Tófilozófia

Nézem ahogy leng a nád,
Kétszeresére nő a vizen.
Csitítja a szellő zaját
Képe a víztükrön pihen.

Ó mennyire szabad emitt
A szárnyakelt szabadság.
Itt, ahol teljesen kvitt
Komolyság, s hóbortosság.

Megrezzen a tónak bőre,
Fodrokat szül egy tett.
Kis vizipók szökken előre
Apró hullámokat keltett.

Büszke sasmadár szállja,
Mindkét eget most előttem.
Tekintetem büszkén állja
Tudom, ő van előnyben.

És ilyenkor jön világra,
Egy pár gyarló gondolat.
S a tudat töri szilánkra,
Minden egyes csontomat.

Miért vagyok én bezárva?
Lelkem mély börtönében.
Mint egy naiv kicsi árva,
Egy Istennek ösztönében.

Bár lehetnék oly szabad
Mint a kettő sasmadár.
Kinek tükre szeli a tavat
De lelke mégis visszajár.

Vissza vissza, az égbe.
Ahová én nem mehetek.
Fel, fel, oda a légbe!
Szárnyaim túl nehezek...

Így hát most maradok,
Kanapémnak bőr ölében.
Maradok, mint a rabok,
Lelkem legmélyebb
börtönében...

Streck Dániel