Csöpög az eső.
Mesél a hangja.
Repdeső
Madárka lakja.

Köröket rajzol.
A tócsatükörre.
Nem is nagyzol
A gyönyörre.

Elmossa arcom,
Arról a könnyt.
Magamat tartom,
Csönd...

Lemossa rólam
A bús közönyt,
Az eső szótlan,
Csönd...

Sétálok benne,
A szürkületben.
Az élet szennye
Ebbe születtem.

Ezzel ő sem bír
S nem is akar.
Csak köröket ír
S tócsákat kavar.

Az eső.

Fáradt csatorna
Panaszolja őt.
Utca lámpatornya
Ontja az esőt.

Én csak megyek,
És megyek.
Az eső csepeg,
Sírnak az egek.

Sírok én is.

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.04.26. 14:48 1 komment

Ráncos tükör a tó,
Melyen izzik a Nap.
A hegy mögül áradó
Lángoló égdarab.

Kikukucskál a fény,
Bezárva a ketrecébe.
Mint a fáradt faszén,
Ragyog a víz szemébe'.

Színtelen hegyóriás
Feketéllik alatta.
A csódás fényszórás
Magával ragadta.

És középen a tavon,
Aranycsíkót rajzoló
Isten fekszik hason.
Hallgat most minden.

Ponty repül az égbe
A mélyből gyorsan.
Majd visszaesik az
Aranykékbe,
Reményhagyottan.

Távolabb horgászbot
Áll nyugodt lesben.
Áztatja a haltápot
Ebben az ősi testben.

Milyen csendes élet,
Mennyi naív halacska.
Mikor Naptól éghet,
Ez a békés tavacska.

Streck Dániel




Szerző: Streky.  2012.04.26. 14:34 Szólj hozzá!

A vonatomon utazom rég
S az ablakon nézelődök.
Néha mintha álmodnék,
Az égnek ágyára dőlök.

Felhők.

Mintha fehér láng volna,
Vagy jéggé fagyott füst,
Mi tán' a Napnak hódolna
Mi fátylától oly óezüst.

Felhők.

Ólomfodrok a komor égen.
S mindenki őket bámulja.
Én csak költőként nézem,
De egy szerelmes ámulva.

Ez a csodás égi sereg,
Néki szívruhát viselne.
"Hisz én most szív leszek!"
Suttogja a varászló elme.

A juhász ki elvesztette
Nyáját, juhot lát belé.
Egy lovag gyönyörű dámát,
Ki szalad most őfelé.

Én verset látok bennük,
Bár érzem, többek annál.
"Mi az esőket cipeljük!
S vendégek vagyunk a Napnál!"

Mondják a felhők.
Fantáziafestők.

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.04.23. 21:55 Szólj hozzá!

Ziháló sötétség olvad
Egybe a romantikával.
Az égre lövi a holdat
Kéjből formált nyilával.

Testeknek selyme érik
Össze a végtelenségben.
Egy alakot öltött létig,
Egy foghatatlan emlékben.

Románc, sőt a szerelem
Öltözteti fel a világot:
S én párom arcába lehelem
Azt a tüzes lángvirágot.

Azt a szót mi összeláncol,
Érzést, ami nem hibádzik.
Mitől Te szépnek látszol,
Mitől léted lénye hiányzik.

Érintésed lüktet hátamon
Ajkad érinti vágyamat.
S rúzsod mint lávanyom
Tüzeli olthatatlan lázamat.

Felrobban már a pillanat
Mikor megtalál a szemed.
S így válik általad,
Testté a bölcselet.

S akkor végre megenyhül
Lágy szorításom ereje.
Érzem, ahogy gyengül,
Az ösztönöknek ősereje.

Enyém vagy, akkor is ha
Nem foglak éppen.
Enyém vagy:
Vérben, és vészben.

Akkor aztán felborulhat
Világok betanult rendje.
Nem érdekel, ha megfullad
Éjszakák ősi csendje.

Ordítson a Nap és az eső,
Keljen fel az alvó éj.
- Nem látod, te semmittevő?
Ordít a túlfűtött, édes kéj!

Pirkad.
Megkopik az éjjel korma
Nem izgat.
Ő ringat.
Éjjek óta.

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.04.23. 21:30 Szólj hozzá!

A tegnapi nap folyamán, az Ízisz költészet átlépte a 8000(!) egyéni látogatót! 

