Villám

Mézszínű szőlőszemek
Csillognak távolabb.
Ahogyan a nap lemegy,
Képe csak hatásosabb.

Beleolvad a tőkékbe,
Megrajzolja árnyait.
Az a fáradó hőségbe,
Kinyújtozza szárait.

Sorok között utacska
Vezet fel egy dombra.
Azon lusta nyulacska,
A saját árnya szobra.

A dombról nézel rám,
Oly távolinak hatsz.
Láttalak én ezerszám,
De mindig újat adsz.

Dombod én megmászom,
És ott majd ölellek.
Végignézünk a tájon,
És napsugarak ölelnek.

S letekintek az útra,
És mit látok, férfit.
Ki dombot mászik újra,
Látja szőlők árnyait.

Felér, és már ő ölel,
Én szellemként mozgok.
Itt vagy hozzám közel,
De süket mit kimondok.

Életed dühös éjszaka,
Melyben dühös zajok.
Én abban csak egyetlen,
Magányos villám vagyok.

Streck Dániel