Mi eddig eszmém s mámorom,
Mára foghatatlan vágy.
Színtelen napjaimat számolom.
Egyre csábítóbb az ágy.
Gyöngébb mint a képzelet,
Életem vérszegény.
Hallanám sípolni a gépeket,
Sok kihűlő véredény.
Nem tüzeled szavaddal őket,
Nem vagy napom.
A halál már leplébe szőhet,
Szó nélkül hagyom.
Többet nem tudok mondani,
Nincs már szavam.
Bilincsemet tudom eloldani,
Már hagyom magam...
Már rólad szól a halál,
Mint az élet.
De szavakat nem talál..
Nem tud mesélni téged.
Mert a tökélyt önteni szóba,
Költőknek sem sikerül.
Belesüllyesztem egy mély tóba,
A tudat megsiketül.
Hová lettél csoda s kábulat?
Árnyékom ölel csupán.
Környékez már a véges ájulat,
Élet a halál után.
Eszmém s mámorom voltál...
Ki majd a halálból is visszahoztál.
Streck Dániel
Utolsó bejegyzések