Amik történtek: Április 11.-én, itt a Ceglédberceli Dózsa György Művelődési házban megrendezésre került egy író-olvasó találkozó, ahova meghívást kaptam, mint költő. Remek ajánlatot kaptam, egy kiadótól, így remélhetőleg a kötet is hamarosan kapható lesz. A blog 2011. június elején indult, és azóta már majdnem 10 000 látogató nézett be. Ez remek adat ahhoz képest, hogy a reklámoktól mentes, irodalmi témával foglalkozó internetes könyvről beszélünk. Remélem továbbra is velem tartotok, és olvastok engem! 

Streck Dániel; Ízisz költészet

Szerző: Streky.  2012.04.23. 17:44 5 komment

Fáradt tüzet okád 
A magányos fákyla.
Beöltözteti a szobát,
Szépiaszínű lángja.

Előttem a pohárban
Díszes pezsgő szól.
Engem torz vágyban,
Fürdet alkonyattól.

Koldulnak a tárgyak
Félnek és szeretnek.
Táncolnak az árnyak,
Nevetnek.
Nem hiszek szememnek.

Alkohol láttatja ezt
Ebben sötét szobában.
Az árny táncra kezd,
A polc sűrű porában.

Minden olyan érdekes
Félelmetes is kicsit.
De tudom nem érdemes
Félnem, Csak picit..

Nem az árnyaktól ám,
Nem is a bíborlángtól'
Nem a mászó csótány.
Csak is az igazságtól!

Magányos vagyok.
Olyan mint a láng.
Ahogy telnek a napok
Ez vár miránk.

Magány.
Sötét, táncos, és vidám.
Magány.
Lassú, láthatatlan cián.

Magány...

Streck Dániel



Szerző: Streky.  2012.04.18. 23:02 Szólj hozzá!

Fölébem hajol a kék ég.
Lábujjhegyen áll a Nap.
A horizont vonala épp ég,
Egy fénysugár beleharap.

Felhúzza ő magát rajta,
Kitekint gyorsan fölötte.
S bársony féle és fajta
Felhők gyűlnek körötte.

Magános diófa nyújtózik
A szomszéd kerítésen át.
Cserépen pihen, így
vigasztalódik,
Átöleli a ház derekát.

Macska egyensúlyozgat
A vékony kerítés vonalán.
Egy öreg fészer megroskad
Élete búskomor alkonyán.

Hatalmasat ugrik a cirmos,
Szinte átrepüli a diófát.
Halál és Macska cinkos,
Így elkap egy madárfiókát.

Csönd.

Nyugtatóan táncol most
Érzékeimen a csönd.
Beszívja minden rost,
Engem aranyviaszba önt.

Mozdulatlan és szótlanul
Lesem az élet mozzanatait.
Ekkor hallom meg válaszul
Hozzám suttogó szavait.

Élj.. Súgja sejtelmesen.
És még több mozdulatot
Láttad most már velem.
Engem úgy bemutatva,
mint rabot.

De hisz ember vagyok!
Én nem tudok már élni!
Rég megöltek a zajok,
Így kell egy életet
leélni!

Bárcsak lehetnék macska,
Diófa, vagy akár fészer!
Omladozó rossz házacska,
De mégis egy fényes ékszer.

De nem lehetek.
Csönd.

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.04.17. 20:10 2 komment

Az egyik kedvenc - ha nem a kedvenc - költőm József Attila. Verselése mély, megfűszerezve gyönyörű szóképekkel. Úgy gondolom, sok évtizeddel megelőzte a korát. 

Latinovits Zoltánt nem kell bemutatnom egy ilyen tartalmú weboldal látogatóinak, azt hiszem. Ahogy hallgattam a lejjebb megosztott videót, arra gondoltam, hogy: "Igen.." Ő az alkalmas ember egy József Attila vers elszavalásához. Amint meghallottam a hanganyagot, lúdbőrös lettem. Meg kell osztanom veletek is..  Íme:

Szerző: Streky.  2012.04.16. 23:03 3 komment

Arany-sugárként töri át
A fény a sötétség falát.
A lombkorona a barikád,
Beléje zárja saját magát.

Skarlát-sálat ráncigál,
Az avar cifra nyakára.
S ahogy a bíbor sántikál,
Úgy tágul az erdő határa.

Arany-érmeként csillan,
Egy-egy levél a földön.
S földje élethossziglan
Marad számára a börtön.

Ő már nem nő ki többet
Sem ágból, sem szívből.
Törtet, hogy uraljon 1
tölgyet,
Hisz különvált már tíztől.

Fatörzs árnya rejti el
Maga mögé az őszi avart.
Belsejéből mókus figyel,
Télire mély odút kapart.

Bölcs bagolyhad röppen,
Égi házából vadászatra.
S ezért portyája közben,
Sok kis áldozat zuhan
mély bánatba...

