Mindig is egyfajta bálvány,
Sok helyen törött, de igaz márvány.
Hatalmas és óriás, de néha apró,
Önzetlen és igaz, de sokszor gyarló.

De mégis fényes, követendő minta,
Életutam tollában, a végtelen tinta.
Téged követve, felnőtté válok én,
Kettőnk barátságának, cseppnyi szigetén.

Időtlen hossz utak, vidám vagy bús,
Békével és harrcal, mindkettővel dús.
De együtt járjuk, hidd el nekem,
Hisz öcséd vagyok, sétálj velem.

Tanulva tőled, sőt utánozva téged,
Saját igazad, és erényedet véded.
De tőlem ne védd, hisz belőled tanulok,
A tudatlanság homályában, megvakulok.

Köszönöm hogy láttad, ahogy a világra léptem,
És segítségeddel nevemet, annak falába véstem.
Köszönöm hogy látod majd, haldokló végem,
És segítségeddel elértem, hogy számítson a létem.

De elég volt, tovább nem is dicsérem,
Elég egy utolsó szó: Szeretlek Fivérem!

                                                                               Streck Dániel