Egy utolsót mesélve
Tekintek rád.
Igaz, sokat remélve,
Szólok hozzád.
Vajon érted-e mesém,
Miről szólok.
Mélyen látsz-e belém,
Könnyt szórok.
Puskapor szagát érzem.
S hangját hallom.
Lelked mesémmel vérzem,
Abba kéne hagynom.
De érdekel. Látom én,
Szemed csillog,
Mint egy ékszerköltemény,
Fényezve pislog.
Halálos sebek száma,
Ezerre rúg.
Csatatéren zajló dráma,
Társam idesúg:
- Vidd majd haza híremet,
Mondd el nekik,
Hazámért adtam szívemet,
Miből a halál eszik.
Gránát robban felém,
Ugrani kell,
Látom társam szemén,
Helyette az felel.
Megbocsájtott nekem,
Nincs mit tenni.
Fegyverét felveszem,
Muszáj menni.
- Szanitéc! Az élet veszít,
S tudja már belül,
Itt az orvos sem segít,
Feladva elterül.
De én csak rohanva előre,
Merre a remény vezet,
A tudattól kapok erőre,
Hogy majd mesélhetek neked...
- Aludj. Jóéjt kisunokám,
A mese véget ér.
- Mára nincs több komám!
Nagyapád aludni tér.
S az ajtót becsukva,
Az ifjúból.
Bár szemét lecsukva,
Katona lesz újból..
Katona...
Streck Dániel
Utolsó bejegyzések