Amit olvasol, az versemnek eleje,
Lüktet kezemben, a strófák ereje.
Szabadon kell engedjem, mert megöl,
Ez a versszak, futva siet itt elöl.

Ezüstérdemként jön és bemutatkozik,
Itt az ideje, félően, de megmutatkozik.
Üdvözöljétek hát második felvonás,
Nem is mond semmit, csak egy tollvonás.

Bronzfényben csillogva tapsot érdemel,
Harmadik versszak mellettem térdepel.
Ő is itt van, pompázik egészben,
Csillognak a rímek, vénülő szemében.

Érmet már nem kap, de előkelő a hely,
Amit magának tudhat ez a lírai kehely.
Büszkén lép a pódium baljának felére,
S dallamot varrnak, kerekded fejére.

Boldog utolsó, magát meg nem hazudja,
Mert bizony a titkot egyedül ő tudja.
Utolsó bár, de a hatalom a kezében,
Mert ő marad majd meg, az emberek fejében.

                                                                   Streck Dániel
 

Kedves olvasók!

Örömmel jelentem be, hogy a mai napon (2011 09. 29.) elérte "blogunk" az ezer látogatót!     Nagyon hálás vagyok ezért minden kedves olvasómnak, újaknak s régieknek. Köszönetképpen, írtam nektek egy egyszerű kis verset, mert néha a kevesebb, több!

Köszönöm nektek, olvasóim hada,
Nektek szól most, versemnek szava.
Nagy dolog, amit elértetek nekem,
Könnyektől csillog, ihletett szemem.

Ezer olvasóm, velem tart-e még?
Olvassátok-e, verseim elegyét?
Bízok benne, és várom barátaim,
Mert velük tudom kitolni, végtelen határaim.

Nektek szól hát, e Köszönet Vers,
Mely nem túl mély, sőt kicsikét nyers.
De nem is a lényeg, a szavak kútja,
Csak hogy írhassak nektek, újra és újra.


                                                             Streck Dániel

Falakból suttogó, tengermély bánat,
Segít kibontani, a költői szárnyat.
De ezzel repülnöm, az igazán veszélyes,
Mert odafent a levegő, fájóan szeszélyes.

Mennyet súroló, igaz, őszinte énkép,
Zsebemben kopó, szerelmes fénykép.
Egykor egyben élő, virtuóz pillanat,
De engem már csak a napfény símogat.

Felhő alá bukva, a gondolat tengere,
Rajta egy hajó, azon életem embere.
Intek neki, de már észre nem vesz,
S őszintén, a szellő sem kedvez.

Forduljak utána? Vagy szálljak tova?
Repüljek arra, hol szívemnek otthona?
Csillámmá oszlik, a felhő ott szemben,
Szárnyamat világítva, emel fel engem.

Innen a magasból, többet is látok,
Megannyi szolga, s ezernyi bábok.
Mind azt hiszi jó, mert nem látta még,
Hogy a hajó süllyed, s az lesz a vég.

De nekem sikerült, és már felfelé tartok,
A hajómat lehagyva, a boldogságba hajtok.

                                                                   Streck Dániel
 

Holdnak reszeléke, érinti a testem,
Éjfekete csillagflotta alatt letelepszem.
Táncoló gyémántként hullik az égből,
Mit is meséljek még, a fekete éjről?

Ezernyi "csingiling", mély táncot űzve,
Hoz engem lassan, emésztő tűzbe.
Felállok most, érinteni muszáj,
Mielőtt eltűnik, a ragyogó uszáj.

Nyújtom már kezem, érintés perce,
De ekkor foszlik szét, a pillanat teste.
Könny szökik szemembe, ordítani kéne,
De ekkor tör elő, a reménynek fénye.

Új gyémánt hull, a bársonyos mennyből,
Előtör egy érzelem, a gyászoló csendből.
Újra itt vagy? Kérdezem most tőle,
Nem hallottam már, egy ezrede felőle.

S világít felém, arcomat fürdeti,
Szívembe most, a mosolyt ülteti.
Nem gyémánt ő, hanem az érzelem Angyala,
De megvan ám neki is, a végzetnek hajnala.

Ha nem figyelsz rá, darabokra törik,
Többet a szárnyát, össze nem szövik.
De én vigyázok rád, életem értelme,
S ezzel megszűnik, pirkadó félelme.

Ezért ő, a fénybe röpít engem,
Róla szóljon hát, jégtiszta versem.

                                                         Streck Dániel

 

Csodás vagy, mint az ősznek az illata,
Mint a szél, mely a bölcsőmet ringatta.
Anyanyelved nem más, mint szívdobbanás,
Te vagy a vég, és maga az Ősrobbanás.

Előttem voltál, s utánam leszel,
Néha adsz, de máskor elveszel.
Gyönyör bimbódzik ősi nevedben,
Megtorpansz most a vénülő szemekben.

Te is sajnálod, hogy újra eltelsz,
De ne habozz, jobb ha nem kertelsz.
Állj ide elém, suttogd hogy vége,
Jobb a haragnál, az őszinte béke.

S akkor én, pillantok majd szemedbe,
Belefűzöm ujjamat, végtelen kezedbe.
Azt mondom, indulhatunk végre,
Megvolt mindenem, ideje hogy vége.

Elvénült íriszem most csodát fogad,
Fényes gyönyör, amikor Ő fogad.
Tudod, ki ad majd sok szépet,
Tudod Ő a Te jutalmad, Élet!

                                                          Streck Dániel