Elrepülök magányosan,
Mint a felhő oly magasan.
Ahol csillag is csak félve néz
A Napsugár folyva törik mint a méz.
Ahonnan minden hangot halkan hallok
Istent is csak félve vallok,
Ahol minden ember olyan tiszta,
Mint a csecsemőben égő szikra.
Ahonnan minden tettet félve látok,
Innen tekintek le rátok.
Mindegyiket felismerem,
De bevallani félve merem.
Bennetek majd kételyt hagyok,
Hogy én sem több, mint ember vagyok...
/Streck Dániel/
Utolsó bejegyzések