A felkelő Napban, angyalok tánca,
Tündérek éneke, és fények románca.
Csillámló kristályok érzéki kalandja,
Életnek és halálnak, sokszínű smaragdja.
De sejtelmes és titkos, éjjeli Hold,
Szemtelen és pimasz, de igaz kobold.
Mimikák és ráncok, óriási hada,
Szerelmemnek nem más, mint szívednek szava.
Lelkemig hatoló, felhevített penge,
Mutatja meg újra, hogy a vértem az gyenge.
Hisz egyetlen szikra, és omlik a fal,
Mely előled félelmet, és hitet takar.
De Napod elől árnyék, nincsen a Földön,
Vonzod tekintemet, és enged az ösztön.
És én pillantok újra, bele a Napba,
És beleszeretek ismét, mindig ugyanabba.
A lírám egy tömlöcben, az ordító fogoly,
Hisz ő ajkadon a szó, és arcodon a mosoly.
Streck Dániel
Utolsó bejegyzések