Hajnali kéznek rajzolt remekje,
Éjjeli titokba burkolt ereklye.
Újra ilyet, alkotni képtelen,
Ő az egy s maga a végtelen.
Gyilkos kezem arcodat érzi,
Szemem könnye lelkedet vérzi.
A háború vagyok én magam,
Te áldozattá válsz általam.
A béke maga mit jelentesz,
Engem ellentétté teremtesz.
Életveszélynek szagától riadok,
Fertő tó, melyből halált ihatok.
Nem lehetsz enyém békés hajnal,
Alkony vagyok én, egy a zajjal.
Mert széllé porladnál karomban,
A béke meghal fekete dalomban.
Engem követsz, vagy előzől meg,
Minket évek során egymáshoz szőttek.
Én vagyok a háború, és te a béke,
Egyik a másik kezdete, vagy a vége.
Veled lep meg a vég, téged sodor,
Lélekfogytig marad életem komor.
Nem vagyok tied. De te sem enyém,
Eggyé olvadunk a tudatlanság jegén.
Béke és harc jár kéz a kézben,
Fehér galamb rúg a hevült vérben.
Rövid románc, élni már képtelen,
Hisz ő az egy.. S maga a végtelen.
"Én már aligha változom meg...
Minden vonásom végleges.."
Streck Dániel
2011.12.18. 21:24
1 komment
Kedves olvasók!
Szeretnék megkérni minden kedves olvasót, hogyha teheti, regisztráljon az Íziszre. És nyugodtan hosszá szólhattok minden egyes bejegyzéshez, sőt, kifejezetten örülnék is neki. Így hát szeretnélek még egyszer megkérni titeket, hogyha lehetőség van rá, legyetek regisztrált tagok a weboldalon. Persze aktivitásotokért jelképes ajándékot is kaptok, minden hónap végén.
Részletesebben: Az a látogató, olvasó, kommentelő, aki a legtöbbet jár vissza, és ír az oldalra, ( persze tartalmilag megfelelő, értelmes bejegyzésekről van szó) annak jutalomban lesz része a hónap végén. Minden hó végén kihirdetjük a győztest!
Köszönöm: Streck Dániel - Ízisz költészet
2011.12.13. 22:17
Szólj hozzá!
Melletted ébredek ma reggel.
Gyönyörű az is, ahogyan fekszel.
Hibáid láthatatlanok már nekem,
Aludj még. És álmodj velem.
Harmónia csókolja a tested,
A legszebb képet te fested.
Szikrákat szóró tökéletesség,
Vitathatatlan, vibráló nemesség.
Percekig játszik a fény ajkadon,
Nem csodálom, tökéletes alkalom.
De nem mozdulok. Nem törlek szét,
Nem rontom el, a gyönyörű eszmét.
Ablakon halkan beszökkenő szél
Tudatja velem, hogy ismét legyőztél.
Csak bámulom arcod, és álmodok,
De álmomért ébrenlétet áldozok.
Megéri azt, hisz nem hiányzik semmi.
Nem kell a boldogságért semmit tenni.
Csak nézni Téged, azt ahogyan alszol,
Ahogyan Isten akarata elébem rajzol.
Megrebbenő szempillád arról árul,
Hogy álmod ajtaja, lassacskán zárul.
Ébredni készülsz, végeztél odabent,
Én fogok álmodni, minket odafent!
Mennem kell. Mert meglátsz a végén,
Nem értenéd, mi ez a titokzatos fénylény.
Most repülnöm kell, de szárnyaim véreznek.
Még ne kelj fel. Angyalok nem léteznek!
Mire kinyitod szemed, már felhőkben járok,
Távolról igaz, de szerelmemre vigyázok.
Ködös felhőkön át, nézem ahogy keresel,
Felsegítlek majd, akárhányszor elesel.
Már tudod ki vagyok. Angyalod néked,
Én vagyok a ragyogó, végtelen fényed.
Rádvigyázok én, és reggel látogatlak,
Életed során, angyalok látogattak.
De szerelmes csak én lettem beléd,
Ezért hallgatom reggelente, álomi meséd...
Streck Dániel
2011.12.13. 21:56
3 komment
szűkülő idő
csökkenő tér.
egykori ősidő
mára lőtér.
nincs bajtárs
ellenség van.
haldokló hárs,
világunk alkonyban.
riadót fújnak,
kelj fel bátor!
füledbe súgnak:
ölj még párszor.
politika és gaz
uralta földgömb.
nincs már igaz.
nincs különb.
elfordul tőlem,
az Isten is.
tudomást felőlem,
mint nemezis.
hisz az vagyok!
hazug ember.
már nem ragyog,
égkék tenger.
vörösbe futva
vissza tekintve,
pokolba jutva
törődéssel hintve.
ez a sorsunk,
nem csak nekem.
jeleket hordunk,
hazugsággal fedem.
mint minden ember,
hazudok én is.
meggyónyok egyszer.
s menny lesz mégis.
bomlik a remény
süket az úr.
istenek hegyén,
vár a hadúr.
s háborúba hív,
nincs pihenés.
míg dobog a szív,
ordítson lihegés.
harcolj és hazudj,
ölj is ha kell.
majd vérben aludj.
mozdulatlan a mell.
s nincs isten,
se nincs fény.
pedig én hittem,
szívem már vén.
megbánni nincsen
se idő sem erő,
inkább halok mintsem,
legyek bajkeverő.
vezeklem ha muszáj,
Isten és ördög elött,
elindult az uszáj.
a Teremtő lejött.
és hozzám szól,
engem kérdez:
félsz az alkonyattól?
fénnyel vértez.
s indulunk együtt,
felfelé a fénybe.
csillagok mindenütt,
nem mar fém a fémbe.
csend és nyugalom,
megbántam mindent.
és ezért a jutalom,
játszhatom: Istent.
Streck Dániel
2011.12.13. 00:02
3 komment
Utolsó bejegyzések