itt vagy újra, elhiszem már nyugodtan,
S megbújhatok végre, védelmező zugodban.
Már vidám a dal, és madarak repülnek,
Tövis nő a földből, és illatok feszülnek.

Ördög válik angyallá, glóriája korona,
Az Ördög az Angyalnak, közeli rokona.
És nekem mesél, a csillagmintás lepel,
Nem akar megfolytani, már értem felel.

Szemem a könnytől, már gyémántosan tiszta,
És kimondhatom végre: Hiányzol Kriszta...

                                                                                             Streck Dániel