Nem érek semmit
A szemedben sem.
Ismersz engem?
Minden tudásom
Hamisnak bizonyul.
S hozzád idomul.
Terelsz, átversz.
Manipulálsz engem.
De nem ismersz.
Úgy,
Mint sok ezren.
Fontos, vagy nem.
Számít, nem számít.
Fut vagy sántít.
Nyár az őszben.
Sietsz, vagy
maradsz.
Hozzám szaladsz?
Lépésnyit sem
haladsz.
Vagy már le is
hagytál.
Üres vasgyár
Ércként használ.
Formál.
Fogtál, eldobtál.
Majd szép szóval
Visszacsalogattál.
Hiú vagyok s buta.
Nem érek semmit
A szemedben sem.
Te ismersz engem?!

Streck Dániel

A város fényei zuhognak
Mint életunt csillagok.
Ezüst tócsák bugyognak,
Már fáradtak az illatok.

Zord, magányos telepen
Patkány kergeti társát.
Elhullot kutya tetemen
Légy mosdatja szárnyát.

Bűzös csatorna mélyéből
Bűnöknek szaga özönlik.
Feltör a tudat mélyéből
Majd az emberek öröklik.

Álmom az állam tulajdona
Ezért nem alhatok most.
Mint megrohadt lasponya,
Várom a villamost.

Távolabb szórakozóhely,
Abban műszándékú emberek.
Mennyire undorító némely
Ki hányásában fentereg.

Szőröstestű férfi fogja
A kiégett lány karját.
Kinek önámítás a drogja,
Sminkkel takarja arcát.

Betört kirakatból ordít
A gazdagságnak vágya.
Visz mindent mit mozdít
Mindenre van étvágya.

Egy elmebeteg pedofil
Ki ordítozik mogorván.
A szirénázó rendőrmobil
Már csak hab a tortán.

Vonatra szállok eltűnök!
Én, a városnak réme!
És fogyatkoznak a bűnök,
Ahogy kopik a városnak
fénye...

Streck Dániel