Egykori városom

Létem mint árva szikra
Úgy izzik a valóságban.
Város s annak romjaikra
Emlékeztet valójában.

Abban egykoron szaladt
Ezer meg ezer gyermek.
S hogy mára mi maradt?
Csendtől üvöltő percek.

Utcáin szerető anyák
Várták haza férjeiket.
Már csak véres csaták
Űzik saját férgeiket.

Anno szabad testvérpár
Kik egymást kérdezik.
Mára lakat, s fémzár,
Na meg árulás létezik.

Régen úgy hívtam: haza.
Szeretettel árasztva.
Mára már csak egy kasza,
A fal mellé támasztva.

Streck Dániel