szűkülő idő
csökkenő tér.
egykori ősidő
mára lőtér.
nincs bajtárs
ellenség van.
haldokló hárs,
világunk alkonyban.
riadót fújnak,
kelj fel bátor!
füledbe súgnak:
ölj még párszor.
politika és gaz
uralta földgömb.
nincs már igaz.
nincs különb.
elfordul tőlem,
az Isten is.
tudomást felőlem,
mint nemezis.
hisz az vagyok!
hazug ember.
már nem ragyog,
égkék tenger.
vörösbe futva
vissza tekintve,
pokolba jutva
törődéssel hintve.
ez a sorsunk,
nem csak nekem.
jeleket hordunk,
hazugsággal fedem.
mint minden ember,
hazudok én is.
meggyónyok egyszer.
s menny lesz mégis.
bomlik a remény
süket az úr.
istenek hegyén,
vár a hadúr.
s háborúba hív,
nincs pihenés.
míg dobog a szív,
ordítson lihegés.
harcolj és hazudj,
ölj is ha kell.
majd vérben aludj.
mozdulatlan a mell.
s nincs isten,
se nincs fény.
pedig én hittem,
szívem már vén.
megbánni nincsen
se idő sem erő,
inkább halok mintsem,
legyek bajkeverő.
vezeklem ha muszáj,
Isten és ördög elött,
elindult az uszáj.
a Teremtő lejött.
és hozzám szól,
engem kérdez:
félsz az alkonyattól?
fénnyel vértez.
s indulunk együtt,
felfelé a fénybe.
csillagok mindenütt,
nem mar fém a fémbe.
csend és nyugalom,
megbántam mindent.
és ezért a jutalom,
játszhatom: Istent.
Streck Dániel
Utolsó bejegyzések