Csendesül már a rengeteg,
Erősödik a folyó hangja.
Patadobogások csengenek,
A partot őzcsorda lakja.

Kortyolgatják az életet.
Bőszen, hisz ki tudhatja,
Meddig ihatnak még édeset
Mi a létet a szívbe,
eljuttatja.

Óriási levélsereg szitálja
A fényt a talaj testére.
S ezt egész addig csinálja,
Míg a talajból nem lesz a
testvére.

Ha már fényben úszik a föld,
Akkor feléled, és lüktet.
Alatta csiga, felette madár
költ,
Az erdő engem.. Gyönyörben
fürdet.

De sajnos..

Ódon fakerítés vágja szét
A pagony aranysárga testét.
Ez szórja őt majd szanaszét,
S ez okozza szabadságának
vesztét.

Ide nem kellett volna jutni
Embernek, és a szerszámnak.
Az erdőt összefogó gurtni
Üzen hadat a modern mának.

S ez nem más, mint az öreg
Szeretett romantika.
Rohanó víztömeg s aranykövek,
Nem pedig a technika.

Maradjon csak meg az erdő,
Mint titkok örzője, védője.
Ne legyen ő is emberi fertő
Emberi kézben, ember vésője.

Ne váljék ő is alapanyaggá,
Maradjon meg örökké csodának.
Váljon verssé, és szavakká,
Éljen azért, hogy csodáljak.

Romantika. Szerelem. Titkok.
Hely, melyben vágyat olthatok.
Mosolyra, sőt egy csókra indok,
Erdő.. Én most beléd olvadok!

Őzed, baglyod, csigád leszek!
Porladó avarod is ha muszáj!
Leszek ág, ki taposva recseg,
Még akkor is.. Ha fáj...

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.04.16. 22:38 2 komment

Gyémánt testet rajzol
Most a rétre a napsugár.
Egy árva méhet hajszol
Ez az agg nagy kufár.

Ezer csók atyja lenne
Ez a mindennapos
romantikus naplemente?

Türkiz tükröt mázolgat
Tavak ezüst tálcájára.
Ezernyi szépet ápolgat
Így vigyáz erdők nyájára.

Ezer szerelem szülőanyja
Ez a mindennapos
Pár órás epigramma?

Bíbor maszkot öltöztet
Síkságok óriási testére.
És aranyvízzel öntözget
Hogy erejéből maradjon:
estére.

Ezer életnek az Istene
Ez a mindennapos
Csodálatos Naplemente...

Streck Dániel


Szerző: Streky.  2012.04.15. 23:21 1 komment

Részeg cserebogár játszik
Aviátort a sötétségben.
Zajként száll háztól házig,
Az éj komor sötétjében.

Fényt keres, mint az ember,
Még akkor is ha nincsen.
S ha majd nap gyúl egyszer,
Boldogság akkor sincsen.

Csak bandukol téren és
időn át, mint vak lázálom.
Hajtja a vak elismerés
Keresztül a sötét tájon.

Fától fáig, csillagtól egy
másikig, szinte már vakon.
De a bogár addig megy,
Míg jegyzik: csak egyetlen
egy lapon...

S ha már nem meséli tinta,
A rovar reptének ódáját,
Akkor majd dísziti virágminta
Eldugott, romlott rónáját.

Részeg cserebogár játszik
Hamisan a sötétségben.
De ő is halottnak látszik
Ebben a sötét éjben...

Streck Dániel




Szerző: Streky.  2012.04.15. 22:59 2 komment

Köszönöm, hogy ekkora csoda vagy,
És aranyköntösbe bújtatod testem
árva lelkületét.
-felületét aranyporral hinted,
élvezi minden sejtem.
Mint játszó kisded
Kit csín közben kap tetten
Az idő.
Mint mikor a Nap keres fogást
a horizont monoton vonalán.
S estefelé bár fénye
heges,
tündököl a lénye.
Teljes egésze.
S az éj sötétje anyaként várja
vissza méhébe gyermekét,
a Napot.
Meggyógyítja forró hegét,
S rábocsájtja arra a sötét
fagyot.
Felajánlja ölét.
Az éj.
Visszatértem. Otthonra leltem
benned. Nem gyomra.
S hűvös lesben, otromba
nyelven beszél hozzám
a racionalitás.
Mint foszlány
izmos, és daliás.
De erőtlen.
Menekül előlem.
Mert benned otthon vagyok,
s ragyog
a heges napok
cseles csokra.
Visszatértem!

Streck Dániel

Szerző: Streky.  2012.04.12. 22:07 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása