" Minden ember, a magához hasonlóval barátkozik. "

                                                                     Egy jó barát

19-szer láttam én, a hűn burjánzó Tavaszt,
19-szer húzta meg, a természet a ravaszt.
19-szer frissültem én csecsemővé tőle,
De 100-szor akarok még, hallani felőle.

19-szer éreztem, a Nyárnak forró testét,
19-szer töltöttem, csillagok alatt az estét.
19-szer voltam én, örökhűen szabad,
De 100-szor kérlek én, mutasd újra magad.

19-szer hallottam, az aggastyán Ősz szavát,
19-szer láttam én, az ezerszínű őscsodát.
19-szer esett vállamra a haldokló levélhad,
De 100-szor akarom még, hallani a hangodat.

19-szer tapintottam, Télanyónak hóhaját,
19-szer hallottam remegően torz sóhaját.
19-szer sikerült hát, tőlem szomort venned,
De 100-szor akarok még, dideregni benned.

                                                                Streck Dániel
 

" S bíborszívem egy rejtett peremén,

együtt sétálunk, az Apám meg Én. "

                                                   Tavaszi Mohikán

Lágyan lengő nád, hozzád hasonló,
Mint a sört nemesítő, csodás komló.
Olyan vagy, mint a Nap ezer arca,
Mint Jézusnak vívott, becses harca.

Rólad jut eszembe, az első mosoly,
És te vagy az, ami először komoly.
Hangod szimfóniája, fülemben ül,
Tudom, enyém vagy már ott belül.

Érintésed sóhaja, kíséri az életem,
Ajkad mézére, már ősideje éhezem.
S öled lágy ágyának szélére bújva,
Mesélnék neked, pitypangokat fújva.

Elmondanám azt, mitől a lúdbőr fest,
Mitől percenként rezzen, e forró test.
Forró ölelésed vágyának kovácsa által,
Fejemben az ajkam, találkozik a vállal.

És lehúzva róla, a tisztaságnak fátylát,
Melyen szerelmes szemem, könnyedén átlát.
És tovacsókolva, a harmatselymes bőrödet,
Megjátszanám neked, rajongód, s hősödet.

Kezeim között, értelme nyerne ez a tett,
Újra emlékezne az érzelem, ami felejtett.
Hordozva a rosszat, félelemmel teli,
Szerelmem most, a Te lelkedet szeli.

De üldöz már engem, a csalódás hatóság,
De nem kapnak el, mert ez most valóság.

                                                                  Streck Dániel

Köddé válva akarok rád vigyázni,
Láthatatlan angyalként, nem hibázni.
Megvédelek a világ, rosszalló szavától,
Megvédelek a pokol, legmélyebb bajától.

Életemet adnám, hogy esélyt nyerjél,
Hogy a mezőn újra, mosolyt szedjél.
Szeretném súgni, a halk szellő szavával,
Hogy megküzdünk mi, a világ összes sarával.

S akarom kezedet fogni, őrizni álmodat,
S én akarok lenni, ki éjjelente látogat.
Én akarok lenni, aki fénybonbonnal kelt,
S én akarok lenni, aki jó útra terelt.

Ennyit gondolva, már már életre készen,
Látlak téged, tükröm mély szemében.
Elpattan a húr, tükör zuhan a mélybe,
Ekkor kerül az álmom, hatalmas veszélybe.

Érzem és látom, hogy most védelemre éhezel,
De hogy tudnálak védeni? Hisz nem is létezel...
 

                                                                   Streck Dániel

" Minden szőnyeg, egy hibát takar a padlón. "

                                                           Streck Dániel

Ritmus dübörög, fülemet zaklatja,
Magát lassan két órája hallatja.
Nem tud leállni, pedig hátrálok,
De folyton súgja: én rád várok.

Ha tudná rólam, halnék is érte,
S azt mondanám, ismét megérte.
Ha tudná rólam, hogy mennyi a hibám,
És hallaná éjjelente, reménytelen imám.

De nem tudja, szerintem nem is látja,
Hogy nálam az éjjelt, újabb éj váltja.
Nincs már nappalom, nem is remélem,
A holdfénnyel is, bár sírva de beérem.

Ha leírhatnám versbe, érzelmem mélyét,
S leírhatnám már, türelmem sekélyét,
Akkor tudná ő is, hogy nincs sok idő,
Keveset lélegez már, a szerelmes tüdő.

Írj nekem! Szólj hozzám! Érints meg,
Vedd már észre! Testem érted remeg.
SZERETLEK! Zuhanásból jövő kiáltás,
Innen lentről, sötéten rossz a kilátás.

Lehajtom fejem, talán elfogadni kéne,
Lehet muszáj lesz, az útból állnom félre.
Remélem Tündér, rád idővel szert teszek,
Mert melletted én, halhatatlanná leszek.

Együtt kelni, a Nap aranyló érintése által,
És melletted úszni, nap mint nap az árral.
Veled nézni, a Holdnak ezüstös életét,
S hallani veled, az éjjek mély énekét.

Veled látni, a szellőnek idős táncát,
Látni elszakadni, ezer kapcsolat láncát.
Boldogságot s drámát, rosszat s jót,
Utálni a csendet, és imádni a szót!

Érinteni téged, bőrödnek lágy illatát,
És látni szemednek, könnyes csillagát,
Mikor azt mondom neked, szeretlek,
S gazdájává válni, érzéki kezednek.

Érted menni előre, pofonokat nyelve,
De eközben, igaz boldogságot lelve.
S veled érezni, az első rózsa vérét,
S tőrrel karcolni, az öregfa kérgét.

Beleírni abba, mindig is szerettelek,
Mondj igent, és boldoggá teremtelek!

                                                                 Streck Dániel